Utazási pályázatot hirdet az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa

Az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa pályázatot írt ki hazai és nemzetközi, online vagy személyes részvételen alapuló tanulmányi versenyeken, konferenciákon és workshopokon való aktív részvétel vagy rövid kutatóút támogatására.

Pályázati kiírásával az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa az egyetem hallgatóit kívánja támogatni hazai és nemzetközi tanulmányi versenyeken, konferenciákon és workshopokon való részvételükben, akár online, akár személyesen, valamint segíteni őket a tanulmányaikhoz kapcsolódó kutatóutak megvalósításában.

A támogatásra pályázhat minden, az egyetemmel aktív hallgatói jogviszonyban álló hallgató, valamint az egyetem teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatói, amennyiben minimum kétfős hallgatói csoportot készítettek fel és kísérnek tanulmányi versenyre, vagy hallgatók szakmai útját szervezik, bonyolítják le és vesznek részt rajta – azzal a feltétellel, hogy a hallgatókkal azonos időszakban pályáznak az adott eseményre. A megítélt támogatások hallgatók esetében ösztöndíjként, oktatók/kutatók esetében pedig egyéb juttatás formájában kerülnek kifizetésre. Az ösztöndíj vagy juttatás felhasználását a pályázati felhívás előírásai szerint úti jelentéssel kell igazolni.

Az egy fő részére maximálisan elnyerhető összeg 120.000 forint,

egy pályázó egy tanévben maximum 240.000 forint támogatásra pályázhat. Az elbírálás során előnyben (és magasabb támogatásban) részesülhetnek azok a hallgatók, akik már rendelkeznek kutatási és/vagy versenyeredménnyel. Azok, akik ilyen eredmények nélkül pályáznak, csökkentett támogatási összegre számíthatnak, amelynek pontos összege mindig az adott havi pályázatok mennyiségétől is függ.

A támogatás regisztrációs díjra, poszternyomtatás költségeire, utazási és a rendezvény idejére szóló szállásköltségre igényelhető. Online részvétel esetén a támogatás kizárólag a regisztrációs díj fedezésére igényelhető.

A pályázatok benyújtása és elbírálása 2025. május 15-ig vagy visszavonásig lehetséges és folyamatos. 2024. szeptember 30-ig van lehetőség visszamenőlegesen is pályázni 2024. június 1. és 2024. augusztus 31. között megvalósult, illetve 2024. szeptember 1-től megvalósuló eseményekre. 2024. október 1-től kizárólag a pályázáshoz képest a jövőben megvalósuló események támogatására lehet pályázatot benyújtani.

A részletes pályázati kiírás és a kitöltendő űrlap itt található.

Forrás: elte.hu

Author

Ajánlott cikkek