A vizsgákra való felkészülés mellett fontos egy kis kikapcsolódás is, amire ebben a hónapban számos remek lehetőségünk nyílik. Válogatásunkban a legkülönbözőbb programok iránt érdeklődők is találhatnak kedvükre való elfoglaltságot.

Az ELTE hallgatói magazinja
A vizsgákra való felkészülés mellett fontos egy kis kikapcsolódás is, amire ebben a hónapban számos remek lehetőségünk nyílik. Válogatásunkban a legkülönbözőbb programok iránt érdeklődők is találhatnak kedvükre való elfoglaltságot.
A Komp Kollektíva tagjai nagy feladatra vállalkoztak. Elhatározták, hogy megzenésítik Weöres Sándor szimfóniáit. A Tizenegy szimfónia című verseskötet igazából 11 jól elkülöníthető szimfóniából áll, melyek a költő alkotói korszakait sorakoztatják 11 pilléren. Németh László a következő szavakkal jellemezte a kötetet: „Azok a művek, amelyeket ő maga szimfóniáknak nevez, mert úgy összegzik egy-egy költői korszakának jellegzetességeit, ahogyan a nagy zenei formák reprezentálják Mozart, Beethoven, Bartók vagy Sztravinszkij világát”. Az előadásnak az Auróra pinceszínpada adott otthont.
Beszélgetések az Aurevoir-ral, Antilope Kiddell, Carson Coma-val és a BME Tíztánc Egyesülettel.
2022. november 25-én 18:00-kor folytatódik az ELTE Alumni Központ Nemzetek estjei elnevezésű kulturális sorozata, melynek témája ezúttal Mongólia lesz. Az eseményt az ELTE Bölcsészettudományi Karán rendezik meg (1088 Budapest, Múzeum krt. 4. B épület I. emelet 117-es terem).