Less be a színfalak mögé az ELTE Sikerek Veled beszélgetéssorozat keretében!

2024. október 8-án ismét az ELTE Alumni gondoskodik a kedd esti programról: az ELTE Sikerek Veled beszélgetéssorozat legújabb eseményén a filmesek világába nyerhetünk betekintést. A színfalak mögé a filmművészet kiemelkedő alakjai kalauzolnak el, akik egykori ELTE-s hallgatóként – sikereiken és tapasztalataikon felül – egyetemi tanulmányaik, oktatóik szerepéről is szót ejtenek.

Az ELTE Alumni Központ, az EHÖK és az ELTE Online ezúttal a BTK közreműködésével szervezi meg az ELTE Sikerek Veled eseménysorozatot, melynek keretében egyetemünk egykori hallgatói egy-egy adott téma apropóján osztják meg saját élményeiket.

Hogyan lesz valakiből sikeres filmrendező, színész vagy producer? Milyen út vezet Oscar-díjas filmek zenéjének megkomponálásáig?

Hogyan működnek együtt a különböző szereplők egy film készítése során?

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket válaszol meg Balázs Ádám filmzeneszerző, Huszárik Kata színésznő, Reisz Gábor filmrendező és Temple Réka producer – mindeközben pedig a kötetlen beszélgetés, a kapcsolatépítés is teret kap az este folyamán.

Kik az esemény vendégei, és hogyan kötődnek az egyetemhez?

Testről és lélekről, Mindenki, Terápia… Bizonyára mindannyian hallottuk felcsendülni Balázs Ádám alkotásait egy-egy magyar filmben vagy sorozatban. A filmzeneszerző az ELTE-n középkori angol irodalmat tanult, emellett a Bartók Béla Konzervatóriumban zeneszerzés szakon is diplomát szerzett. Ezt követően az egyetem amerikanisztika tanszékén oktatott, majd maga is Amerikába – New Yorkba, később Los Angelesbe – költözött.

A meghívottak közé tartozik Huszárik Kata Jászai Mari-díjas színésznő, aki nemcsak színházban játszik, hanem tévés és filmes szerepei mellett szinkronizál is. Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta, idén tavasszal pedig az ELTE BTK szakirányú továbbképzését végezte el.

A hallgatóság találkozhat Reisz Gábor filmrendezővel, az ELTE filmtörténet szakának alumnusával is. A rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, Enyedi Ildikó osztályában. Diplomafilmjét a Karlovy Vary Filmfesztiválon mutatták be, majd meghívást kapott a Cannes Filmfesztivál Residence programjába, ahol második nagyjátékfilmjén, a 16 díjat nyert Rossz verseken (2018) dolgozott. 2024-ben a Karlovy Vary Filmfesztivál meghívta a Crystal Globe zsűrijébe.

A rendezvény vendége továbbá Temple Réka, a Cinemon Entertainment animációs stúdió alapítója, az Oscar-díjra is nevezett Kojot négy lelke (2023) és a Kék Pelikan (2024) producere, aki tanulmányait az ELTE BTK-n végezte. Négy éven át a Magyar Producerek Szövetségének Főtitkára, majd a Színház és Film Intézet Animációs Mozgóképi tanszékének vezetője volt. 2019 óta a Magyar Animációs Producer Szövetség elnöke.

Az esemény 2024. október 8-án kedden, 18:30-tól kerül megrendezésre az ELTE BTK Kari Tanácstermében.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.

Az előadásra nem csak helyszíni, de online részvételre jogosító jegy is váltható. Azok a regisztrált érdeklődők, akik online részvételi jegyet foglalnak, az előadást megelőző napon e-mailben kapják meg az esemény élő közvetítéséhez vezető linket.

A programról részletesebb információk ide kattintva olvashatók, valamint regisztrálni is itt szükséges.

Forrás: ELTE Alumni

Author

Ajánlott cikkek