Az út Rómából Párizsba vezet

A Rómában megrendezett vizes Európa-bajnokságon Magyarország tizenöt érmet szerzett, s ezáltal az éremtábla második helyén végzett. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint egy hosszú átmeneti folyamat végén megtörtént a generációváltás, és bizakodással tekinthetünk a párizsi olimpiára.

Még mindig sűrű a menetrend

A 2020-ban kirobbant koronavírus-járvány a nemzetközi versenyek elhalasztását, felfüggesztését vagy akár eltörlését is jelentette. Ennek következményeképp a versenynaptár igen sűrű lett az eltelt bő két évben, hiszen míg korábban felváltva a páros években kontinensbajnokságot, páratlan években pedig világbajnokságot rendeztek, a járvány óta mind a rövidpályás, mind a nagymedencés világversenyeket egy évben rendezik. A budapesti vizes világbajnokságon a magyar úszócsapat négy érmet szerzett, ami a korábbi évekhez képest némileg visszafogottabb eredmény, igaz, számos fiatal úszó végzett pontszerző helyen, úszhatott a délutáni döntőkben. A szövetségi kapitány szívesen ad lehetőséget a fiataloknak, sőt szorgalmazza, hogy kipróbálják magukat a felnőttek mezőnyében is. Korábban már jelezte, hogy aki a 2024-ben megrendezendő párizsi olimpián szeretne indulni, annak idén le kell tennie a névjegyét valamelyik nemzetközi megmérettetésen.

Az első fecske

Milák Kristóf fiatal kora ellenére már több, mint öt éve versenyez a legmagasabb szinten. Első érmét a felnőttek között 17 évesen szerezte meg a budapesti úszó világbajnokságon 2017-ben, 100 méteres pillangóúszásban lett második helyezett.  Az eltelt időszakban 200 méteres pillangóúszásban olimpiai, világ- és Európa-bajnok is lett. Ő a szám világcsúcstartója. Idén, az olasz fővárosban 100 és 200 méteres pillangóúszásban csapott elsőnek a célba, emellett gyorsúszásban is remekelt. A 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként arany, a 4×100 m gyorsváltóval és egyéni 100 méteres gyorsúszásban is második lett. A nemzetközi időeredményeket, ranglistákat tekintve az elmúlt időszak tapasztalatai alapján joggal mondhatjuk azt, hogy Milák Kristóf a párizsi olimpia úszóversenyeinek egyik legnagyobb csillaga lehet.

Érkeznek a többiek is

A római Foro Italico komplexumban megrendezett versenyen két olyan fiatal magyar úszó állhatott a dobogó legfelső fokára, akik már megvillantották tehetségüket, azonban a kemény munka az olasz városban fizetődött ki először. Ráadásul olyan számban tudtak győzni, amelyben a magyarok hosszú évek óta az egyik legsikeresebbek. Mihályvári-Farkas Viktória a tavalyi budapesti Eb-n akkor még meglepetésre második lett 400 méter vegyes úszásban, Hosszú Katinka mögött. Az év főversenyén, a tokiói olimpián hatodik lett. Az úszónő készen állt, hogy az idei évben egy szinttel feljebb lépjen, de a hazai rendezésű világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy azt előre eltervezte. A római Eb-re már egyenesbe jöttek a dolgok, így Viktória lett a 400 méteres vegyes úszás új bajnoka, emellett pedig 1500 méteres gyorsúszásban a második helyet szerezte meg.

A mindössze 19 éves Kós Hubert is bontogatta már szárnyait ifjúsági korosztályú versenyzőként a felnőtt mezőnyben. A 2021-es kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságon harmadik lett 400 méter vegyes úszásban, a nagymedencés Eb-n 200 méteren junior világcsúcsot úszott, a döntőben pedig ötödik lett. Kvalifikálta magát a tokiói olimpiára is, azonban 200 méter vegyesen 20. lett, a 4×100 méteres vegyes váltó tagjaként pedig 13. Az idei világbajnokságon 200 méter vegyesen úszott döntőt, ahol harmadik európai versenyzőként a hatodik helyen végzett, ezért jó előjelekkel várhatta a római kontinensbajnokságot. A döntőbe második helyen kvalifikálta magát, majd magabiztos versenyzéssel elsőként csapott célba.

Késely Ajna 400 méteres női gyorsúszásban és a női 4×200 m gyorsváltó tagjaként szerzett két bronzérmet, jelezve, hogy a még mindig csak 21 éves úszónővel is számolni kell még a jövőben.

Jó az „öreg” a háznál

A fiatal versenyzők mellett a magyar úszás nagy alakjai is megmutatták, hogy nem érdemtelenül tartoznak a világ elitjéhez hosszú évek óta. Jakabos Zsuzsanna a női, Verrasztó Dávidnak pedig a férfi 400 méteres vegyes úszásban szerzett ezüstérme bizonyítja, hogy a rutinos, 30 év feletti versenyzőknek is helye van a mezőnyben. 

Erős a csapat

A magyar úszócsapat 15 érmet szerzett, ebből négyet váltók nyertek. Egy nemzet erősségét jelzi, hogy nem csupán hogy ki tud állítani négy embert egy váltóhoz, hanem érmekért szállnak harcba. A férfi 4×200 m gyorsváltó aranyérme olyan győzelem volt, amivel a szövetségi kapitány régi álma vált valóra. A csapat tagjai már a 2017-es indianapolisi junior világbajnokságon bizonyították képességeiket, de a felnőtt mezőnyben most először bizonyítottak. Az utóbbi években a gyorsasági, sprinter számokban figyelhetett meg fejlődést a hazai, sportszerető publikum. A férfi 4×100 m gyorsváltó tagjai 2017-ben csodával határos világbajnoki bronzérmet szereztek; öt évvel később szinte már elvárás volt az Európa-bajnoki éremszerzés. Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Mészáros Dániel és Milák Kristóf váltója második lett a házigazda olaszok mögött. A női 4×200 m gyorsúszó váltó tagjai folytatták az előző generáció által megkezdett éremgyűjtést. A tagcseréket követően végül Pádár Nikoletta, Hosszú Katinka, Késely Ajna és Ábrahám Lilla váltója szerzett bronzérmet a döntőben.

Nem csak a medencés úszók küldöttsége, hanem a nyíltvíziúszás-csapat tagjai is éremmel térhettek haza. Az örök város rendezői bizottsága az állandóan változó időjárási viszonyok miatt folyamatos nehézséggel küzdött. Végül az eseménydús 10 km-es csapatversenyben Magyarország a második helyen végzett, így a Betlehem Dávid, Olasz Anna, Rasovszky Kristóf, Rohács Réka összeállítású váltó ezüstérmet vehetett át.

Nagy reményekkel az olimpia felé

Az Európa-bajnokság sikerességét azonban beárnyékolják a körülmények: a pandémia után a világ próbál visszazökkeni a normális kerékvágásba, azonban a koronavírus-járvány még mindig érezteti hatását. A világversenyek többségét nem törölték, hanem halasztották, s emiatt a korábbi feszes menetrend még sűrűbbé vált. Rengeteg versenyző azért nem indul el bizonyos versenyeken, mert a szervezete nem bírja ezt az erőltetett menetet, nem megfelelő a pihenés és a munka ciklusa. Sok sportoló válik fertőzötté még mindig, a betegség mindenkinél másképp jelentkezik. Egy pont azonban közös: kihagyás vár a sportolóra, akár a felkészülés, akár verseny esetén. Sportdiplomáciai szempontból érdemes megemlíteni az orosz–ukrán háború miatt eltiltott fehérorosz és orosz versenyzőket. A két nemzet résztvevői nélkül nem volt teljes az indulók sora.

Belátható közelségben van már a 2024-es párizsi olimpia, amit azonban még számos egyéb megmérettetés előz meg. Az említett viadalok mindenki számára felkészülési és bizonyítási lehetőségként szolgálhatnak. Az úszás egy objektív sportág, a stopperóra dönti el a helyezéseket, így, mondhatni, mindenki egyenlő esélyekkel indulhat és juthat ki az olimpiára. A válogatási elveket az úszószövetség és a szövetségi kapitány nyilvánossá tette, a többi már csak a versenyzőkön és az őket felkészítő szakmai stábon múlik.

Források: musz.hu, m4sport.hu, roma2022.eu
Borítókép: musz.hu

Author

Ajánlott cikkek