Megjelenítve: 1 -3 / 3 eredményből

A fékezhetetlen érzelmek átveszik az irányítást a racionalitás fölött – Carmen-ősbemutató a Budapesti Operettszínházban

Georges Bizet 1875-ben szakított a 19. századi opera hagyományaival, és művéhez egy alacsony társadalmi rétegből származó lány, Carmen életét vette alapul. A történet jól rezonált a zenével, hatalmas sikernek örvendett mind a kritikusok, mind a közönség körében. Carmen karaktere felkeltette az amerikai Frank Wildhorn zeneszerző figyelmét is – olyannyira, hogy 2008-ban latinos dallamokkal átszőtt musicalt komponált a szegény sorsú lány meséje köré, ami Prága meghódítása után 2024 áprilisában kerül bemutatásra a Budapesti Operettszínház színpadán a már jól megszokott hármas szereposztásban.

Csak annyi vagy, amennyit el tudsz költeni! – Az ügynök halála (színházajánló)

A Centrál Színház 2024. február 24-én mutatta be Stohl András, Balsai Móni, Fehér Tibor és Szécsi Bence főszereplésével Az ügynök halálát. Arthur Miller azonos című klasszikusa 1949 óta szippantja magába olvasóit és nézőit, gondolkodtatja el őket a mindennapok mókuskerekéről, és mond újat és újat minden generációnak.