Gecse Zsófia A helyszín, mint a könyv címe is mutatja, egy dél-koreai kisváros, Szokcsó: nyári szezonban nyüzsgő tengerparti turistahelyszín, télen azonban, amikor a cselekmény játszódik, csendes és kihalt. A főszereplő és narrátor egy névtelen, huszonéves lány, aki mindenesként dolgozik egy lerobbant panzióban, főz, mos és takarít arra a néhány vendégre, aki náluk szállt meg. A regény azzal kezdődik, hogy egy francia férfi, Yan Kerrand érkezik a panzióba, aki abból él, hogy képregényeket rajzol, és a sorozatának utolsó részéhez szeretne nyugalmas elszigeteltségben ötleteket gyűjteni. Viszonylag hamar kiderül, hogy a narrátor maga is félig francia származású: az apja egy hajóskapitány, aki több mint húsz éve elcsábította az anyját, aztán nyomtalanul eltűnt; a lány félig francia származása pedig még azóta is pletyka tárgya a környéken. Identitásának ezt a részét azonban képtelen megélni, mert annak ellenére, hogy francia szakra járt Szöulban, a narrátor angolul kommunikál Kerrandal, holott ő maga is tudja, hogy ezt a nyelvet nem beszéli olyan jól, mint a franciát. A szakadékszerű kulturális különbségek miatt Kerrand nehezen megközelíthetőnek tűnik, már csak azért is, mert látványosan hidegen hagyja a koreai kultúra. A narrátor számára visszatérő frusztráció, hogy a férfi nem akarja megkóstolni a főztjét, vagy bármilyen koreai ételt, inkább bolti instant tésztán és édességen él. A szokcsói környezettől és a lány társaságától is inkább csak azt várja, hogy ihletet adjanak a munkájához, pedig úgy tűnik, hogy a közös nevező adott lenne, mert mindketten magányosak és visszahúzódóak; Kerrand attól fél, hogy ha megírja a képregénysorozatának befejező részét, akkor valamiképpen elveszíti a hatalmát az általa létrehozott világ felett. A narrátornak pedig a saját élete felett sincs hatalma: az anyja, akihez különös és működésképtelen kapcsolat fűzi, még mindig gyerekként kezeli, és egymásnak sokszor teljesen ellentmondó tanácsaival szeretné irányítani lánya életét. Például – behozva ezzel a könyv egyik fontos témáját, a dél-koreai szépségkultusz árnyoldalait – gyakran javasolja a lányának, hogy vállaljon be egy arcplasztikai műtétet, mert ezáltal jobb állást is találhatna Szöulban, máskor viszont éppen azt mondja, hogy ne változtasson semmin, mert így is nagyon szép külseje van. Megjegyzéseket tesz arra, hogy közel huszonöt évesen még mindig nincs férjnél, de valójában azt sem akarja, hogy elhagyja őt; szintén visszatérő elem, hogy az anya arra panaszkodik, hogy a lány túl sovány, nem eszik eleget, de a következő pillanatban arra figyelmezteti, hogy vigyázzon az alakjára, nehogy meghízzon. Anya és lánya arra is képtelenek, hogy elszakadjanak egymástól, és arra is, hogy a ki nem mondott problémák megbeszélése helyett működőképes kapcsolatot hozzanak létre; olyan, mintha egyikük sem nőtt volna fel igazán, sem az örökös gyerekszerepben maradt lány, sem a gyerekét elengedni képtelen anya, aki ahhoz is ragaszkodik, hogy vasárnaponként együtt aludjanak a lányával. A könyvben egyébként szintén nagy szerepe van a koreai ételeknek is, a narrátor gyakran együtt főz az anyjával számtalan, néha kicsit bizarrnak tűnő ételt, legyen az gömbhal, kimchi vagy töltött polip. Az evéshez való viszonya viszont (valószínűleg az anyjának köszönhetően) nagyon ambivalens, étkezési zavarokkal, valószínűleg bulimiával küzd.
A narrátor élete tulajdonképpen a bűntudat, szorongás és az önutálat ördögi köre: identitás- és étkezési problémáihoz hozzácsapódik még a testképzavar is, amin nem segít sem az anyja arcplasztikai műtétet szorgalmazó hozzáállása, sem a szeretőjével, a modellkarrierre vágyó Dzsun-oval való hideg, minden intimitást nélkülöző kapcsolata. Nem csoda, hogy a lány úgy érzi, hogy az idegen, sokszor furcsán viselkedő Kerrand feltűnésével felébred benne valami, az énjének egy olyan része, amelyről eddig nem volt tudomása. A férfi ugyan kezdetben szinte átnéz rajta, legfeljebb arra kéri meg, hogy segítsen neki papírt és tintát beszerezni, vagy hogy vigye el a városhoz nagyon közel fekvő észak-koreai határhoz, a lányt ennek ellenére érdekelni kezdi Kerrand, ezért különös vonzalmának kifejezéseként titokban meglesi őt rajzolás közben, vagy átnézi a szemetesét, hogy megtudja, mit alkot, vagy éppen mit eszik az ő főztje helyett. A művészet szolgál kapcsolódási pontként a két szereplő között, ennek a kapcsolatnak azonban nem lehet jövője, már csak azért sem, mert a férfi visszautazik Franciaországba, a lány pedig hiába játszott el a gondolattal, hogy egyszer ő is eljut oda, ez nem valósul meg, mert képtelen kitörni a saját, személyes hétköznapi szorongásainak poklából.
Mivel a könyv kimondottan rövid, kicsivel haladja csak meg a száz oldalt, ezért akár egy délután alatt is elolvasható, viszont garantáltan az ember bőre alá kúszik a különleges, lírai szöveg, hát még maga Szokcsó hangulata.
Képek forrása: findingtimetowrite, saját kép
