Török Sára Már a középkor óta foglalkoztatja az embereket a vámpírok, vérfarkasok, egyéb misztikus lények jelenléte a társadalmakban. A felröppenő szóbeszédek később legendákká szilárdultak, és évszázadok múlva is képesek meghatározni gondolkodásunkat, kultúránkat.
Pedig a 20. század népszerű filmjeiben, regényeiben szereplő vámpírok vagy vérfarkasok alakjai csupán néhány ritka betegségnek köszönhetik születésüket, melyek a történelem minden korszakában rémisztők voltak a hétköznapi emberek számára. Nincs ez másképp a 21. században sem, amikor ugyanúgy hajlamosak vagyunk tartani mindentől, ami más, szokatlan, mint ahogy a középkorban tették.
Egy elsötétített szobában ülök neve elhallgatását kérő beszélgetőtársammal, aki hasonló megítélés alá esik. Ritka, megdöbbentő tüneteket produkáló betegségben szenved, amely évszázadok óta jelen van az emberek közt, és amely hozzájárulhatott a vámpír-históriák születéséhez.
T. S.: Hogy érzed magad? Említetted, hogy nem adtál még interjút a betegségeddel kapcsolatban.
Kicsit zavarban vagyok, ugyanakkor izgalmas a helyzet. Teljesen olyan, mint Anne Rice híres regénye elején, amikor Lestat belekezd a történetébe. Én is úgy képzeltem el ezt a beszélgetést, ezért is válaszoltam a megkeresésedre.
T. S.: Akkor tőled is hasonlóan izgalmas történetre számíthatnak az Olvasók? Vérivás, kicsapongó éjszakai élet, és a többi?
Izgalmasnak izgalmas, ám közel sem úgy, ahogy a mai fiatalság szeretné. Arra ott van a Vámpírkrónikák, az Alkonyat, meg a többi fantáziadús könyv és film. Az én életem a valódi vámpírlétről szól, magáról a betegségről, ami a középkorban elindította ezt a legendakört, és közel sem olyan csodás és misztikus, mint a lapokon vagy a mozivásznon.
T. S.: A szavaidból azt szűröm le, nem vagy oda ezekért a művekért.
Nem, valóban nem. Illetve, bizonyos szempontból szeretem olvasni, nézni az ilyen történeteket, de csak önmagam szórakoztatására. Az Alkonyat, a Vámpírakadémia, de még Anne Rice művei is csak nagyon minimális reális információval dolgoznak, inkább a tinédzserek fantáziájára hatnak, a borzongást és nevetést szolgálják.
Ha komolyan szeretnék tájékozódni a témában, amit igen gyakran megteszek, akkor orvosi tanulmányokat, szakkönyveket, cikkeket olvasok el. Ha a valódi vámpírlegendákra vagyok kíváncsi, Drakulára, Báthory Erzsébetre, a középkorban felbukkanó betegségekre, akkor hasznos cikkek vannak a Rubicon és a Múlt-kor hasábjain, vagy akár angol, illetve német történelmi lapokban is.
T. S.: A középkori betegségekre reflektálva: neked is egy olyan kór nehezíti a mindennapjaidat, ami már évszázadok óta jelen van köztünk, és megijeszti az embereket. Népi nevén ez a vámpírbetegség, vagy Drakula-kór. Mesélnél róla egy keveset?
Természetesen – a vámpírbetegség igazán találó elnevezés, de a hangzatosan érthetetlen neveket kedvelő orvosok a porfíria nevet adták neki, amely a görög porphyria, azaz ’bíbor’ szóból ered. Ez egy anyagcsere-betegség, amelyet a hem-makromolekulát termelő enzimek hiánya okoz. Egy bizonyos porfirin nevű vegyület az, amely a vörösvérsejtek oxigénellátását biztosítja. Ennek a létrejöttéhez kellenek az enzimek, melyek nélkül a felhalmozódó előanyagok lerakódnak a szövetekben, és azok károsodását okozzák.
T. S.: Miért találó a vámpírbetegség, miért nevezik így a közbeszédben?
Bizonyos tünetei miatt – vannak szokványos panaszok, amelyek miatt kezdetben nehéz diagnosztizálni is, hiszen szinte bármi okozhat végtagzsibbadást, hányást, gyomorgörcsöt, székrekedést, vagy izomfájdalmat. A specifikusabb jelek miatt pedig bárkiben felmerülhet, hogy egy vámpírral hozta össze a sors. Ilyenek a fényre való érzékenység, bőrduzzanatok, ínysorvadás, vagy a porfirin miatt vörössé színeződő vizelet, fogak, körmök.
T. S.: Emiatt indulhattak el a szóbeszédek is.
Persze. Sosem volt gyakori betegség, és a régi kor embere mit látott? A szomszédja lefogyott, sápadt lett, nem jön elő nappal, heges a bőre, hosszúak a szemfogai, és még vörösek is. Mindez pedig csak a hányás, UV-sugárzás, ínysorvadás és a porfirin miatt volt. Ráadásnak jött az, hogy a népi gyógyászat két fő eleme a vér elvétele, vagy a vér adása volt, ha nem tudtak mit kezdeni a tünetekkel. Itt az utóbbit alkalmazhatták, és kész is volt a legenda.
T. S.: Tehát te is ezzel a betegséggel élsz együtt. Mióta tart ez nálad, hogyan alakult ki?
Immár bő tíz éve színesíti a napjaimat. Szégyen vagy sem, nekem súlyos alkoholproblémáim tették ennyire durvává a helyzetet. A betegségem pontos neve porfiria cutanea tarda, vagyis PCT, amely az egyik leggyakoribb rendellenessége ennek a csoportnak. Főleg szerzett, nem öröklött, és a májból indul. Ezért okozhatják gyógyszerek, alkohol, és a többi.
A legspecifikusabb tünete pedig a fényérzékenység, mivel a porfirin fénnyel és oxigénnel találkozva súlyos bőrkárosodást okozhat. Égéseket, hólyagokat, amire rátesz egy lapáttal, hogy a bőr alatti kötőszövet megkeményedése miatt minden sérülés lassan és csúnyán hegesedik, és a legapróbb ütésre hasad is. Ugyan a helyzetem nem olyan súlyos, mint a xeroderma pigmentozummal élőké, de így is épp elég problémát okoz.
T. S.: Ez az a bizonyos holdfénybetegség? Amikor a legkisebb UV-sugárzás is súlyos problémákat generálhat?
Igen. Az ezzel élőknek egészen minimális mennyiségű napfény is iszonyatos fájdalmat okoz, súlyos égéseket, nagy hólyagokat, idővel pedig bőrrákot, vagy szemdaganatokat. Általános probléma, hogy nem veszik komolyan. Öröklődő betegség, nagyon ritka, mindkét szülőtől meg kell kapni hozzá a felelős gént. Lényege, hogy az UV okozta károkat nem képes a szervezet helyreállítani, hiányzik a DNS-javító enzim.
Kisbabáknál már meg is jelennek a tünetek: érzékenyek a napra, pigmenthibák vannak az arcukon, ajkaikon, hólyagosodnak. Ha nem kezelik, 10 éves korukig bőrrákot kapnak. Csak speciális sisakokban, kesztyűkben mehetnek ki nappal, teljes testet fedő ruhában. Nekem is ajánlott hasonló felszerelés, de a PCT kevésbé veszélyes az életemre. Csak nagyon szélsőséges esetben okoz idegkárosodást, légzőizom-bénulást és halált. De azért inkább kerülöm a napfényt, az alkoholt, a dohányzást.
T. S.: Mi a helyzet a fokhagymával?
Akár viccnek szánod, akár nem, ez is létező jelenség. Nálam szerencsére nem áll fent, meg is bolondulnék a fokhagymás sertésszelet nélkül. De a porfíriának vannak esetei, amikor a kénes tartalmú dolgokra is érzékeny a beteg, így fokhagymát sem ehet. Romániában, a délszláv országokban pedig hagyomány volt, hogy a gonosz lelkeket fokhagymával tartották távol. Valószínűleg ennek a kettőnek az elegye okozta azt, hogy a vámpírok utálják a fokhagymát. Mint a vérrel gyógyítás és a vörös szemfogak, illetve vizelet elegye a vérivást.
T. S.: Akkor Te nem is iszol vért?
Úgy nem, mint Drakula. De azért a disznóvágás után ki nem szereti a hagymás sült vért?
T. S.: És szoktál fésülködni?
Miért, szétáll a hajam?
T. S.: Nem, ám ha szükséged volna egy tükörre…
Ó, így már értem! Igen, van tükörképem – elvileg azoknak nincs, akiknek lelke sincs, így a legenda szerint a vámpíroknak ez hiányzik. Ám tényleg vannak, akik kerülik a tükröket, de nem azért, mert nem látják benne magukat. Az eizoptrofóbiával élők rettegnek a tükröktől, mert azt hiszik, valaki nézi őket a túloldalról, vagy az üveg mögött egy másik világ van, és ezen elméletek fizikai leképezéseitől pánikszerűen menekülnek.
T. S.: Ha már itt tartunk, mi a helyzet a számolgatással? A vámpírszakértők szerint ha e lények elé egy marék búzát szórsz, nem bírják ki, hogy meg ne számolják.
Ilyen kényszerbetegség is van, aritmománia a neve, és a beteg mindent megszámol. Ingerszegény környezetben a saját ujjait, ilyen súlyos a helyzet. Hogy a vámpírlegendákba ez hogy került, arról sajnos fogalmam sincs.
T. S.: Gondolom akkor repülni sem tudsz.
Egyszer az életben biztos tudnék, de nem a hatodik emelet ablakából próbálnám ki. Viszont a vámpírok kis háziállat-barátai, a denevérek tudnak. Bár a rengeteg fajból mindössze három táplálkozik vérrel, azok is Közép- és Dél-Amerikában élnek, a vérszívó denevérek is sok filmben megjelennek, mint a vámpírok alakváltozatai, társai, és a többi. Viszont nemcsak az étkezési szokásaik miatt kerültek a középpontba ezeknél a történeteknél, hanem egy emberre nagyon veszélyes betegség terjesztéséért is.
T. S.: A veszettséget a denevérek is terjeszthetik, ám ez gondolom inkább a vérszívó fajoknál jellemzőbb Latin-Amerikában. Számunkra a rókák, farkasok a veszélyesebbek.
Bizony, hazánkban leginkább a gyanúsan szelíd rókákra, illetve a szabadabban tartott kutyákra kell odafigyelni. De a korábban említett három denevérfaj, a Desmodus, a Diaemus és a Diphylla azért különösen veszélyes, mert érdekes módon úgy terjesztik a veszettséget, hogy ők maguk nem betegednek meg. Itt jön a csattanó: akár hiszed, akár nem, a veszettséget is hívják vámpírbetegségnek, és nem azért, mert a denevérek a vámpírok alakváltozatai.
T. S.: Egy fényérzékenységgel, harapási kényszerrel járó betegségről van szó. Milyen egyéb tünetei vannak?
A fertőzött személy érzékennyé válik még mindenfajta hirtelen és éles vizuális ingerre, hanghatásra. Álmatlanság és ingerlékenység jellemzi, valamint víziszonya is van. Ez nem azt takarja, hogy nem mer belemenni a Balatonba, hanem olyan súlyos görcsöket vált ki a garatnál a víz látványa vagy ivása, hogy nem tudja lenyelni, és meg is fulladhat. Így van ez a saját nyálával is, ami így kifolyik a szájából, és különösen veszélyes, ha a görcsroham során szétkeni, szétszórja – hiszen a fertőzés testnedvekkel, főleg nyállal terjed.
T. S.: Ez halálos betegség az embereknél is. A fertőzött személynek van esélye a túlélésre?
Gyógymód nincs a veszettségre, megelőzni viszont lehet, vannak állati és humán védőoltások is. Ha megharap egy állat, ami veszett lehetett, azonnal el kell menni orvoshoz. A lappangási idő pár naptól hetekig terjedhet, ez a fertőzés súlyosságától függ. Ha a tünetek megjelenése előtt oltást kap az illető, akkor megelőzhető a kifejlődése. Ez egyébként egy hétalkalmas injekciósorozat, az öcsémnek volt szerencséje hozzá gyermekkorunkban. Azonban ha megjelennek a tünetek, azok nagyon hamar légzési és keringési zavarokba fordulnak át, kómát és halált okoznak. Ez esetben a halálozási arány 100%-os.
T. S.: Megdöbbentő, hogy az emberek mennyi kisebb furcsaság együttállása miatt képesek egész legendaköröket felépíteni és előítéleteket alkotni. Téged ért negatív megkülönböztetés a betegséged miatt?
Persze, hogyne, rengeteg. Szóban, vagy tettleg… Bántani sose bántottak, úgy, hogy megütöttek volna. Csak elhúzódnak a buszon, furcsa pillantásokat váltanak, megjegyzést tesznek, nagy ívben kikerülnek. Furcsa és távoli világot képvisel nekik, hogy egy heges bőrű ember fekete ruhában, kalapban, vagy arcvédővel mászkál mellettük. Bérgyilkosnak, drogdílernek, vagy vámpírnak néznek.
T. S.: Sokban akadályozza a mindennapjaidat a betegséged?
Korábban így volt, azonban megtanultam élni vele. A technika is sokat fejlődött, egy bevásárlást is el tudok intézni itthonról. Rengeteg segítségem is van: a családom támogat mindenben, lassan öt éve boldog párkapcsolatban élek, és úton az első gyerkőc. Ugyan a PCT csak kis százalékban öröklődik, de azért aggódom – szerencsére az orvosok szerint a magzat egészséges.
Kiemelt kép forrása: istockphoto.com
