Csenge Lugosi Az ELTE Alumni Központ ötlete nyomán 2016-ban indult útjára az ELTE Sikerek elnevezésű programsorozat, melynek keretében az ELTE-n végzett, mára híressé vált egykori hallgatók mesélnek a sikereikről. Ennek részeként az aktuális meghívott az Alumni Alapítvány kurátora, Simó György volt, akinek az előadásán nekem is volt szerencsém részt venni az Aula Magnában.
Egy rövid megnyitó után Zentai László rektorhelyettes foglalta össze Simó György eredményeit. Megjegyezte, hogy nem sokkal az esemény előtt avattak fel először ELTE-s doktorokat gazdasági területen – ezek a képzések ugyanis nem is olyan régen indultak az egyetemen. Éppen ebből kifolyólag nem volt Simó Györgynek sem lehetősége ilyen szakot végezni, később azonban mégis sikeres kockázati befektető lett, emellett pedig a magyar média egyik kiemelkedő személyisége. Azt, hogy hogyan jutott el idáig, meglehetősen színesen mesélte el. Beszámolójából sugárzott a hatni vágyók hajhatatlansága, a pengeélen táncolók lelkesedése és az élet hullámvasútjának minden magasságát és mélységét megjártak bölcsessége.
„Kívülről sokan szokatlannak, szabálytalannak, ellentmondásosnak látják a karrieremet. Belülről nézve: ez az életem. Innen sokkal koherensebbnek látszik. Nem vagyok Nobel-díjas, sem olimpiai bajnok. Az én mesém lényege a folyamatos újrakezdésben van” – mondta. A szülei vegyészmérnökök voltak – apja, Simó Sándor pályaelhagyó, aki híres filmrendező lett, és nagy hatással volt rá. Nyomdokaiban járva színházrendezőnek jelentkezett, ám nem vették fel. Nem tudta, hova akar egyetemre menni, mivel szeretne foglalkozni: így vetődött a bölcsészkarra. De nem volt elhivatott, és nem tűnt ki – elsőre ide sem sikerült bejutnia.
„Bánom, hogy nem mentem el inkább matróznak, hogy tapasztalatot szerezzek a világról. A zeneakadémia könyvtárában dolgoztam raktárosként. Nagyon ügyfél-érzékeny voltam, ha betért valaki, igyekeztem kitalálni, hogy mit szeretne. Tudtam, hogy kell valamilyen eredményének lennie ennek az elvesztegetett évnek. A második évben felvettek az egyetemre. Elégedetlen voltam magammal, nem állt össze a kép. Még egy évre elmentem katonának. Ez volt a gyűjtögetés kora: készültem valamire, amiről nem tudtam, hogy micsoda” − mondta.
Elbeszélése szerint az első egyetemi évei − könyvtárszakon, ahol alacsony volt a ponthatár −, a nyüzsgésről szóltak. Pár órára emlékszik, de inkább meghatározó ELTE-s tanáregyéniségekre, mintsem igazán az anyagra. A kirobbanó felsőoktatási forradalomból azonban kivette a részét: ekkor alakultak az első hallgatói önkormányzatok. Rituálisan eltemették a „felsőoktatás koporsóját” − bedobva a Dunába − olyan lelkes diákokkal, akikkel később együtt alapították az Origót. Mosolyogva emlékezett vissza ezekre az évekre, szavaival közvetítve azt a szellemiséget, amely az újítani, alkotni vágyó és a szabadságért lelkesedő közösséget áthatotta. Mondatai bővelkedtek a történelmi tényekben és a különleges nyelvi fordulatokban – be is vallotta, hogy szeret hosszasan elmélázni egy-egy szép magyar szón.
Később az újonnan induló szociológia szakra váltott, ahol végre megtalálta önmagát. Tanáraival valóban együtt tudott gondolkodni, és ennek az időszaknak már volt súlya és eredménye az életében. Három fő terület érdekelte: a mindennapi élet szociológiája, az intézmények és a bürokrácia működése, és a nyilvánosság, a média. 1997-ben végzett. Az állami média monopóliumának megdöntésére társaival megalapították a Tilos Rádiót – egy kalózrádiót a társadalmi csoportok, illetve vélemények közötti szakadék csökkentésére, a rossz kommunikáció javítására. Alulreprezentált témákat, máshol nem hallható zenéket hoztak, a szabadság és a minőség keverékét. A Tilos Rádió összehozta az embereket: reggelente a közéletről beszéltek, és a cenzúra nélküli, direkt kommunikációban telefonhívások ezrei érkeztek. A rádió ma is működik, teljesen független, támogatásokból tartja fenn magát.
„Mindig olyasmikkel foglalkoztam, amik a mainstream felé tartanak, de még nem tartoznak bele, újszerűek. Valami hasznosat akartam létrehozni a kisebb vagy nagyobb közösség számára. Bármit csinálok, az a kivételes és az átlagos metszéspontjában van” – fogalmazott.
A Filmvilág és a Magyar Narancs újságírójaként, szerkesztőjeként dolgozott. A Telekom egyik felsővezetője lett, a T-Online vezérigazgatója, az Origó egyik alapítója. Az Origó két célt szolgált – hogy megújítsa a magyar újságírást és „bemelegítse” az internetet. Erről az időszakról humorosan, de nem kritika nélkül emlékezett meg. Sikereit és hibáit egyaránt szóba hozta: „nem csak azért csináltam, hogy egyre nagyobb céges autókat hajtsak. Egyre inkább úgy tűnt, hogy az internet mélyen bele fog nyúlni a társadalom szövetébe, és valami naggyá növi ki magát. Azt akartam, hogy mindenkihez eljusson, és a magyar internet nemzetközi szinten is versenyképes legyen. Amit utólag sajnálok, hogy a „magyar Facebook”-ot, az iWiW-et bevittem az Origó alá, ahol lassan elhalt.”
A vállalkozókat mindig hétköznapi hősökként csodálta, akik önerőből valóra váltották az álmaikat. A nagy cégek bonyolult gépezetének irányítása után saját vállalkozásokkal kezdett foglalkozni. Jelenleg alapító tulajdonosa az innovatív technológiai cégek felfuttatásával foglalkozó Day One Capital-nek, és a 3D nyomtatással foglalkozó Freedee Printing-nek. Idén alapította az Eidolon Alapítványt, melynek célja a privát fotográfia nemzetközi múzeumának létrehozása.
Mielőtt még a közönség kérdésekkel kezdte volna bombázni, Simó megosztotta mottóját, Steve Jobs híres mondását:
„Maradj éhes, maradj bolond – vagyis maradj lelkes, és merj új dolgokat tanulni, kipróbálni.”
Ezt a gondolatot szánta útravalónak. Úgy vélem, hogy életútja mindannyiunk számára jó példaként szolgálhat – akár ha épp elveszetten keressük a helyünket, akár ha céltudatosan kiállunk egy elképzelés mellett, mindannyian meríthetünk motivációt az előadásából.
Fotók: Végh Bence, Zsolnai Dóri
