Az ELTE hallgatói magazinja
Alex Garland (Ex Machina, Expedíció, 28 nappal később) íróként kezdte filmes munkásságát és legújabb alkotása kiemelt helyet tölthet be az életműben, hiszen a híressé vált direktor régóta hangoztatja, hogy befejezi rendezői pályafutását, így pedig a Polgárháborúval záródhat a kánon. Tényleges döntés még nem született, a forgatókönyvírói szféra pedig továbbra is szimpatikus számára, így a legjobb dolog, ha maga az alkotás kapja a fókuszt, mert ehhez a filmcímhez önmagában kihívás felérni.
A Lóth Balázs (Pesti balhé) által rendezett, Szente Vajk és Rákay Philip kreatív produceri munkájával készülő Most vagy soha! a magyar filmtörténet legdrágább alkotásaként került a köztudatba, de nem csak a 6 milliárd ráköltött forint, hanem a történelmünk műfaji filmbe ágyazásának sikertelensége miatt is kirívó mű. “Ahogy történt és ahogy történhetett volna.” – A film ezzel a felirattal indul, az előzetes promóció alapján pedig egyáltalán nem újdonság, hogy a március 15-ei események bemutatása ismét zsánerfilmes keretek között történik. A vérmentes forradalom akciónarratívával való összekapcsolása okán felmerülhet a kérdés: mennyire kérhető számon az alkotáson a történelmi hitelesség, és mennyire szerencsés döntés annak módszeres elkerülése?
Határidőn túl sorozatunk első részében Christopher Nolan két kiemelkedő filmje, a Memento és az Oppenheimer kerül összehasonlításra.
A szenvedély íze egyszerre igyekszik romantikus visszatekintést és egy cselekménytelenségében időtlen nosztalgiát teremteni, miközben a lobogó fazekak gőzfelhői közt egy szerelmi történet bontakozik ki. Többet nyújt-e Trần Anh Hùng filmje, mint egy érzéki, ízléses gasztropornó?
A társadalom aktuális kérdései csakugyan foglalkoztatják Lanthimost, és a Szegény párák esetében is egy klasszikus irodalmi alap – egy Frankenstein-ihletésű Alastair Gray-regény – groteszk, mágikus átdolgozása az alaphelyzet. Ebből kezdi kibontani a testünkkel való kapcsolatunk tematikáját, konkrétabban pedig egy XX. századi feminista mozgalom életútjával párhuzamba állítható, szellemesen vicces Barbie-történetet, annak abszurditásával és egy erőteljes művészi elképzeléshez méltó tartalmassággal. Emiatt is nehéz megfejteni: kinek készült, és mit közöl a Szegény párák?
Ritka örömet képes okozni, amikor az európai filmfesztiválok legfontosabb hármasa, Cannes, Velence és Berlin versenyprogramjába vagy bármely szekciójába fogadja hazánk filmjeit. Reisz Gábor harmadik és egyben legújabb nagyjátékfilmjének premierére Velencében kerülhetett sor, emellett pedig párhuzamosan fut a miskolci Cinefest kitekintő-szekciójában – csak úgy tarol.
A miskolci Cinefest nagydíjáért folyó versenyben 17 nagyjátékfilm vesz részt: van köztük Cannes-ban, Sundance-en, Berlinben bemutatott, sőt, Velencében párhuzamosan futó alkotás; az egyetlen magyar film a szekcióban nem más, mint Tóth Barnabás Mesterjátszmája.
A miskolci Cinefest nagydíjáért folyó versenyben 17 nagyjátékfilm folytat küzdelmet: van köztük magyar film, Cannes-ban, Sundance-en, Berlinben bemutatott vagy akár Velencében párhuzamosan futó alkotás, az egyik nagy esélyes pedig a Karlovy Vary-ban debütáló Red Rooms lehet.
A horror reneszánszáról tanúskodó tendenciák arra engednek következtetni, hogy a posztmodern egyén szorongása régen látott magaslatokban jár, és talán ez a kollektív, konjunktúrában fogant közérzet eredményezte azt az irányvonalat, amelynek neves képviselője maga Ari Aster is.
Nemrég jelent meg egy sajtótermék bejegyzése Twitteren, amely – később törölt posztjában – közösségét inti óva az olyan dehumanizáló jelzők használatától, mint például „szegény”, „mentális beteg”, vagy „francia”. Minden bizonnyal egy szerencsétlenül megfogalmazott példát kívántak állítani a nemzetiségi alapú sértések megelőzésére, de a posztot publikálók közel sem ástak olyan mélyen a probléma gyökeréhez, mint azt Rodrigo Sorogoyen tette, akinek alkotásában a „francia” szintúgy szitokszó. A becsmérlő kijelentés mögé pedig emberi drámák, erkölcsi kérdések, feszült helyzetek és szociálpszichológiai dilemmák sorakoznak, amelyek közül talán a leghangsúlyosabb: ki a szörnyeteg és ki az ember?