Az űrhajós, a Békakirály és a csillagok: Salamancát látni kell! – II. rész

Minden városnak megvan a maga hangulata. Akadnak azonban jól körvonalazható sajátosságokkal rendelkező települések, amelyek különlegességükből adódóan némi többletet is belecsempésznek atmoszférájukba. Ilyenek a kikötővárosok, a szárazföldi világ vízmosta kapui, ahol sóízű fuvallat lengi be a dokkok és árbócok birodalmát; a föld mélyének titkait kutató, keménykötésű, de szorgos lakókkal megáldott bányavárosok, vagy a fürdővárosok, ahol a gyógycsarnokok párás levegőjébe a test és lélek újjáéledésének misztériuma vegyül. És ilyenek az egyetemvárosok is, e tudománytól és ifjonti hévtől telítődő szellemi metropoliszok, melyek közé az ibériai Salamanca is tartozik. Az a spanyol város, ahol szimbolikusan új értelmet nyer Salvador Dalí Elfolyó idője…

Óhatatlan, hogy a középkor mámorában bolyongó ember előbb-utóbb elérkezzen a Salamancai Egyetem platereszk – a gótikus és reneszánsz elemeket ötvöző, a 15–16. században Ibéria-szerte népszerű – stílusban készült homlokzata elé. Az 1218-ban IX. Alfonz (1188–1230) leóni király alapította intézmény idestova 807 éve áll a felsőfokú oktatás szolgálatában, s Bologna, Oxford és Cambridge után ez a kontinens negyedik legrégebben működő, jogfolytonossággal bíró egyeteme. Noha látott királyszületést is – falai között sírt fel először XI. Alfonz (1312–1350) kasztíliai és leóni király, akit az utókor a mórok ellen vívott szenvedélyes harcai miatt csak a „Bosszúálló” néven ismert –, legjelentősebb történelmi eseménye egy bizonyos Cristoforo Colombóhoz kötődik. Az Újvilág felfedezője ugyanis itt védte meg az uralkodói kartográfusok előtt azon elképzelését, miszerint az Indiák nyugati irányban hajózva is elérhetők. Szavai meghallgatásra találtak a Katolikus Királyok előtt, a többi pedig már történelem: Kolumbusz Kristóf 1492-ben elérte Amerika partjait. De ha már szó esik a spanyol gyarmatosításról, mindenképpen említésre méltó, hogy Hernán Cortés is itt tökéletesítette az Új-Spanyolországra vonatkozó tudását nevezetes vállalkozása előtt, melyet oly érzékletesen örökített meg Passuth László Esőisten siratja Mexikót című regényében…

A Salamancai Egyetem később is fontos szerepet játszott Hispano-Amerika szellemi fejlesztésében, s megannyi növendéke vándorolt ki hajóval a vérrel szerzett gyarmatokra, felépítve egy új spanyol kultúrát. Időközben az úgynevezett salamancai iskola a 16–17. századi skolasztikus teológia nagy megújítója és az ellenreformáció egyik sarkalatos pontja lett Európa-szerte – az egyetem vélhetően ekkor állt szellemi befolyásának csúcsán. Könyvtára, mely napjainkban majdnem egymillió kötetet őriz, a 11. századdal kezdődően bír forrásértékű dokumentumokkal, s mintegy hatvanezer, a 16–18. század között nyomtatott könyvvel büszkélkedhet. A napóleoni háborúk borzalmas pusztításai után az intézmény állapota jelentősen leromlott, diákjai pedig a nyüzsgő metropoliszok – Barcelona és Madrid – egyetemeire vándoroltak át. A 19. század második felében a spanyol kormány akaratából megszűnt a történelmi kánonjogi és teológiai fakultás, ám a végső felszámolást elkerülte az iskola, amely 1940 óta a Salamancai Pápai Egyetem fennhatósága alatt áll, folytatva nyolc évszázados tevékenységét. Napjainkban mintegy harmincezer diák alkotja tudásbázisát, akik 50 országból – köztük számos latin-amerikai köztársaságból – érkeznek ide tanulni és művelődni.

Átvágva azon a 15. századból ránk maradt gótikus kerengőn, amely mögött a doktori iskolák irodái rejlenek, egy kis fekete rejtekajtón át járulhatunk az Ibériai-félsziget egyik leggyönyörűbb kupolafestményéhez. A spanyol-flamand stílusban alkotó kasztíliai festőhöz, Fernando Gallego-hoz kötik azt a körülbelül az 1470-es években keletkezett alkotást, mely vélhetően az tíz évvel korábban megnyílt asztrológiai tanszék megrendelésére készült el. A Salamanca Ege (El Cielo de Salamanca) néven elhíresült mestermű tizenkét csillagkép allegorikus megjelenítése, s igazán varázsossá a háttér gyanánt szolgáló, az évszázadokat túlragyogó türkiz égbolt és az egyetemváros másik jelképének számító aranycsillagok teszik. Áhítattal érdemes feltekinteni a végtelenséget és az emberi közelséget egyszerre érzékeltető kupolaboltozatra, s egy pillanatra elmerengeni azon, hogy voltaképp nincs is olyan áthidalhatatlan távolság a középkori és a 21. századi ember világérzékelése között…

Még mielőtt a főtér felé vennénk az irányt, okvetlenül meg kell keresni a Békakirály alakját. Az egyetemi főhomlokzat cikornyás indái több koponyát is körbefonnak, ám közülük az egyik kiváltképp különleges. Tetején ugyanis egy apró kőbéka ül, amely több száz éve már, hogy fürkésző (kő)szemmel figyeli az alant elhaladó járókelőket és látogatókat. A helyi folklór úgy tartja, az a diák, aki első ittjártakor egyből megtalálja az – ajándékboltokban tömkelegével kapható – apró kétéltűt, azt nem kerüli el a szerencse tételhúzáskor.

Átlépve immáron a 18. századba, a Plaza Mayor árkádjai alatt jutunk el a barokk korba. Salamanca tulajdonképpeni főtere 1729 és 1755 között épült V. Fülöp (1700–1724 / 1724–1746) uralkodó rendelete alapján. A klasszikus spanyol barokk egyik legimpozánsabb alkotása – mely négyszögletű térelrendezésével számos ponton rokonságot mutat a Madridban található Plaza Mayorral – eredetileg nem csak közterület kívánt lenni: a 18. század folyamán a városi fieszták mellett a bikaviadalok otthonaként is e tér szolgált. A matadorokat azonban mára békés turisták és vendéglátóhelyek sokasága váltotta fel, no meg a nevezetes díszkivilágítás, amelyet minden nap fél tízkor kapcsolnak fel a szabad levegőn tartózkodók nagy ovációja közepette. Ha reggelire vágynánk, üljünk be a napjaink életérzését tükröző Santagloria Coffe&Bakery-be, ahol finom kávét és autentikus burgonyás lepényt (pincho de tortilla) kóstolhatunk. Viszont a századforduló kedvelői sem maradnak csalódottak: a Santagloriával átellenben áll már idestova százhúsz éve a Café Novelty, amelynek hosszan elnyúló bárpultja és aranykeretes tükrei akár Bécs belvárosában is megállnák helyüket.

Apropó, századforduló. A Belle Époque időszakának hangulatát adja vissza az Újkatedrálistól alig két utcányira található Casa Lis üvegpalotája, ami valósággal visszaröpít bennünket a szecesszió és art deco mindennapjaiba. Névadójáról, a bőrgyáros Miguel de Lis-ről elnevezett épület a 20. század során számos funkciót töltött be. Volt fényűző villa és rektori lakás, albérlet és raktár, mígnem az 1980-as évek legelején sikerült a városnak megmenteni az összeomlástól ezt az időkapszulát. Érdekes, de mintha ez a történet a messzi múltban egyszer már lejátszódott volna e tájon… A teljes pompájában felújított palota napjainkban az Art Noveau és Art Deco Múzeumnak (Museo Art Noveau y Art Deco) ad otthont, amely részletgazdag áttekintést nyújt e korszak tárgykultúráján keresztül a két stílusirányzatról, legyen szó akár festészetről és bútortervezésről, akár játékbabákról vagy épp porcelánművészetről. A kiállítás magyar vonatkozású meglepetéseket is tartogat: a vitrinekben több eredeti Zsolnay-tárgy is elhelyezésre került, azonban külön érdemes megemlíteni a Gyagilev-féle Orosz Balett ihlette műremekeket, vagy a nevezetes Wiener Werkstätte eredeti alkotásait. Első emeleti kávézójából – amelyet ugyancsak a szecesszió jegyében rendeztek be – szépséges panoráma nyílik a Rio Tormes vizére és az azon túl elterülő Kasztíliai-fennsíkra.

S ha telítődtünk élményekkel, ugyan hová is mehetnénk, ha nem a Szerelmesek Kertjébe(Huerto de Calixto y Melibea)? Az Újkatedrális hátában, az egykori városfal tetején meghúzódó színpompás lugas Fernando de Rojas 1499-ben megjelent, huszonegy felvonásos (!) drámájáról kapta nevét. A magyarul is olvasható tragikomédia, Calixto és Melibea története utóbb a „spanyol Rómeó és Júlia” néven vonult be a világirodalomba, akik állítólag itt, a rózsák és az árnyékot adó fák rejtekében bonyolították le titkos találkozóikat.

Itt, a bástya ormán érdemes még egyszer hátrapillantani a lombkoronák felett trónoló katedrálisra és a városra, ahol eleven és lüktető a múlt, s ahol utcáról utcára változik az Idő…Mert Salamancát nemcsak nézni, de látni kell! 

A cikk első részét ide kattintva tudjátok elolvasni.