A csehországi zsidó nép története egészen a X. századig nyúlik vissza. Az évszázadok során túlnyomó részben diszkrimináció és erőszakos asszimiláció, valamint folyamatos támadások és pogromok áldozatai voltak; helyzetük a XIX. századra látszott rendeződni. A német megszállás alatt a 82.000 zsidóból mindössze 11.200 maradt életben, és az ezutáni kitelepülések következtében mára alig négyezren élnek Csehországban.
Az első Prága környékére érkező zsidók a X. században telepedtek le a külvárosi részeken és a Vyšehrad területén. Rabszolgakereskedelemmel foglalkoztak, vagyonosok voltak, emiatt a többi kereskedő és az uralkodók is veszélyforrásnak tekintették őket.
Az első szervezett pogrom 1098-ban zajlott le ellenük. A cseh fejedelem tulajdonának tekintette őket, és rablással, gyilkosságokkal adta tudtukra. Ennek következtében sok zsidó menekült lengyel és magyar területekre, a Prágában maradtakat pedig lassan kiszorították a piacról a német kereskedők.
A XII. század elejét az antijudaizmus, zsidóüldözés és kikeresztelkedésre kötelezés jellemezte. A csehek koholt vádak alapján gyilkoltak, rongáltak, bántalmaztak, az uralkodók pedig szemet hunytak efelett egészen a XIII. századig, amikor II. Ottokár kiváltságokat és polgári jogokat adott a zsidóknak. Betiltották a bántalmazásokat, rombolásokat, és 1270-ben megépülhetett a Régi-új Zsinagóga, ami a prágai zsidóság központjává vált.
A XIV. század elején újra elkezdődtek az üldözések. Ennek csak IV. Károly vetett véget – az egyház beleegyezett, hogy békén hagyják a zsidókat, de nyilvános helyeken hegyes kalap viselésére kötelezték őket.
A század végén azonban az a hír járta a csehek között, hogy a prágai gettóban megköveztek egy papot: 1389 húsvétján, történetük legborzasztóbb pogromja során háromezer zsidót mészároltak le.
A huszita háborúk alatt a zsidók helyzete bizonytalanná vált: nagyon kevés védelmet kaptak, a Habsburgok uralomra kerülésével pedig szinte minden jogukat elvesztették, több zsidóellenes törvény is napvilágot látott. 1543-ra, egy tömeges kivándorlás után csak a prágai zsidó közösség maradt meg egységesen.
A XVII. század reményteljesen kezdődött: kiterjesztették a kereskedelem szabadságát, és engedélyezetté vált számukra a gettón kívül eső házvásárlás is. A század közepén azonban az adóemelések, a pestisjárvány és a csatározások miatt hamar elszegényedtek. A század végén ugrásszerűen megemelkedett a zsidók száma, mivel csatlakozott hozzájuk a Bécsből és magyar területekről kiutasított népesség. A zsidók összetartásáról az 1689-es prágai tűzvész tanúskodik: az elpusztult tizenegy zsinagóga közül hatot újjáépítettek külföldi, vagyonosabb közösségek támogatásával.
A XVIII. század elején sokan ismét lengyel és magyar területekre menekültek a családjogi törvények miatt. 1744-ben, a második sziléziai háború során a poroszok támogatásával érte vád a zsidókat, Mária Terézia pedig 1745 nyaráig nemcsak Prágából, hanem egész Csehországból kiutasította őket. 1748-ban azonban tíz évre szóló ideiglenes tartózkodási engedélyt kaptak, mert hiányukban erősen visszaesett a gazdaság. Ugyanakkor magas összegű különadókat vetettek ki rájuk, amelyeket még II. József sem törölt el, kinek az 1782-es türelmi rendelete vallásszabadságot biztosított a zsidóknak.
A felvilágosodás a zsidó közösségekben is változásokat hozott: Prága központtá vált, kávéházak, nyomdák, színházak és zenés színpadok is létesültek. Fő alakjaik Herz Homberg és Peter Beer voltak, az irodalom fellendülésének terén pedig Moses Israel Landau, aki nyomdászként és lexikográfusként tevékenykedett. A XX. századra kiemelt szerepe lett Teplicének, amely színháza miatt az észak-csehországi zsidóság társadalmi központjává vált.
A XIX. században az egyenlőség korszaka köszöntött be. Lebontották a prágai gettó falait, azonban a zsidók drótakadályokat emeltek saját maguk védelmére. Az 1848-as forradalmi évben az osztrák alaptörvénybe is bekerült, hogy a zsidóknak egyenlőséget kell biztosítani, emancipációjukat azonban a csehek nem fogadták el. Minden tiltakozás ellenére 1849-ben feloldották a gettóban való kötelező tartózkodás rendeletét, és 1850-ben Josefov Prága V. kerületeként a városhoz csatoltatott. 1913-ra az ott álló épületeket is felújították, és a különbségek nagy része a múltban maradt.
A csehek zsidókkal szembeni ellenszenve azonban a régi maradt. A jogi egyenlőség és törvények ellenére az antiszemitizmus tovább élt Csehországban, az emberekben és tetteikben.
Az 1899-es Hilsner-ügy a „modern cseh történelem egyik legszégyenletesebb morális és politikai ügye” volt, és a körülötte növekvő botrány nemzetközileg ismertté vált.
A vád alapján a zsidó Hilsner keresztény gyerekek vérét keverte az úgynevezett maceszbe, a kovásztalan kenyérbe. A tömeghisztéria hatalmas méreteket öltött, a bíró pedig nyíltan előítéletes és elfogult volt, így az ítélet ellenére általános bizonytalanság lengte körül az ügyet.
A jog mellett a teológia is fellépett a „zsidó faj” ellen. August Rohling lázító röpirata, A talmudzsidó kontextusból kiragadott Talmud-idézeteket forgatott ki, és negatív értelmezésekkel szította az antiszemitizmust.
Az 1918-ban létrejött egységes Csehszlovákiában sűrűn fordultak elő antiszemita zavargások – az 1921-es népszámláláson a zsidók mindössze 30%-a jelölte a zsidó nemzetiséget a sajátjának, bár lehetőségük adott lett volna rá. 1920-ban megalapították Prága első zsidó iskoláját, ahol Kafka nővére is tanítóként dolgozott. A jogi egyenlőséget kihasználva Zsidó Pártot alapítottak, amely 1929-ben és 1935-ben is két-két mandátumot nyert a parlamenti választásokon.
Németország területéről sok zsidó menekült a csehekhez. Az 1938-as müncheni egyezmény alapján a határmenti területeket is elcsatolták. Az itt élőket súlyosan érintette a 1938. november 9-10-i kristályéjszaka: egy nagyobb zsidóellenes erőszakhullám során százakat öltek meg, rongáltak, gyújtogattak – a támadássorozat a betört kirakatok szilánkjai után kapta a nevét. A zsinagógák egy részét is lerombolták, és a passzív rendőrségre se számító zsidók többek között Karlovy Vary és Opava területéről Prága felé menekültek.
1939. március 15-én Hitler kikiáltotta a Cseh-Morva Protektorátus létrejöttét.
A Zsidó Emigráció Központi Hivatala tömeges deportálásokat hajtott végre, és a holokauszt során több mint 70.000 cseh zsidó életét oltották ki. A hazatérők nem kapták vissza a házaikat, vagyonukat, és a csehek továbbra is ellenségesek voltak velük.
A meginduló kivándorlási hullám főleg Izrael és a tengerentúli területek irányába tartott, az országban maradók közül sokan kikeresztelkedtek vagy ateistaként folytatták életüket. Csak 1989-ben, a bársonyos forradalom után kaptak jogot a szabad vallásgyakorlatra.
Bár kevesebb mint egy évszázaddal korábban még 82.000 főt számlált a népük, mára Csehországban alig négyezer zsidó maradt. Ők tíz hitközségben élnek: a legnagyobb Prágában él – alig kétezer fővel –, de jelentősek még Teplice, Olmütz és Brno csoportjai is. Třebíč zsidónegyede például 1992-ben az UNESCO világörökség része lett mint Európa egyik legjobban fennmaradt zsidó városrésze.
Fellendült a zsidó kulturális élet és a történetük kutatása is. A prágai Josefov vált e területek közvetítésének központjává – a Zsidó Állami Múzeum gondozza a hat megmaradt zsinagógát és a régi zsidó temetőt. Egyes épületekben, például a Régi-új Zsinagógában ma is zajlik a vallási és kulturális élet, de az épületek és bennük létrehozott kiállítások bárki számára látogathatóak.
Josefovról és a zsinagógákban berendezett kiállításokról, ezek társadalmi vonatkozásairól A prágai zsidónegyed története és kulturális jelentősége napjainkban című kétrészes cikksorozatban olvasható bővebb információ.
A cikkben szereplő fotók Prágában készültek.
Kiemelt kép: aboutholocaust.org