Mezei Sándor A Normafa a budapestiek egyik kedvenc kirándulóhelye, amely mind a négy évszakban kikapcsolódást nyújt az idelátogatóknak. Télen városlakók százai érkeznek ide, hogy a hóágyúval és felvonókkal működő pályán síelhessenek és szánkózhassanak – sokan nem is tudják, hogy sporttörténelmi helyszínen.
Népszerű kirándulóhely
A Budai-hegység és a Normafa már a középkorban is kedvelt helyszíne volt a királyi vadászatoknak. A legenda szerint az egyik öreg tölgyfa Mátyás király születésekor sarjadt ki. Később, a reformkorban is megmaradt kedvelt kirándulóhelynek; a Nemzeti Színház társulata gyakran járt ide piknikezni, 1840-ben Schodelné Klein Rozália opera-énekesnő itt énekelte Vincenzo Bellini zeneszerző Norma című operájának Casta Diva c. nagyáriáját – a Svábhegy legmagasabb pontja innen kapta a Normafa nevet. A városrész folyamatos fejlődésnek indult: a Lánchíd budai hídfőjétől lóvasút szállította az utasokat a hegyre, később, a fogaskerekű vasút 1874-es átadásával tovább bővült a terület infrastruktúrája, ami a helyi sportéletet is elindította.
Síelés
A kiegyezés és az I. világháború előtti „boldog békeidők” alatt Budapest európai nagyvárossá fejlődött, a gazdasági fellendülés pedig a sportolásra is hatással volt. Sorra jöttek létre sportklubok, honosodtak meg sportágak. A történelmi Magyarország erdélyi és felvidéki területein jelentek meg az első síeléshez köthető tevékenységek. A budai hegyek lankáin először Bély Mihály és Demény Károly csúsztak le. A Vérmezőn tartott bemutatót követően a fogaskerekű vasút mellett, a Kis-Sváb-hegyen kezdtek el síelni 1892. december 4-én. 1909. február 28-án rendezték meg a Normafán az első versenyt, amelyen országos szinten először került kiírásra a rövid lesiklás, a sífutás és síugrás versenyszáma. Az eseményről a Nemzeti Sport tudósított, amely ekkor már két éve állandó sí-rovattal rendelkezett. Az első versenyről szóló beszámolók megemlítették, hogy ekkoriban a síugrást még egy, az eseményre létesített ugratón bonyolítottak le, de már tervben volt egy új síugrósánc megépítése.
Síugrás
A magyar sport, azon belül is a síelés fejlődését az I. világháború eseményei törték meg. A harctéren számos sportoló esett el, a trianoni békeszerződés okán pedig az ország jóformán magas hegyek nélkül maradt. A Kárpátok elcsatolásával az ország jelentősebb síközpontjai az új határokon kívülre estek. A téli sportok újraélesztéséhez ideális helyszínnek tűnt a főváros budai oldalán fekvő terület fejlesztése. Ugyan már 1919-ben megépült egy kezdetleges síugró sánc, ez azonban inkább épített ugratónak volt nevezhető, semmint sáncnak; végül a konszolidáció éveiben, 1924-ben adták át Magyarország első valódi síugrósáncát. A szerkezet viszont fából készült, így nem tudott helytállni az időjárás viszontagságaival szemben, ezért gyakran szorult felújításra, javításra. A nemzetközi szabályoknak is megfelelő, vasszerkezetű ugrósánc 1934-ben készült el. Az avatóünnepségre norvég sportolókat is meghívtak, akik pályacsúcsokat döntöttek, és bemutatták a páros ugrás különleges műfaját is. A második világháborút követően a síugrás sportja tovább virágzott hazánkban; az állam sportpolitikáját is a kommunista eszmék határozták meg, melyek a munkásosztály edzettségének fontosságát hirdették. Az időjárástól való függést megszüntetendő a síugrópályát négyévszakossá alakították át, műanyag borítást kapott. Az utolsó nagy nemzetközi versenyt 1971-ben rendezték meg itt, melyre több, mint tízezer néző látogatott ki. Ebben az évben a pályát villanyvilágítással és egy 250 méteres sífelvonóval látták el, a sánc karbantartására azonban már nem jutott pénz, így végül a rendszerváltás idején bezárták a helyet. Helyére a Budai Sporthotel épült, amelyet a Normafa rekonstrukciós fejlesztése során, 2020-ban bontottak le – a további fejlesztések során talán esély nyílhat egy sporttörténeti emlékhely létesítésére.
Két kerékkel úton-útfélen
A téli sportok mellett az autó-motorsport is hatalmas fejlődésnek indult a századfordulón. Az 1900-as években a Magyar Automobil Club szervezett versenyeket: a korszak egyik legnépszerűbbje a hegyi felfutó verseny, a rally szakág őse volt. Az első világháborút követően a gépgyártók a motorok és a mezőgazdasági gépek gyártását tartották megoldásnak a gazdasági stabilitás helyreállítására. Ezek a fejlesztések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Svábhegyen és a Normafán bonyolítsák le Európa egyik legismertebb motorversenyét. Az ekkor már Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) néven működő szervezet 1920-ban szervezte meg a versenyt, 13 motoros és 45 autóversenyző nevezésével. Érdekesség, hogy az egyik motorverseny győztese, Anton Hartmann 5 perc alatt ért fel a csúcsra, míg ez a táv addig autóversenyzőknek is csak 6 perc alatt sikerült. Az utolsó nemzetközi versenyre ezen a helyen 1930-ban került sor, mivel a rendezők a nagy gazdasági világválság miatt képtelenek voltak további finanszírozásra. A 93 nevező több, mint fele már motorkerékpárral indult; egyesek egyénileg neveztek, mások csapatban, oldalkocsis motorral álltak rajthoz. Az utolsó svábhegyi felfutó versenyt az Európai Hegyibajnokság egyik futamának választották – ez jelentős nemzetközi érdeklődést váltott ki. A magyar közélet legfontosabb szereplői is kilátogattak az eseményre: Horthy Miklós kormányzó is rendszeres vendég volt, míg fiai, ifjabb Horthy Miklós és Horthy István be is neveztek a motorkerékpár-verseny küzdelmeire. A magyar arisztokrácia képviselői a versenyautók között álltak rajthoz. Esterházy Antal herceg és Zichy Tivadar gróf is indultak a megmérettetésen, Bugatti versenyautóval.
A második világháború után, a KGST szerződésnek köszönhetően Magyarország motorgyártó nagyhatalomnak számított. Az utakat és versenypályákat Pannónia, Csepel és Duna márkájú motorok lepték el. A terepmotoros és motokrossz-versenyeket a Normafánál bonyolították le, versenyzők pedig főként a környező kommunista országokból érkeztek. A rendszerváltást követően a motorgyártás megszűnése okán, továbbá környezetvédelmi és lakossági szempontok miatt a versenyzés nemcsak a Normafán, de az egész országban abbamaradt.
A Normafa és a Svábhegy, számos kilátóval, túraösvénnyel és a világörökség részét képező Széchenyi Gyermekvasúttal Budapest igen népszerű kirándulóhelyei. A terület felújításakor az egykori síházban ingyenesen megtekinthető sporttörténeti kiállítást rendeztek be. Érdemes betérni, megállni egy pillanatra, és elgondolkodni azon, hogy mennyire kézzelfogható a történelem.
Források: sieljitthon.hu, pestbuda.hu, sportmotor.hu, magyarjarmu.hu
Borítókép: normafapark.hu
