Megelevenedik Somossy Károly Orfeuma az évezred első magyar operettjében – Zenés színházi kedvcsináló a 2023/2024-es évadra

Szeptember elsején elstartolt a Budapesti Operettszínház 2023/2024-es évada. Az előző szezon rendkívül eseménydús volt a teátrum művészei és dolgozói számára, de a lendület itt korántsem ért véget. A teátrumban ugyanis jelenleg is lázasan zajlanak a munkálatok, hogy a mostani idényt is még izgalmasabbá tegyék. Mindemellett a régebbi darabok továbbra is megtekinthetők a színházban.

A 2023 júliusában befejezett évad rendkívül eseménydús volt a Budapesti Operettszínház számára. A Magyar Operett Éve kapcsán 2023 márciusában bemutatásra került Huszka Jenő nagy klasszikusa, a Mária főhadnagy, melynek rendezője a teátrum művésze, Homonnay Zsolt volt, ezzel színészi pályáján túl megkezdve rendezői munkásságát is. A X. Színházi Olimpia magyarországi megrendezése kiváló lehetőséget kínált arra, hogy annak keretein belül a színház sort kerítsen a Csárdáskirálynő Fesztiválra. A „mini” fesztiválon megmérkőzött egymással az Operettszínház Csárdáskirálynője, illetve a francia Compagnie Lychore társulat és a litván Kaunasi Állami Musical Színház társulatának Szilviája. A fesztivált egy közös gálával zárták, amelyet ugyancsak Homonnay Zsolt álmodott színpadra.

A Magyar Operett évében nem csupán magyar operettet, de magyar musicalt is bemutattak a színházban. Szomor György és Pozsgai Zsolt Alexandre Dumas regényét dolgozta fel egy csodálatos zenei műveket tartalmazó darabban. A Monte Cristo grófja május 19-én, 20-án, illetve 21-én debütált Szomor György, Dolhai Attila és Homonnay Zsolt főszereplésével. A két nagyszabású premieren túl bemutatták Andrew Lloyd Webber Requiem című, klasszikusabb hangvételű művét is.

A Pendragon-legenda, a János vitéz és a Csárdáskirálynő az évadban ünnepelte 50. jubileumi előadását, a közönség- és szakmai sikernek egyaránt örvendő Jekyll és Hyde a 60. előadását, a kortárs magyar szerzők által feldolgozott Abigél musical pedig háromszázadszorra került színpadra a teátrumban.

Szeptember 1-jén ünnepélyes keretek között elkezdődött a Budapesti Operettszínház 2023/2024-es évada – és már aznap este színpadra került Dr. Jekyll és Mr. Hyde története. A közönségkedvenc darabok mellett természetesen az idei évad sem telhet el új bemutatók és egyéb érdekességek nélkül.

A Magyar Operett Évének és a Budapesti Operettszínház Centenáriumának apropóján november 19-én, 20-án, illetve 21-én bemutatásra kerül Az Orfeum mágusa című első 21. századi magyar operett. Az ősbemutató több különlegességet is tartogat a közönség számára, ugyanis már közel egy évszázada nem íródott magyar operett, így nem csupán a század, de az évezred első magyar operettjéről beszélünk, amelynek zenéjét Pejtsik Péter, librettóját pedig Orbán János Dénes jegyzi. A mű másik különlegessége, hogy a címadó, az egykori szórakoztató, Somossy Károly budapesti mulatója, a Somossy Orfeum egykor a jelenlegi Budapesti Operettszínház falai között működött. A hajdani Somossy Orfeum hangulatát így száz év távlatából újra „az eredeti helyen” élvezheti a közönség. A librettó szerzője elmondta, hogy bár valódi nagyoperettről beszélünk, mégsem volt cél megmaradni az archaikus nyelvezetnél, mert az a mai körülmények között nem állná meg a helyét, és nem szerettek volna egy „második Csárdáskirálynőt” írni, így a próza szempontjából is abszolút friss műről beszélhetünk. A darab a teátrum vezetőségének felkérésére íródott, rendezője Bozsik Yvette, jelmeztervezője pedig Berzsenyi Krisztina. A rendező elmondta, hogy bár a mű nyelvezete valóban friss, mai, de hangulatában, látványvilágában abszolút 19. századi élményre számíthat majd a néző.

A teátrum két készülő darabja egyben ősbemutató is Magyarországon. Az Orfeum mágusa mellett 2024 áprilisában színpadra kerül Frank Wildhorn Carmen című, forró latin dallamokkal átszőtt musicalje Homonnay Zsolt rendezésében. A történet 1845-ből származik, Prosper Mérimée francia író tollából, melyre megjelenése után 30 évvel Georges Bizet francia zeneszerző komponált csodás operát. Wildhorn tudta, hogy valami teljesen mást akar, mint grandiózus zenei elődje, így magát a történetet is új környezetbe helyezte át. A Carmen egy cirkuszban játszódik, amely a saját belső szabályai szerint létezik. Az artisták mindent megtesznek, hogy elkápráztassák a nézőket: lényegében a cirkusz kellékeiként funkcionálnak. Carmen egy vérbő latin lány, a cirkusz egyik artistája, akinek életfilozófiáját jól szemlélteti az egyik betétdal szövege: „csak az életnek élj, feszítsd bátran a húrt”. Az artista lány azonban nagy dilemmába ütközik a történet során – mi a fontosabb: saját kiteljesedése vagy kapcsolódása egy másik emberhez? A történethez gyönyörű latin-amerikai lüktetésű dalok születtek, amelyek Prága, Szöul és Tokió színházai után most a Budapesti Operettszínház nagytermét telítik majd el forró hangulattal.

Egy színház életében nem ritka esemény, hogy egy sokat játszott darabot egy ideig pihentetnek, majd évadok múltán újra színpadra kerül. Nincs ez másképp az Arthur Kopit és Maury Yeston szerzőpáros művével, a Nine című musicallel sem. A zenés darabot egy Fellini-klasszikus, a Nyolc és fél ihlette. A teátrum 2021 szeptemberében mutatta be a művet hármas szereposztással. Zenei világa némileg eltér az Operettszínház jól megszokott grandiózus, monumentális zeneiségétől, és sokkal inkább az 1950-es évek Amerikájának jazzes, swinges hangulatát idézi mind látvány-, mind hangzásvilágban. Mindenképp izgalmas és kiemelkedő darabnak ígérkezik. Magyar szövegét az egyik szereposztás főszereplőjének megformálója, a Guido Continit játszó Szomor György jegyzi.

A bemutatókon és a visszatérő darabokon túl természetesen a teátrum repertoárjában szereplő összes darabot játsszák, és a Közelebb zenés kávéházi beszélgetéssorozat is folytatódik.

Az aktuális repertoárról a linken tájékozódhattok: https://operett.hu/repertoar

A kiemelt kép forrása: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=661536666013623&set=pb.100064718854772.-2207520000&type=3

A fotókat Juhász Éva és Janus Erika készítette.

Author

Ajánlott cikkek