Csenge Lugosi Az ELTE Alumni Központ újabb programot szervezett az ELTE Sikerek Kerekasztal elnevezésű programsorozat keretében: ezúttal a zöld fenntarthatóságról zajlott beszélgetés az Aula Magnában. A nyitóbeszédek után az ELTE három különböző karának kutatói, a téma szakértői vették át a terepet: Mádlné Szőnyi Judit hidrogeológus a TTK-ról, Dúll Andrea környezetpszichológus a PPK-ról és Sulyok Katalin környezetjogász az ÁJK-ról. Szöllősi Szilvia, az ELTE Rektori Kabinet Egyetemi Stratégiai Iroda vezetője moderált.
Kezdésként mindannyian elmondták, mivel foglalkoznak, hogyan kapcsolódik a kutatási területük a zöld fenntarthatósághoz. Az első központi kérdés az volt, hogy különböző szemszögekből
milyen alkalmazkodási folyamatok indultak el a klímaváltozás hatására.
Hangsúlyozták, hogy már az is valamiféle alkalmazkodásnak számít, hogy egyre többen, egyre többet beszélnek róla. Dúll Andrea megemlítette, hogy az emberek különféle reakciói egységesen azt mutatják, hogy próbálnak adaptálódni: egyesek tagadhatják ugyan a klímaváltozás létezését, míg mások igyekeznek megoldást találni, vagy szorongani kezdenek, de mindenesetre foglalkoznak vele, és ez az energia hasznosítható, formálható. Elmondása szerint a reakciók nagyban függenek attól is, ahogy a témát felvetjük: klímaváltozás, klímakatasztrófa, globális felmelegedés. „Legalább nem kell majd hótaposót venni a gyereknek” – idézett egy taxisofőrt.
Sulyok Katalin szerint a jognak fontos szerepe van abban, hogy megmutassa,
egy nehezen változó, régi, lassú és szigorú rendszer is kimondja a klímaváltozás létezését,
adott esetben felelősöket, kötelezettségeket nevezhet meg, ezáltal előremozdítja a vitákat. A legfontosabb alkalmazkodási formaként az egymással való párbeszédet említették, legyen szó személyek közötti eszmecseréről vagy éppen különböző tudományterületek közötti kommunikációról. Egyetértettek abban, hogy a kutatók is hajlamosak csupán a saját ismereteik alapján megközelíteni a kérdést, pedig
az eltérő területek képviselőinek elsődleges feladata lenne összefogva, módszertanaikat összebékítve munkálkodni.
Azt is megjegyezték, hogy ez az összefogás időbe telik – noha éppen időből van a legkevesebb.
Hangsúlyozták továbbá az oktatás fontosságát is. Mindannyian beépítették a zöld fenntarthatóság témáját az általuk tartott tantárgyakba, de nem csak az ELTE diákjait, hanem a nagyközönséget is igyekeznek tájékoztatni. Sok interjúfelkérésük érkezik, amelyeket el is fogadnak.
Mádlné Szőnyi Judit rávilágított, hogy némiképp egy „európai kapszulából” szemléljük ezt a kérdést: míg nálunk a zéró kibocsátás és a pszichológiai változások kezelése cél tud lenni, addig
a világ fejletlenebb, mégis sokkal kitettebb részein az emberi méltóság megőrzéséhez szükséges létminimum sincs meg.
Ezek a régiók a szegénység, az éhezés mellett nem tudnak a zöld fenntarthatósággal foglalkozni, holott a szárazság őket érinti először. Amikor az a kérdés merült fel, hogy szerintük mi lenne a szakterületükön a legnagyobb siker, így vélekedett: „számomra az lenne a legnagyobb siker, ha mindenki többet foglalkozna a láthatatlan dolgokkal is – például a felszín alatti vizekkel”. Dúll Andrea már azt is sikernek élte meg, hogy ez a program létrejöhetett – szerinte az ehhez hasonló rendezvények mind apró sikerek, jó kezdetet jelentenek. Emellett az emberi, nemzetközi és tudományos összefogás fontosságát is hangsúlyozta. Sulyok Katalin úgy vélte, az egyik legnagyobb siker a „tehetsz róla, tehetsz ellene” kettős gondolat felébresztése lenne az emberekben.
A közönség kérdései előtt arról beszéltek, mit köszönhetnek az egyetemnek: mindannyian a támogató, inspiráló és nyitott közeget nevezték meg. Úgy gondolom, az ilyen nyílt beszélgetések valóban egy jó kezdet részét képezik a zöld fenntarthatóság felé vezető úton.
Fotók: Reuter Réka
