Schütz Brúnó Péter Április utolsó hétvégéjén rendezte meg tudományos ismeretterjesztő konferenciáját az Illyés Sándor Szakkollégium. Az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében idén a „határok” témája köré szerveződtek a szakmai programok. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett hallgatói szekció is helyet kapott.
A hallgatók által szervezett esemény elsősorban a segítő szakmákkal kapcsolatos hivatásbéli és emberi határvonalak témájára fókuszált. A tudományos rendezvény célja az volt, hogy a szakkollégium profiljába illeszkedő módon mélyebb betekintést nyújtson egyebek közt a pszichológusi, gyermekvédelmi, oktatói-nevelői vagy gyógypedagógiai munka kihívásaiba és lehetőségeibe. A kétnapos konferencia szakmai programjának törzsét neves magyar szakemberekkel szervezett beszélgetések adták, amelyek egészen április 26-a kora délutántól másnap estig tartottak.
Pénteken az érdeklődők kerekasztal-beszélgetéseken vehettek részt. Juhász Bettina, a Mélylevegő Projekt társalapító pszichológusa és Horváth Bernadett logopédus (dettidu) a közösségi média aktív tartalomgyártóiként arról beszélgettek, vajon hol van az a határ, ameddig még az ember laikusoknak „szórhatja” az információkat az interneten, és mi az, amit csak szakembertől érdemes megtudni. Az online diagnózis határairól szóló beszélgetést Erdősi Szabina végzett szakkollégista moderálta, aki maga is edukatív YouTube-videók gyártója.
A Határok és együttműködés: szakmai kompetencia a gyakorlatban című beszélgetésen Molnár Eszter moderálásában a résztvevők a különböző egészségügyi intézményekben dolgozó teamek szakmai és emberi határvonalairól osztották meg gondolataikat. A kerekasztal résztvevői dr. Miklósi Mónika (ELTE) klinikai szakpszichológus és Bertók Csilla (ELTE) gyógypedagógus voltak.
Nincs ingem van szalmapapucsom – az este lezárásaképp József Attila művészetét idéző szakmai beszélgetésre került sor. Az esemény Jakobovits Kitti (PTE) tanácsadó szakpszichológus és irodalomterapeuta, valamint dr. Kőváry Zoltán (ELTE) klinikai szakpszichológus részvételével az alkotáslélektan különleges világába invitálta a közönséget.
Vincze Bence kultúraszervező moderálásában a résztvevők szakmai megfontolásokat és személyes tapasztalatokat is megosztottak arról, szerintük hol találkozik a lélektan és a művészet, valamint hogyan illeszthető be a művészet a terápiás folyamatokba. Az általuk megfogalmazott dilemmák szerint e kettő ugyanis akár szemben állhat egymással.
A művészetet ölelő képzetek szerint az alkotás sokszor a szenvedésből táplálkozik,
így például a mentálhigiénés segítségadás egyfajta alkotói forrástól való megvonáshoz vezethet, ami miatt a művészek gyakran ódzkodnak a segítségkéréstől.
A szakemberek rámutattak arra is, hogy önmagában a művészi tevékenység még nem vezet direkt terápiás hatáshoz mindenki számára. Következtetéseik szerint a terápia elsősorban személyre szabottan, az ember saját egyéniségét megőrizve alakulhat csak gyógyító módon, miközben a művészet és az alkotás rendkívül értékes új réteget adhat hozzá ehhez a folyamathoz. A vendégek egyetértettek abban,
hogy a művészeti érték nemcsak kiegészítő, hanem hatékony eszköz is lehet a terápiás munkában.
A beszélgetés végén a közönség is lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a párbeszédben.
A konferencia szombati napja interaktív workshoppal indult Lukács Lilla (ELTE) PhD-hallgató, volt szakkollégista vezetésével. Az Empatikus jelzőrendszeri kommunikáció során azt az állandó, gyerekekkel dolgozó szakembereket érintő dilemmát járták körül a résztvevők,
mit és hogyan szükséges jelezni a társaknak, más szakembereknek és a jelzőrendszernek a gyerekekről.
Délután a munka és magánélet egyensúlyára került a fókusz. Lisznyai Sándor (ELTE) tanácsadó szakpszichológus tartotta meg előadását A munka-magánélet egyensúly újraértelmezése a generációs és társadalmi változások tükrében címmel, amely társadalmi és tanácsadói szempontból egyaránt elemző szemmel tekintett napjaink egyik izgalmas és égető kérdésére.
Végül, de nem utolsósorban pedig a kiégés neves magyarországi szakértője, Bíró Bence Péter pszichológus beszélt arról, milyen határokat húzhatunk a kiégéssel kapcsolatosan. Jó hangulatú és izgalmas előadásában célzottan a segítő szakembernek készülő hallgatóknak beszélt a kiégés lehetséges értelmezéseiről és tüneteiről. Hétköznapi példákkal illusztrálta,
milyen következményekkel jár és milyen társadalmi-kulturális megítélés alá esik a kiégés,
míg az elmondottakat saját praxisából származó történetekkel is alátámasztotta. Végül néhány hasznos hétköznapi technikát javasolt, hogyan előzzük meg a kiégést, a túlterhelést. A mentális egészségre való tudatos figyelem gondolatával és biztatásával engedte útjára a hallgatóságot és zárta le előadását, egyben az egész konferenciát.
Egy olyan konferencia részesei lehettünk, amely híven tükrözte az Illyés Sándor Szakkollégium szakmai és közösségi profilját és értékeit:
a segítő szakmák megismerésére vonatkozó nyitott és interdiszciplináris attitűdöt, a legkülönbözőbb területről érkező emberek összehozását és egy csapattá kovácsolását, a könnyed hangulatú, sokszor humoros, de izgalmas és mély beszélgetéseket. A két nap alatt összesen hat szakmai program és több mint 40 hallgatói előadás valósult meg, amely gazdagon járta körül a határok egyedi értelmezésű kérdéskörét. A hallgatók saját kutatásai szintén széles szakmai palettát fogtak át, és a pszichológia, történet- és jogtudomány, társadalomtudomány, természettudomány és irodalomtudomány területeiről származtak.
S hogy mit hozhatott el az érdeklődő az eseményről, miről gondolkodhat tovább a beszélgetések és előadások hallgatója? A határok keretet adnak és olykor elválasztanak. Kijelölik, merre mehetünk és mit kerüljünk el. Segítik az értelmezést és utat mutathatnak, de el is választhatnak. Fontos azonban megismernünk őket, kiváltképpen ha olyan nemes és felelősségteljes területeken járunk, mint a pszichológia, a gyógypedagógia és az oktatás.
Ha tisztábban látjuk ismereteink határait, éppen akkor fogjuk megérteni, mennyi mindent nem tudunk még. Akkor kezdünk el majd azon gondolkodni, milyen fontos tiszta kereteket teremteni, s ha szükséges, továbbfejleszteni, újraértelmezni őket.
Ha megértjük és átlátjuk már saját valóságunk határait, akkor tudjuk csak majd átlépni is azokat, ha szükséges,
s akár új világokba kalandozni, biztonságosan. Akkor találkozunk majd igazán másokkal, és majd ott értjük meg egymást. Jó érzéssel, talán gazdagabban és tudatosabban, mint azelőtt.
Kiemelt kép forrása: Illyés Sándor Szakkollégium
Képek: Kóródi Petra
