Én kicsi balti naplóm – Interjú Kulasák Noémivel, a tallinni Kadriorgi Művészeti Múzeum gyakornokával

Amikor Kulasák Noémi első mesterszakos óráinak egyikén egy bizonyos Fjodor Mihajlovicsot idézve azt mondta, hogy „a szépség fogja megmenteni a világot”, már tudtam, hogy benne tényleg otthonra lel e gondolat. Az ELTE-n, az orosz kultúra bűvöletében eltöltött öt esztendőt követően pedig úgy döntött, belevág élete (eddigi legnagyobb) kalandjába és a szlavisztika–orosz alapszakon, valamint a ruszisztika mesterszakon elsajátított ismeretekkel a háta mögött megpályázott egy fél éves időtartamra szóló szakmai gyakorlatot az észt fővárosba, ahol életre szóló élmények és a szívében megszülető nagy elköteleződés várt rá.

Fürdőélet, dolce vita, Dolcissima

A budai Fonódó. Suhanó Duna-part, csendbe burkolódzó Hűvösvölgy, az egyenesen is kanyargó Váralja, vagy a buborékba fúló Budafok. Megannyi sárga csík tekereg inda módjára a főváros B betűs oldalán, s mi nap mint nap láthatjuk ablakaikból az ismert csodákat: a Várat, a Gellért-hegy hatalmas szikláját, a Városmajor patinás villáit. De mi a helyzet a rejtett varázzsal? Egy-egy balkonnal, a fátyolként összeboruló ágak játékával, a kávé- és péksütemény-illatú kis közökkel? A megélt pillanat varázsával? Mert minden egyes megálló megannyi történetet rejt, emberi sorsokat, a Múlt és a Jelen összefonódását.

            Az ehhez hasonló nagybetűs pillanatok megélésében segédkeznek a kávézók. Otthonos zugok, elmélyülésre vagy épp a zsivajban való elveszésre alkalmas helyek, amelyek nagyszerű kiindulópontjai az érzéki és vállalkozó szellem intellektuális kalandozásainak. Hajdanában Budapest Közép-Európa egyik kávéfővárosa volt. A békebeli idők azóta korrá nemesedtek, ám az ízek és a történetek megmaradtak. Sőt mi több, gazdagodtak. Ezt a gazdagságot segít feltárni és megélni a 19-es járat, amely úgy is ismeretes, mint a Cukorvillamos.