Megjelenítve: 1 -10 / 13 eredményből

Mesterséges intelligencia kutatásban is az élen – ELTE Sikerek Kerekasztal

2023. október 4-én a mesterséges intelligencia kutatási lehetőségei, mindennapi életünkre gyakorolt hatásai, illetve alkalmazásának módozatai kerülnek terítékre az Aula Magnában. Az ELTE Alumni Központ sorozatának keretében ELTE Diplomások beszélgetnek egy adott, korunkat érintő témáról, és osztják meg tapasztalataikat, sikereik történetét a hallgatósággal.

Visszavárja végzős hallgatóit az ELTE! – diplomaosztó nyereményjáték és ünnepségek

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemcsak a jelenleg aktív státuszú, hanem az idei félévben diplomát szerzett hallgatóira is kiemelt figyelmet fordít. Frissen végzett ELTE-s polgárok figyelem, ez a cikk most nektek szól! Megtudhatjátok, hogy milyen nyereményjátékkal kedveskedik számotokra az ELTE Alumni szervezete, illetve hogy az egyes karok hallgatóinak hol és mikor van lehetősége kézhez kapni a kiérdemelt oklevelet.

„Influenszernek tartod magad?” – ELTE-diplomások a közösségi média használatáról

Az ELTE Sikerek Veled programsorozat legutóbb megrendezett eseményén a meghívott ELTE-diplomások a közösségi médiafelületek megfelelő, céljaink elérését és üzeneteink eljuttatását szolgáló használatáról beszélgettek. A vendégelőadók mind olyan személyek voltak, akik habár más-más témakör kapcsán igyekeznek elérni a közönségüket a különböző online platformokon keresztül, céljuk mégis közös: egy jó ügy érdekében kapcsolatba lépni az emberekkel. Azt, hogy ebben milyen módszerek segítik őket, ezúttal az érdeklődő közönséggel is megosztották a május 9-én megrendezett esemény keretén belül.

A közösségi média használatáról – izgalmas és aktuális témával folytatódik az ELTE Sikerek Veled-beszélgetéssorozat

2023. május 9-én 18:30-kor ismét várja az érdeklődőket az ELTE Sikerek Veled beszélgetéssorozat az ELTE BTK F épületének Kodály termében. A téma ezúttal a közösségi média használata lesz. Ha érdekel, hogyan segíthetnek neked ezek a felületek abban, hogy sikerrel célba juttathasd az általad közvetíteni kívánt üzenetet, mindenképpen ott a helyed!

ELTE-sektől ELTE-seknek! – folytatódik az ELTE Sikerek előadás-sorozat

Újabb előadással folytatódik az ELTE Sikerek elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek következő meghívott vendége Dr. Szathmáry Eörs evolúcióbiológus lesz, aki nem mellesleg volt ELTE-s hallgató. A rendezvény 2023. április 19-én, 18:30-tól kerül megrendezésre az Aula Magnában. Az ELTE Alumni Központ célja, hogy az ELTE jelenlegi és végzett hallgatói – valamint természetesen más érdeklődők is – közelebb kerülhessenek egy adott tudományterületen elért sikertörténethez, mindezt úgy, hogy az érdekes információkhoz közvetlenül az egyetemen végzett hírneves személyek tapasztalatain keresztül nyíljék lehetőség hozzájutni.

ELTE Alumni Ösztöndíj – amivel a határ a csillagos ég

Újabb pályázattal segít minket az ELTE Alumni Alapítvány! Az eddigi tanévekhez hasonló módon a 2023/2024-es tavaszi félévben is mobilitási pályázatot hirdetnek mindazon hallgatók számára, akik szeretnék külföldi egyetemeken próbára tenni talpraesettségüket, azonban ehhez plusz anyagi támogatásra lenne szükségük. Az elnyerhető ösztöndíj összege 2022 ősze óta már fejenként 175.000 Ft!

Izgalmas beszélgetésekkel és mobilitási pályázattal vár az ELTE Alumni! – ELTE Sikerek Veled és ELTE Alumni Ösztöndíj

Milyen a kutatói pálya? Hogyan lesz valakiből díjnyertes kutató? Milyen út vezet sikerhez? Ezekre a kérdésekre most te is választ kaphatsz, ha részt veszel az ELTE Sikerek Veled elnevezésű beszélgetéssorozat következő alkalmán. Az esemény 2023. március 21-én, 17:30-kor kerül megrendezésre az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ezúttal Kutatás, eredményesség, megosztás címmel. Az érdeklődők első kézből kaphatnak információkat a rendezvény vendégeinek friss sikereiről, az ezekhez vezető útról, valamint egyetemi tanulmányaikról és jelentősebb oktatóikról.

„Nincs olyan, hogy tipikus ukrán menekült” – Interjú Bagaméri Dániellel, az IOM magyarországi vezetőjével

Lassan tíz hónapja annak, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Interjúnkban Bagaméri Dánielt, az IOM (az ENSZ migrációs szervezete) magyarországi vezetőjét, az ELTE Alumni tagját kérdeztük a szervezet működéséről, az emberkereskedelem jeleiről és az Ukrajnából érkező menekültek alapvető nehézségeiről.