A társállatok fogalmáról, és annak meghatározásáról kérdeztük Dr. Pongrácz Pétert, az ELTE TTK Etológia Tanszék egyik kutatóját.

Az ELTE hallgatói magazinja

A társállatok fogalmáról, és annak meghatározásáról kérdeztük Dr. Pongrácz Pétert, az ELTE TTK Etológia Tanszék egyik kutatóját.

Sólymok, baglyok, libák és varjak mint társállatok: Kisteleki Gergely solymásszal, a Hortobágyi Madárkórház sokoldalú munkatársával készítettem interjút. − Hogy alakulhat ki olyan bizalmas viszony a …

A solymászat Ázsiában, nomád népek körében alakulhatott ki, több ezer évvel ezelőtt. A magyar solymászat története egyidős a magyarsággal, a honfoglaláskor elődeink már magas szinten …

Nagyszabású kutatói együttműködés eredményeként magyar tudósok cikke jelent meg a világ egyik legrangosabb tudományos szaklapjában. A szerzők a tanulás elemi egységeit és annak működését vizsgálták, …

December elsején került újra megrendezésre az ELTE Pedagógusképzésért Díj és az ELTE Pedagógusképzésért Elismerő Oklevél átadóünnepsége, melyről tudósítást készítettem. A díj átadásának időpontja kapcsolódik az …

Idén ősszel harminckettedik alkalommal került megrendezésre az Ignobel-díj átadó ünnepsége. Hét ország tizenegy kutatója kapta meg az elismerést egy kutatásért, közöttük a magyar kutató, volt …

A Budapesti Műszaki Egyetem mérnökjelöltjeiből álló BME Suborbitals versenycsapat nemrég a Portugáliában megrendezett European Rocketry Challenge versenyen ötödik helyezést ért el. Mivel a csapatban ELTE-s …


A Múzeumok Éjszakájának alkalmából a Móricz Zsigmond körtér közelében található, nagynevű Hadik kávéházba mentem, ahol az Ökológiai Kutatóközpont szervezett nagyszerű előadásokat. A múlt századot idéző …

Sokan nem tudják, hogy Budapest XXIII. kerületében, Soroksár környékén találhatóak ex lege védett láprétek. Lassanként még a szakemberek is kezdenek megfeledkezni a létezésükről, noha természetvédelmi …