Az HBO Max Harcos című sorozata 2019-ben indult, idáig három évadot élt meg. Bruce Lee alapötletéből származó, meglehetősen egyedi koncepciója és műfajokat izgalmasan ötvöző történetmesélése …
filmkritika
Petőfi Blinders: Most vagy soha! – Kritika
A Lóth Balázs (Pesti balhé) által rendezett, Szente Vajk és Rákay Philip kreatív produceri munkájával készülő Most vagy soha! a magyar filmtörténet legdrágább alkotásaként került a köztudatba, de nem csak a 6 milliárd ráköltött forint, hanem a történelmünk műfaji filmbe ágyazásának sikertelensége miatt is kirívó mű. “Ahogy történt és ahogy történhetett volna.” – A film ezzel a felirattal indul, az előzetes promóció alapján pedig egyáltalán nem újdonság, hogy a március 15-ei események bemutatása ismét zsánerfilmes keretek között történik. A vérmentes forradalom akciónarratívával való összekapcsolása okán felmerülhet a kérdés: mennyire kérhető számon az alkotáson a történelmi hitelesség, és mennyire szerencsés döntés annak módszeres elkerülése?
Harc mint életforma – I. rész: Bokszfilmek a ’70-es évektől az ezredfordulóig
Küzdősportfilmekről szóló cikksorozatunk első részében bemutatunk néhányat minden idők legfontosabb hollywoodi bokszfilmjei közül. A filmek rövid elemzése és értékelése mellett megkíséreltünk némi filmtörténeti gyorstalpalóval is …
Elégikus ételköltemény: A szenvedély íze – kritika
A szenvedély íze egyszerre igyekszik romantikus visszatekintést és egy cselekménytelenségében időtlen nosztalgiát teremteni, miközben a lobogó fazekak gőzfelhői közt egy szerelmi történet bontakozik ki. Többet nyújt-e Trần Anh Hùng filmje, mint egy érzéki, ízléses gasztropornó?
Tökéletlen tökélyre törekvés: Szegény párák – kritika
A társadalom aktuális kérdései csakugyan foglalkoztatják Lanthimost, és a Szegény párák esetében is egy klasszikus irodalmi alap – egy Frankenstein-ihletésű Alastair Gray-regény – groteszk, mágikus átdolgozása az alaphelyzet. Ebből kezdi kibontani a testünkkel való kapcsolatunk tematikáját, konkrétabban pedig egy XX. századi feminista mozgalom életútjával párhuzamba állítható, szellemesen vicces Barbie-történetet, annak abszurditásával és egy erőteljes művészi elképzeléshez méltó tartalmassággal. Emiatt is nehéz megfejteni: kinek készült, és mit közöl a Szegény párák?
Átgázolni önmagunkon – Michael Mann: Ferrari kritika
Michael Mann Ferrarijában hamarabb sül el pisztoly, mint hogy felmordulna az első versenyautó. Ezután pisztollyal már csak versenyautót indítanak el, nem lesz a fegyver mögötti bűnt, a bűnöző létet árnyaló tartalom, a megszokott értelemben talán bűn sem, nem úgy, mint az Az erőszak utcái és a Szemtől szemben esetében. Ez a lövés mégis önreflexíven emeli be a rendező korábbi munkáit és teszi fel a kérdést: lehet-e filmet csinálni a (tipikusan) maszkulin énről úgy, hogy az egyetlen „férfias” pisztolyjelenetet az első pár percben megkapjuk a férjére rálövő feleségtől? Onnantól fogva recept szerint csak önéletrajzi keretekbe ágyazott, egyszerű sportfilm következhet, helyette viszont jön egy összetett, lassú film a gyorsaságról. Lehet-e bűn a legális szenvedély, ha emberéletekbe kerül, lehet-e szép egy autós film és lélektani tér a versenypálya?
Három fejezet a halál – Fehér zaj filmkritika
Nem tudom, van-e még értelme 2022-ben apokalipszist rendezni. Egyrészt, mert már rengeteget láttunk, másrészt, mert benne élünk. Azoknak az eszközöknek viszont abszolút van, amik rávilágítanak, …
Én vagyok az apád – Családi dráma háborús köntösben
„Bár végtelen tiszteletet érzek ezek iránt a bátor feketék iránt, sokkal jobbnak tartom, ha tíz feketét ölnek meg, mint ha egyetlen franciát, mert úgy vélem, már elég francia halt meg, és a lehető legkevesebbet szabad csak feláldozni közülük” – idézi Niall Ferguson Georges Clemenceau francia miniszterelnököt, aki ezekkel a szavakkal állt ki az afrikai sorozás újraindítása mellett.
Mesterjátszma – spoilermentes kritika
A miskolci Cinefest nagydíjáért folyó versenyben 17 nagyjátékfilm vesz részt: van köztük Cannes-ban, Sundance-en, Berlinben bemutatott, sőt, Velencében párhuzamosan futó alkotás; az egyetlen magyar film a szekcióban nem más, mint Tóth Barnabás Mesterjátszmája.
Amitől félünk – kritika
A horror reneszánszáról tanúskodó tendenciák arra engednek következtetni, hogy a posztmodern egyén szorongása régen látott magaslatokban jár, és talán ez a kollektív, konjunktúrában fogant közérzet eredményezte azt az irányvonalat, amelynek neves képviselője maga Ari Aster is.