A csütörtöki megnyitó után pénteken már a sporté volt a főszerep az XIV. KEK-en, amely esemény a jelenlegi, igencsak gondterhes időkben is biztos pontként tud szolgálni az egyetemi sportélet számára, szerte a Kárpát-medencében. A különböző versenyekre nevezők terén új rekordot tudhat magáénak a rendezvény, amelynek keretei között összesen nyolc sportág küzdelmeiben hirdetnek bajnokot, illetve bajnokokat. Lássuk is, miként alakult az első nap!
Futsal
A létszámot nézve a futsal berkein belül alakult a legnagyobb csata, hiszen huszonhat alakulat vághatott neki a tornának. A feleket hat csoportba sorsolták, ahonnan alsó, illetve felsőházi ágra lehet kerülni, biztosítva ezzel a minél több játékperc lehetőséget a résztvevőknek.
A hat csoportból az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik folytathatta a felsőházban, ők pedig a következők: ELTE, Asterix, Babeș-Bolyai Tudományegyetem első és második csapata, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, PPKE, ÓE, PE, Kolozsvár szintén két alakulattal, SOTE, TF, MAFC, Eger, Beregszász és a Székelyudvarhely.
Folytatás szombaton a helyosztókkal!
Kosárlabda
Kosárlabdában a hölgyek és a férfiak egyaránt parkettre léptek, előbbieknél kilenc, utóbbiaknál tizenegy formáció tehette próbára a tudását. A lányoknál végül az ELTE és a TF vívhat meg az aranyéremért, miután egy ízben már megmérkőztek egymással a csoportkör során. Akkor egy ponttal bizonyultak jobbnak a TF-esek, így mindenképp pikánsnak ígérkezik a döntő összecsapásuk. A bronzért pedig a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár és a BME játszhat majd a szombati nap során, ahol szintén komoly izgalmakra van kilátás.
A férfiaknál szinte teljesen hasonló forgatókönyv ment végbe, hiszen egy csapatot leszámítva ugyanazok a gárdák vívták ki az elődöntőbe jutás jogát, mint a hölgyeknél. Az üdítő kivételt az NKE jelentette, amely együttes ugyan meg tudta szorongatni a TF-et, de végül be kell majd érniük a harmadik, illetve a negyedik hely valamelyikével. A másik ágon az ELTE és a BME harcolt a döntőért, amely párharcból előbbi került ki győztesként, így itt is e két egyetem kosárcsapata közül kerül ki a végső győztes.
Röplabda
Röplabdában a hölgyek és a férfiak is hálóhoz léptek, előbbi kategóriában kilenc, utóbbiban tíz nevezés érkezett. A többi csapatsporthoz hasonlóan a péntek itt is a csoportkörről szólt. A hölgyek be is fejezték a torna ezen stádiumát, a férfiak azonban még folytatják a szombati nap során, így onnan egyelőre részeredményekkel tudunk csak szolgálni. Az első játéknapot követően a Közszolgálati Egyetem és a Corvinus vezeti a maga csoportját, de az Óbudai Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a TF is beleszólhat még a csatába.
A hölgyeknél a csoportkör után felső-, közép- és alsóházi osztályok alakultak ki helyosztók gyanánt. Az első helyért a BGE KKK és az SZTE játszhat majd, a bronzérem sorsa a Metropolitan Egyetem és a Semmelweis Egyetem között dől el, a további pozíciókért pedig az NKE, az Óbudai Egyetem és a Szabadka meccselhet majd.
ALUMNI foci
A fiúk nem csak a parketten, hanem a műfüvön is rúgják a bőrt, mégpedig a már végzett egyetemisták alkotta gárdák, ahol huszonhárom formáció közül fog kikerülni a győztes. A lebonyolítást tekintve nagyjából megegyező a helyzet a futsalosokhoz képest, de itt egy plusz kör van a nem első ízben továbbjutottak számára. Az egyenes kieséses szakasz itt is szombaton vár a mezőnyre. A Bak-Elit Székelyudvarhely, az Ungvár és a Kolozsvár Árnyék együtteseit leszámítva a többiek még mindig harcban vannak az előkelő helyekért, utóbbi három az alsóházban várja a kiesőket, hogy eldöntsék egymás között a többi pozíció sorsát.
Asztalitenisz
A hallgatók, illetve résztvevők az igen népszerű asztaliteniszben, azaz pingpongban is próbára tehették magukat, legyen szó kezdőkről, haladókról vagy a párosokról. A pénteki játéknapon előbbi két kategóriában osztottak érmeket – lássuk is, miként alakultak az eredmények:
Meglepő módon a haladók nagyobb számban képviselték magukat, mint a kezdők, de abban megegyezett a két sorozat, hogy izgalmasnál izgalmasabb párharcoknak lehettek szemtanúi a versenyre kilátogatók.
Kezdő:
1. Lieb Liza
2. Tóth Gellért
3. Nagy Norbert Ferencz
Haladó:
1. Mizsei Tamás
2. Medvés Antal
3. Korábián Tamás
Szombaton a párosok összecsapásaival folytatódnak a küzdelmek!
Darts
A vártnál nagyobb érdeklődést, valamint izgalmas és színvonalas mérkőzéseket hozott a másodízben megrendezett KEK Darts-bajnokság. A tavalyi 8 főhöz képest idén 20 fő indult a két csoportban, profi és amatőr kategóriában lebonyolított versenyen. A profiknál 4-en vállalták a megmérettetést, küzdelmük körmérkőzés formában zajlott, izgalmas végkifejlettel. Hármas körbeverést követően az alábbi végeredmény alakult ki:
1. Petrovics Bálint
2. Kard János
3. Pécsi Péter
Az amatőrök mezőnyében a 16 résztvevő először négy, négyfős csoportban harcolt a továbbjutásért. Az egyenes kieséses szakaszba közvetlenül a csoportelsők, valamint a csoportmásodikok és -harmadikok győztesei kerültek. A selejtezők szimpla kiszállóval 2 nyert legig, a negyeddöntők ugyanennyi legig, de dupla kiszállóval, majd az elődöntők és döntő pedig már 3-3 legig tartottak dupla kiszállós befejezéssel. Ezen verseny érmesei:
1. Kiss-Szemán Bertalan
2. Veszprémi Tamás
3. Farkas Gábor
A verseny szakszerű lebonyolítását (az eszközök és versenybírók biztosításával, valamint a sportszakmai háttérrel) a Magyar Darts Szövetség biztosította, melynek ezúton is köszönjük a támogatást!
Folytatás tehát szombaton, amikor is a KEK Run-ra is sor kerül, mint az esemény legfőbb és leginkább várt mozzanatára!