Megjelenítve: 1 -6 / 6 eredményből

Hosszú Hétvége – Kulturális közösség a közösségi kultúráért

2023. június 2. és 4. között Budapesten, az Aurórában kerül megrendezésre a Kelet–Nyugati Alkotóműhely évadzáró eseménye, a Hosszú Hétvége. A rendezvény alatt képzőművészeti kiállítással, színdarabokkal, irodalmi és filmes programokkal, koncertekkel és tematikus workshoppokkal várjuk az érdeklődőket és a vállakozó kedvű alkotókat az összművészetiség jegyében.

Kinek a klasszikus, kinek a kortárs, de mindenkinek a költészet! – Programajánlónk a magyar költészet napjára

Április tizenegyedikén, József Attila születésének 118. évfordulóján a magyar költészet napját ünnepeljük, a főváros és egyéb települések pedig ismét bővelkedni fognak irodalmat ünneplő és éltető programokkal. Egyes események hazánk klasszikus szerzői előtt tisztelegnek, mások a kortárs irodalmat népszerűsítik. Mindkét esetben találkozhatunk interaktív programokkal, előadásokkal, kortársak esetében pedig több kötetbemutatón és felolvasással egybekötött beszélgetésen is részt vehetünk.

Müpa decemberi programajánló

A Művészetek Palotája idén is sokat dolgozott azon, hogy a különböző művészeti programok egyetemisták számára is nem csupán érdekesek, de népszerűek legyenek. Arról, hogyan is valósul meg a különböző egyetemek és a rendezvényközpont közti kommunikáció és milyen élmény egy ilyen találkozón részt venni, Arcból arcba − tudósítás és interjúk a Müpa egyetemi találkozójáról címmel írtunk már korábban. Időközben elkészült a Müpa egyetemistáknak szóló decemberi ajánlója. A továbbiakban ebből csemegézünk, tartsatok velünk!