Megjelenítve: 11 -20 / 45 eredményből

Ismerj meg minket – Sant’Egidio közösség

Fontos számodra a társadalmi felelősségvállalás? Szívesen segítenél hajléktalanoknak, menekülteknek, időseknek és lennél a barátjuk? Nyitott lennél arra, hogy mindezt egy keresztény közösség támogatásával tedd? Ha bármelyik kérdésre igennel felelnél, akkor ez a cikk neked szól. Ismerd meg közösségünket, a Sant’Egidio közösséget. Szűcs Adél cikke.

XIII. ESZTÉTIKA – MI VÉGRE? _ VÁLSÁG: Idén 13. alkalommal rendezik meg az ELTE Esztétika Tanszékének hallgató konferenciáját május 30–31. között

Az ELTE Esztétika tanszék hallgatói által 13. alkalommal megszervezett konferencián BA, MA, illetve PHD hallgatók kapnak lehetőséget arra, hogy az esztétikai és művészetfilozófiai kutatásaikat bemutathassák. Az először két napos konferencián idén három egyetem (az ELTE, a PTE és a MOME) 22 diákjának az előadásaira számíthatunk. Az idei konferencia hívószava a válság: legyen az a klíma, gazdasági vagy politikai válság, esetleg a globális háborús eszkaláció veszélye, a krízis élménye meghatározó eleme kortárs világunk mindennapjainak.

Testekkel beszélnek

Tegnap reggel Zsigmond Soma barátom elhívott a kiállítására. Puskin utca 2., TIM Stúdió, közel van az egyetemhez [az ELTE Bölcsészettudományi Karához – a szerk.], épp át tudok ugrani. Azt már láttam, hogy Soma jó verseket ír és ezek meg is jelennek, szoktam is olvasni őket. Társszerzőjét akkor még nem ismertem, de feltételeztem, és ez be is bizonyosodott, hogy Demeter Balázs a képzőművészeti részért felelős. Székely Tímea cikke.

Budapest Nagyregény – Így írnak ők

November 28-án folytatódott a Mindenki Erzsébetvárosa rendezvénysorozat, amely ezúttal a frissen megjelent Budapest Nagyregény kapcsán szervezett kerekasztal-beszélgetést. Az esemény vendégei a regény Erzsébetvárosról szóló fejezetének szerzője, Kemény Zsófi, Nyáry Krisztián író és Török András művelődéstörténész. Az estet Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter moderálta.