Minden hónapban összegyűlik egy irodalomértő -és szerető közösség a Nyitott Műhely falai között. Csete Soma és Vida Kamilla a Késelés villával-esteken olyan témákat, problémákat és kérdéseket feszegetnek, mint például a szerepirodalom, az Instagram-költők megítélése, vagy épp a kormány kultúrpolitikája. Ebben a hónapban Turi Tímea, a Magvető Kiadó vezető szerkesztője volt a beszélgetéssorozat vendége, aki a közelmúltban publikált egy esszét az Élet és Irodalom hasábjain. A téma megosztó és elgondolkodtató: milyen viszonyban van egymással az irodalom és az irodalmi piac? Elsőként tekintsük át nagy vonalakban Turi állításait, majd lássuk, hogyan fogadta mindezt a közönség!
Turi először is olyan esszékre utal vissza, amelyek egyrészről azt állítják, hogy a szépirodalom és a szórakoztató irodalom közötti határvonal egyre inkább elmosódik, másrészről pedig kiemelik, hogy bizonyos műfaji elemeket⸺ realizmus vagy épp cselekményesség ⸺a piaci igények tettek népszerűbbé az utóbbi évtizedekben, és nem feltétlenül a művészi elgondolások. Turi hangsúlyozza írásában az irodalmi piac egyik nagy ellentmondását, miszerint egy szerkesztő nagyobb anyagi biztonságban élhet, mint egy szerző, akinek a szövegeit gondozza, ugyanakkor szerinte ez a közeg nem bevételhajhászokból áll, hanem sok olyan könyvszerető emberből, akik minden nap azon munkálkodnak, hogy fenntartsák kulturális és irodalmi intézményrendszerünket.
Három nagy érvet sorakoztatott fel a jelenlegi irodalmi piac előnyei mellett, melyek a beszélgetés során is rendre elhangzottak. Turi úgy gondolja, hogy míg a rendszerváltás előtt egyáltalán nem volt lehetősége egy kiadónak arra, hogy politikailag független maradjon, ez a mostani körülmények között adott, ráadásul, mivel eltörölték a kötelező papírkontigenst (azaz már nem az állam szabja meg, hogy mennyi könyvet kell egy év alatt megjelentetnie egy kiadónak) maguk a szerkesztők jóval szabadabban dönthetnek egy könyv megjelenéséről. Nem kell, hogy amiatt fájjon a fejük, hogy ha elutasítanak egy kéziratot, akkor minden lehetőségtől megfosztják annak szerzőjét. Valamint arra is van lehetőség, hogy közvetlenebb kapcsolat alakuljon ki az író és az olvasó között.
De valóban ennyivel definiálható lenne a szabadság? Miért döntött mégis úgy Szálinger Balázs, hogy magánkiadásban adja ki legújabb művét? Turi azt válaszolta ez utóbbi kérdésre, hogy szerinte sokszor olyan egy szerző és a kiadó viszonya, mint a házasság: ha nem megy, nem feltétlenül kell együtt maradni. Szálinger ezzel a vállalással sok olyan feladatot is kapott, amit korábban a kiadója elintézett neki.
Más nagy port kavaró esetek is terítékre kerültek a beszélgetés alatt: Tóth Krisztina nemrégiben azzal állt a nyilvánosság elé, hogy több kötelező olvasmányban is elavult nőképpel találkozhatnak a diákok. Ezen kijelentéséért sok támadás és fenyegetés érte, és a Magvető úgy döntött, hogy egy hestegkampánnyal áll ki mellette. Vida Kamilla arról kérdezte Turit, hogy ez értelmezhető-e politikai állásfoglalásként, vagy inkább egy erkölcsi kiállásról volt itt szó? A szerkesztő szerint egyikről sem, inkább egy bizalmi megmozdulás volt ez a kiadó részéről, védelmükbe vették a szerzőjüket, hiszen viszonyukat leginkább a kölcsönös bizalom határozza meg. Turi szerint nincs egy konkrét határvonal, amit, ha átlép egy ügy, akkor mindenképp ki kell állnia az író mellett a kiadónak, minden eset egyedi.
Mielőtt rátérnék az estet övező politikai felhangra, kiemelném az esszében feltűnő „nőklapjásodás” kérdéskörét, mely Turi Tímea szerint összefüggésben áll a kulturális sajtó egyfajta sorvadásával is: az a tapasztalata, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen lecsökkent a kritikusoknak szánt recenziós példányok száma, mert kevesebb folyóirathoz tudnak ilyen köteteket eljuttatni, kevesebben foglalkoznak ezzel, és ez a tendencia nem segíti elő azt, hogy verseny legyen a kritikai közegben, tehát könnyebb „nem elég jónak” lenni. Sok kiadó ⸺ köztük a Magvető is ⸺ inkább saját maguk szerveznek irodalommal foglalkozó megmozdulásokat, például a 24.hu irodalmi podcastját és a Klubrádió Könyvperceit is a Magvetőt magába foglaló Líra könyv Zrt. vette a szárnyai alá. Turi jobban örülne, ha több független műsor lenne elérhető. A „nőklapjásodást” úgy írná körül, hogy egy kiadónak manapság több olyan szerepet is be kell töltenie, melyek nem feltétlenül tartoznak a hatáskörükbe, sőt, ugyanez elmondható a női magazinokról is: több szépirodalom felé hajló szöveget, tárcát közölnek mostanában.
A beszélgetés egy pontján már nem lehetett elkerülni a politika beszivárgását sem: az a szintén aktuális téma került terítékre, miszerint a Libri könyvesboltjainak kirakataiban egyre nagyobb arányban jelennek meg jobboldali nézeteket hangoztató kötetek, propagandacéllal. Turi Tímea úgy gondolja, a könyvvásárlókban van annyi tudatosság, hogy képesek megválogatni olvasmányaikat, és nem az vezérli őket döntésükben, hogy mely művek tolakszanak legerőszakosabban a látóterükbe, ha belépnek egy könyvesboltba. Szerinte a Libri kiadói közegében ugyanúgy megvan a szabadság, mint korábban.
A beszélgetés hatására elgondolkodtam azon, hogy mit is nevezhetünk a könyvpiacon és a művészetben szabadságnak? Ha azt feltételezzük, hogy az olvasók tudatosan választanak maguknak könyvet, és nem veszik figyelembe a kirakatokban előtérbe helyezett kiadványokat, az már elfogadhatóvá teszi, hogy a tulajdonosok a politikai nézeteik terjesztésére is használják a könyvpiac legnagyobb szereplőjét? És ha úgy gondolunk a kiadókra, mint a szerzőket támogató és védelmező közegre, amely rengeteg terhet levesz a vállukról, és még reklámot is csinál a műveiknek akkor szemet hunyhatunk afelett a jelenség felett, miszerint kapitalista berendezkedésünkben a művészetre is lehet árcédulát aggatni, eladhatósági kategóriákba sorolhatjuk, és termékként tekinthetünk rá? Veszít-e az értékéből egy alkotás, ha elsősorban piaci alapon szemléljük, és nem a tartalma miatt?
Úgy gondolom, egy ideális világban a művészet célja mindig az lenne, hogy az életre reflektáljon, hitelesen, érdekfeszítően. Minden profittermelés csak ezek után következhetne.
A beszélgetés végén valaki a közönség soraiból feltette Turi Tímeának azt a kérdést, hogy számára mit jelent a művészet, illetve ha választania kellene a művészet és a boldogság között, melyik mellett döntene. Turi a boldogságot választaná. Én lehet, hogy inkább a művészetet.
Képek forrása: a Késelés Villával facebook oldala.