Csuka Gergő A Halloween-szezont követően a Netflixen jelent meg az ikonikus Addams Family egyik főszereplőjéről szóló Tim Burton-sorozat, amely a platform kereteit elhagyva, ikonikus táncjelenetével már meghódította az internetet. A pozitív értékelések tömkelegét látva indítottam el az első részt, hiszen bármikor abbahagyható az amúgy is megosztó műfajkeverék, amely a rendezőjétől megszokott különcség fekete komédiával való ötvözése. Ha mindez nem lenne elég, a jelentős filmográfiával rendelkező franchise a horrorfilm műfajának külsőségeit használva teremt egy sajátos hangulatot: magát a félelemkeltést parkolópályára helyezve alkot egy tinifilmes környezetet. Akiket mindez megrémisztene, ne hátráljanak, hiszen nincs miért: Tim Burton alkotása közelebb áll a Harry Potter-filmekhez, mint a horrorhoz vagy a tinifilmhez, és készen áll meglepni azokat, akik nem számítanak rá.
Wednesday Addams-t, a rémséges különcség mintapéldáját kirúgják sokadik iskolájából, majd nem kevésbé különleges szülei gyermekkori iskolájukat választják lányuk számára következő állomásként: a Nevermore-t. A bentlakásos iskola a környék „elfajzottjainak” gyűjtőhelye, afféle Roxfort egy fokkal parább és komikusabb figurákkal, akiknek varázserejük helyett személyiségük természetes formálódásai ülnek ki külsejükre és képességeikre. Ha egyszerűen akarnék fogalmazni: vannak vérfarkasok, boszorkányok, vámpírok, szirének, medúzák és még sokan mások, viszont az igazi különbség – amely a sorozat esszenciáját tükrözi – valójában nem a képességekben rejlik, hanem az azok nyújtotta előnyöknek és hátrányoknak a megélésében. Wednesdayt a különös világ nem csábítja el, inkább a szülei elleni lázadásból és a különcök közti különcség érzése okán tervezgeti szökését, viszont – egy noirhoz hasonlóan – talál egy utolsó tennivalót magának. És még egyet.
Talán másról szó sem esett eddig, mint a főszereplőről, és ez nem is véletlen: Jenna Ortega jellegzetes szerepe és alakítása uralja a sorozatot, habár a látszólag érzelmi kitörésekben kicsit sem fuldokló, feketében pompázó tinilány karakterének ábrázolását nem tarthatjuk számon a végletes komplexitás mintapéldájaként. Ebből a látszólag papírvékony figurából egy egykötetes életrajzi mélységű, azonosulható antihős született Tim Burton keze által. Az író-rendező ezt le sem tagadhatná: munkásságának visszatérő eleme a különc karakterek, a fantáziavilágba illő épületek körvonalazása és a varázslatos környezet fantasztikummal való feltöltése és igazolása. Az utóbbiak ez esetben ékes példái a J. K. Rowling világából való inspirálódásra, ahonnan a gótikus építészeti stílus mágikus környezetben való használatán túl konkrét szekvenciákat és beállításokat kölcsönöz a franchise-ból, burkoltan bejelentkezve a következő, Harry Potter-univerzumban játszódó film rendezői pozíciójára.
Burton legfőbb különc karaktere egyértelműen Wednesday, viszont gyakorlatilag a bentlakásos iskolába járók egytől egyig a társadalmi normák betartására való fogékonyság ellenlábasai. A főszereplő nemcsak a történetbe illesztése miatt működőképes, hanem mert egyszerre tud ötvözni egy erős mémet, markáns és szélsőséges személyiségjegyeit kicsit sem szégyelli, ráadásul irigylésre méltó az akaratereje. A mém a kulcsa karakterének, amely eddig a maszkulinitás egyik csúcsaként volt aposztrofálva: ez a szigma-személyiségjegy. A szigma többnyire egy olyan férfit jelent, aki vezetői karaktere ellenére kerüli a társaságok középpontját, a felületes társadalmi konvencióktól irritációt érez és nincs szüksége társaságokban betöltött hierarchikus pozíciójának megerősítésére, az örömöt számára céljai elérése jelenti. Ha ennek kapcsán ezután Patrick Bateman, az új Batman és Ryan Gosling jó pár szerepe mellett Wednesday jut eszünkbe, akkor már csak az a kérdés, hogy miért volt erre szükség. Felületesség és érzelmi befolyásoltság kiálthatja sokakból, hogy a maguknak való tinilányok számára akartak létrehozni egy körberajongható ikont vagy a feminizmus szárnyalása és propagálása köszön vissza a Netflix egyik legsikeresebb sorozatának főszereplőjében, a mélyebb rétegekre leásva viszont fény derülhet arra, hogy nincs itt semmi összeesküvés. Tim Burton világéletében a különcök védőszentjeként viselkedett és érdekes személyiségek megértési célból való kicsomagolását tekintette fő feladatának, ráadásul tehetsége is van a pszichológiai mélyrétegek vászonra hozásában. Ez esetben is erről van szó, hiszen a szigma-személyiségjegy egy elég radikális fejlődési útvonalra enged következtetni, amelyet a rendező a karakterét érintően ki is bont: Wednesday egy olyan, fejlődésben lévő tini, akinek a személyiségjegyei a szülei, de legfőképpen édesanyja karakterisztikájának ellenpólusa. Morticia és Gomez egy csöpögős szeretetbomba, akik a Nevermore-ban ismerkedtek össze, ezért lányuk igyekszik távol tartani magától az iskolát, az őszinte érzelmek kifejezését és sokszor még az örömöt is. Burton megfejtése a szigma karakterekre a következő: érzelmek elfojtásán alapuló, radikális személyiségjegy, amelyre bizonyos mértékig jellemző a keserűség és a depresszív hangulat külsősége. Ez alapján pedig kizárható a nemspecifikusság, ugyanis pusztán pszichológiai egyenletek végeredményeként jön létre az az érzelmileg zárkózott karakter, aki ezúttal Wednesday Addamsként testesül meg.
Hatalmas pozitívum, hogy a radikális figurát számos másféle rokonlélekkel vegyítik, szobatársa, Enid (Emma Myers) pedig maga az ellenpólus, aki képtelen lenne egy színtelen világban, szeretetének kifejezése nélkül túlélni. Sajnos jutnak gyengébb karakterek is a filmre, és az eleinte bravúros, sok szálon futó történetmesélés eléggé kesze-kuszává válik, viszont a népszerűség így is teljes joggal megérdemelt.
Tim Burton nyomozós tinitörténetében a Harry Potterből ismert, klasszikus értelemben vett másság elfogadásának hódol, amellyel megértést vív ki különc karakterei számára, tömegeket szórakoztat és jelentkezik a következő Harry Potter-projektre. Kétségtelen, hogy alkotása megosztó, de annál jobban képes váratlan meglepetést okozni és mágiát csempészni hétköznapjainkba: hiszen ezek az izgalmas, szívmelengető fantáziatörténetek mindig is a realitásból egy más világba kalauzolták nézőiket, amelyben aztán ugyanazokkal a problémákkal kellett szembenézniük, mint a valóságban.
A kiemelt kép forrása: https://www.bloomingtonsouthoptimist.org/17574/entertainment/why-i-hated-netflixs-wednesday/
