„Immunrendszerünk: a kétélű kard” – Erdei Anna immunológus előadása az ELTE Sikerek újabb felvonásában

2024. április 17-én következő állomásához érkezik az ELTE Alumni Központ rendezvénysorozata. Ezúttal Erdei Anna Széchenyi- és Prima-díjas immunológus, egyetemünk egykori hallgatója járja körül az immunrendszer, a COVID-19 pandémia és a világjárványok kérdéseit.

Az ELTE Alumni Központ ötlete nyomán 2016-ban indult útjára az ELTE Sikerek előadás-sorozat, melynek keretében elismert,

az Egyetem falai közül kikerült hallgatók engednek betekintést munkásságukba, tudományterületükön elért sikereikbe

– mindezt ELTE-s tapasztalataikba ágyazva.

A rendezvénysorozat meghívott vendége ez alkalommal Erdei Anna, akinek a tudomány felé vezető útja 1974-ben kezdődött az ELTE biológia-kémia szakán, tanári diplomájának megszerzésével. Az oktatói ranglétrát végigjárva 1993-ban kapta meg tanszékvezetői kinevezését – több mint két évtizedig tevékenykedett az Immunológia Tanszék élén, majd az ELTE TTK Biológiai Doktori Iskoláját is vezette. Vendégkutatóként hozzájárult több külföldi egyetem és kutatási intézmény tudományos munkájához: egyebek között az Oxfordi Egyetemen, a Bázeli Immunológiai Intézetben és az Innsbrucki Egyetemen dolgozott. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese. Tudását számos egyetemi jegyzet és tankönyv társszerzőjeként, szerkesztőjeként igyekszik átadni tanítványainak, akik szintén nagy presztízsű díjakat és ösztöndíjakat nyertek el.

Immunológia, tudomány, egészség:

ezen címszavak köré épül Erdei Anna előadása, melyben a „kétélű kardként” működő immunrendszer kerül középpontba. Mi lehet ezen elnevezés mögött? Hogyan véd, és mikor árt immunrendszerünk? Az előbbieken túl hangsúlyos szerepet kapnak még az ún. immunerősítő szerek, valamint kifejtésre kerül az immunfolyamatok megértésének fontossága is.

Az immunológia tudományának szempontjából semmiképp sem hagyható figyelmen kívül az elmúlt éveinket átszövő világjárvány, a COVID-19 pandémia. A témával kapcsolatban a következő kérdésekre kaphatunk választ:

mit tanultunk belőle? Fel vagyunk-e készülve egy újabb nemzetközi járványra? Milyen módon védekezhetünk?

Amennyiben téged is foglalkoztatnak az előzőleg feltett kérdések, és nem vagy immunis a tudásod bővítésére sem, van számodra egy programötletünk szerda estére.

Az esemény 2024. április 17-én, 18:30-tól kerül megrendezésre az Aula Magnában, az Egyetem tér 1-3. szám alatt. Az előadás előtt két volt ELTE TTK-s hallgató hangszeres játékát hallgathatják meg a helyszínre érkezők: Szakács Zoltán zongorán, Ouanphanivanh-Kiss Noémi pedig hegedűn játszik 18:00-tól.

A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, továbbá élőben és online egyaránt követhető.

Ide kattintva bővebb információkat találhatsz az eseményről, illetve a regisztráció is ezen a felületen érhető el. Az ELTE Sikerek programsorozatról pedig itt olvashatsz többet.

Forrás: ELTE Alumni

Author

Ajánlott cikkek