A tavaszi félévben is folytatódik az ELTE Filmklub

Immáron sokadik alkalommal indul el az ELTE NFI Filmklubnak keresztelt eseménysorozata, melyen mostani és egykori hallgatók beszélgetéssel egybekötött vetítéseken tekinthetik meg a magyar filmművészet klasszikus és kortárs darabjait.

E szemeszterben is tág merítésből szemezgethetnek az ELTE polgárai, hisz olyan alkotásokkal találkozhatnak, mint az 1931-es Hyppolit, a lakáj, a ’81-es Szamárköhögés vagy a tavaly megjelent Blokád. A vetítések után a hallgatók filmtörténészekkel, forgatókönyvírókkal, színészekkel, filmkészítőkkel vagy a film által feldolgozott téma területéről érkező szakértőkkel beszélgethetnek.

Forrás: https://filmarchiv.hu/

Nem lesz ez máshogy a Filmklub idei első, március 1. 18:00-kor kezdődő estjén sem, ahol Szőts István 1941-es filmtörténeti mérföldkövével, az Emberek a havasonnal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ahogy az esemény leírásában olvashatjuk, Szőts István 1941-es fekete-fehér filmje nem csak magyar viszonylatban, hanem nemzetközileg is úttörőnek számított. Hazai bemutatóján értetlenség és fanyalgás fogadta, az 1942-es Velencei Filmfesztiválon ellenben odaítélték neki a „legművészibb filmnek” járó díjat, a formálódó olasz neorealizmus alkotói pedig előfutárukként ünnepelték. Hazai jelentőségét annak is köszönheti, hogy a születését követő első pár évtizedben a magyar film többnyire szórakoztatóipari termékként vagy a politikai propaganda eszközeként működött. A magyar rendezők közül elsőként Szőts István emelkedett felül ezen a kényszeren; a filmre nem „fotografált színpadként”, hanem önálló művészeti ágként tekintett. Tudatosan és expresszíven használta a képi kifejezőeszközöket, a beállításokat, a kreatív montázsokat, a fény-árnyék játékokat, a kamerát pedig kihozta a műtermek hamis világából a „valóságba”. Sztárok helyett amatőrökkel forgatott, akik magukhoz hasonlóan egyszerű, hétköznapi embereket alakítottak. Az Emberek a havason ennek az újfajta művészi hitvallásnak a jegyében készült.

Mivel a helyek korlátozottak, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a anna.racz@ajk.elte.hu e-mail címen, egyetemi hallgatók esetén Neptun-kóddal lehet megtenni.

Author

Ajánlott cikkek