Tóth Krisztina még a járvány előtt kezdett disztópiát írni, amely a Könyvhétre látott napvilágot. A majom szeme borongós világáról Karafiáth Orsolya beszélgetett a szerzővel a …
Kultúra
Könnyen érthető kommunikációs kiadvány készült a János vitézből
A Petőfi Sándor János vitézének első három énekéből készült kiadvány az első olyan mű Európa-szerte, amely kifejezetten irodalmi alkotás megértését és átélését teszi lehetővé tanulásban …
Tok-tok, avagy „nem kell annyit foglalkoznunk magunkkal”
Október 5-én volt a premierje a Tok-tok, avagy hogyan pattog a kocka? című vígjátéknak a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció előadásában. Töredelmesen bevallom, nem szoktam …
Az európai Két távoli idegen – Nico
2022 őszén rendezték meg tizenegyedik alkalommal a Szemrevaló (Sehenswert) Filmfesztivált, ahol ismét német, svájci és osztrák alkotásokat mutattak be az érdeklődő közösségnek. Nekem idén sajnos …
Gypsy punk és szláv életérzés Szolnokon – Kusturica és a No Smoking Orchestra az ATAFF-on
A megosztó, sajátos világnézetű Emir Kusturica legfőképpen rendezőként (méghozzá a leghíresebb szerb rendezőként) vált világhírűvé, kevesebben tudják viszont, hogy van egy együttese is, amellyel immár …
Veres Attila: A valóság helyreállítása – ezeken a Magyarországokon nem akarnál élni
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Veres Attila a 2017-ben debütáló Odakint sötétebb c. regényével felforgatta a magyar fantasztikus irodalmat, majd az i-re feltette a …
Bánsági Ildikó – a Nemzet Művésze az ELTE ÁJK-n!
Az ELTE ÁJK filmklubja legújabb vetítésére várja kedves résztvevői dr. Rácz Anna, az ELTE NFI Egyetemi Filmklub vezetője. 2021 nyarán érkezett a megkeresés a Nemzeti …
A kánon mint törött tükör – Nők az erdélyi irodalomtörténeti kánonból
A Fiatal Írók Szövetsége egy kétrészes beszélgetéssorozatban járta körül a női írók, női irodalom témakörét, amelynek első alkalma a Nők az erdélyi irodalomtörténeti kánonból című beszélgetés …
Csöndes lázadás egy 19. századi festői svájci faluban – Örökmozgó
Egy nem mindennapi lázadás szokatlan ábrázolásával találkozunk Cyril Schäublin svájci rendező második filmjében. Az Örökmozgó olyan filmélményt nyújt, amihez nem vagyunk hozzászokva: komótosan pergő, kevés …
Aranykalitka-e a magyar a könyvpiac?⸺ Turi Tímea volt a Késelés villával vendége
Minden hónapban összegyűlik egy irodalomértő -és szerető közösség a Nyitott Műhely falai között. Csete Soma és Vida Kamilla a Késelés villával-esteken olyan témákat, problémákat és …