Megjelenítve: 1 -10 / 11 eredményből

Petőfi Blinders: Most vagy soha! – Kritika

A Lóth Balázs (Pesti balhé) által rendezett, Szente Vajk és Rákay Philip kreatív produceri munkájával készülő Most vagy soha! a magyar filmtörténet legdrágább alkotásaként került a köztudatba, de nem csak a 6 milliárd ráköltött forint, hanem a történelmünk műfaji filmbe ágyazásának sikertelensége miatt is kirívó mű. “Ahogy történt és ahogy történhetett volna.” – A film ezzel a felirattal indul, az előzetes promóció alapján pedig egyáltalán nem újdonság, hogy a március 15-ei események bemutatása ismét zsánerfilmes keretek között történik. A vérmentes forradalom akciónarratívával való összekapcsolása okán felmerülhet a kérdés: mennyire kérhető számon az alkotáson a történelmi hitelesség, és mennyire szerencsés döntés annak módszeres elkerülése?

Tökéletlen tökélyre törekvés: Szegény párák – kritika

A társadalom aktuális kérdései csakugyan foglalkoztatják Lanthimost, és a Szegény párák esetében is egy klasszikus irodalmi alap – egy Frankenstein-ihletésű Alastair Gray-regény – groteszk, mágikus átdolgozása az alaphelyzet. Ebből kezdi kibontani a testünkkel való kapcsolatunk tematikáját, konkrétabban pedig egy XX. századi feminista mozgalom életútjával párhuzamba állítható, szellemesen vicces Barbie-történetet, annak abszurditásával és egy erőteljes művészi elképzeléshez méltó tartalmassággal. Emiatt is nehéz megfejteni: kinek készült, és mit közöl a Szegény párák?

Magyarázat mindenre – spoilermentes kritika

Ritka örömet képes okozni, amikor az európai filmfesztiválok legfontosabb hármasa, Cannes, Velence és Berlin versenyprogramjába vagy bármely szekciójába fogadja hazánk filmjeit. Reisz Gábor harmadik és egyben legújabb nagyjátékfilmjének premierére Velencében kerülhetett sor, emellett pedig párhuzamosan fut a miskolci Cinefest kitekintő-szekciójában – csak úgy tarol.

Szörnyetegek – spoilermentes kritika

Nemrég jelent meg egy sajtótermék bejegyzése Twitteren, amely – később törölt posztjában – közösségét inti óva az olyan dehumanizáló jelzők használatától, mint például „szegény”, „mentális beteg”, vagy „francia”. Minden bizonnyal egy szerencsétlenül megfogalmazott példát kívántak állítani a nemzetiségi alapú sértések megelőzésére, de a posztot publikálók közel sem ástak olyan mélyen a probléma gyökeréhez, mint azt Rodrigo Sorogoyen tette, akinek alkotásában a „francia” szintúgy szitokszó. A becsmérlő kijelentés mögé pedig emberi drámák, erkölcsi kérdések, feszült helyzetek és szociálpszichológiai dilemmák sorakoznak, amelyek közül talán a leghangsúlyosabb: ki a szörnyeteg és ki az ember?