Dorina Zelena A Centrál Színház 2024. február 24-én mutatta be Stohl András, Balsai Móni, Fehér Tibor és Szécsi Bence főszereplésével Az ügynök halálát. Arthur Miller azonos című klasszikusa 1949 óta szippantja magába olvasóit és nézőit, gondolkodtatja el őket a mindennapok mókuskerekéről, és mond újat és újat minden generációnak.
„Kiment alóla a világ”
A nézőtéren jóformán lélegzetvisszafojtva vártuk a kezdést, hiszen egy örökkévalóságig tartott, mire a címszereplő utazóügynök (Stohl András) egyáltalán megszólalt. Szerintem ez önmagában sokat elmond a darabról, amelynek ugyan a szövegkönyve is zseniális szerkezetű, de nagyban épít a színészi játékra, a színészek és a színpadi eszközök teremtette atmoszférára, valamint a közönség folyamatos várakozására, hogy ebből mégis mi fog kisülni.
Valahogy úgy tudnám leírni ezt az élményt, mint a vonatbalesetet szemlélő katasztrófaturisták adrenalinlöketét: tudja az ember, mi következik, de képtelen nem oda nézni. A történetet jellemző feszült figyelem, hála az égnek, katarzisban ér véget: bár nem ígérem, hogy nem készteti az embert arra, hogy a darab után az élet értelme után kutatva kóvályogjon egy keveset.
“Be vagyunk ide dobozolva […] ki lett tiltva az élet.”
Az előadás alaptörténete mindössze pár nap alatt játszódik le; a néző nyomon követheti, ahogy egy sikeresebb jövőért küzdő középkorú férfinek egyik napról a másikra összeomlik az élete. Nem váratlan fordulatról van szó: egy végletekig kizsigerelt, így megöregedő, a korral haladni nem akaró családfő portréja jelenik meg előttünk, aki nem csak saját jövőjét, de fiatalkora eszméit is összeroskadni látja. “Mire kifizeted, nem marad benne senki” – fogalmaz a lakáshitel – családi fészek – kirepülő gyermekek ördögi köréről, miközben két, a világban hasonlóan elveszett fiát próbálja pályára állítani. Hogy mégis milyen pályára, azt valójában egyikük sem tudja; a családi ebédek jószándékú, béketartó füllentései mellett nem sok esély marad reális karrier-utak tervezésére – minden ilyen próbálkozás helyzetkomikumba fullad.
„Ez elsírta magát […] ez szeret engem!”
Kissé mindennapi, annál mérgezőbb, rendkívül mélyre hatoló családi jeleneteknek lehetünk szemtanúi a Centrál színpadán, ahol minden szereplő motivációival, tulajdonságaival és a helyzetével általánosságban is könnyen lehet azonosulni, ezáltal pedig tanulni belőle. Kísértetiesen igaz és félelmetes mondatok hangoznak el a színpadon, melyeket érdemes hazavinni. Égető problémakör lehet a néző számára akár a címben szereplő kapitalizmus-kritika, akár a hazajáró gyermek bűntudata, akár a munka és lakáshitel mókuskereke. A darab vége arra késztet minket, hogy a hasonló gondokon való őrlődés helyett mi is feltegyük magunkban a kérdést: Miért? Miért csináljuk ezt? Mi éltet minket? Mit tudunk még tenni?
A színházat mindig is remek helyszínnek találtam arra, hogy ott hétköznapi problémáktól nem mentesen őszinte párbeszéd játszódjon le egyrészt a néző, másrészt a rendező, a színdarabot valóságba álmodók között. Az ügynök halálát egy a néző és egy kiégett öregember között zajló párbeszédhez tudom hasonlítani, amelyben ez utóbbi óva int saját sorsától, hogy az előbbi ráeszméljen, hogy mindig van választása – ha tetszik, ha nem.
Bővebb információt itt találtok: https://www.centralszinhaz.hu/eloadasok/az_ugynok_halala
Fotók: Horváth Judit, Centrál Színház
_
Szereplők:
Stohl András – Willy Loman
Balsai Móni – Linda
Fehér Tibor – Biff
Szécsi Bence – Happy
Kocsis Pál – Charley
Földes Eszter – A Nő / Miss Forsythe
Puskás Dávid – Howard Wagner
László Zsolt – Ben (videón)
_
Szerző | Arthur Miller
Fordító, dramaturg | Bíró Bence
Rendező | Alföldi Róbert
