Megjelenítve: 21 -30 / 30 eredményből

Az Okuláré Projekt „rózsaszín” estéje — tudósítás

Mi is az az Okuláré Projekt? A kezdeményezést a Fiatal Drámaírók Háza indította, célja pedig pályakezdő drámaírók segítése, egy platform megteremtése, ahol meg tudják mutatni, mit tudnak. A szervezet évente pár alkalommal pályázatot ír ki, amire 15-20 percben felolvasható és előadható drámákat küldhetnek be a jelentkezők. A szervezők megadnak egy hívószót, ami kijelöli a tematikát, az írók pedig ebben a témakörben, vagy ahhoz kapcsolódóan adhatnak le szövegeket. A leadott pályaművek közül három kerül kiválasztásra és megvalósításra (amolyan “félszínház-szerűen”, megrendezett jelenetek, amit a színészek eljátszanak, de szövegkönyvvel a kezükben mozognak a színpadon), a meghirdetett esték végén pedig a nézőknek ezekre lehet szavazni, melyiket találták a legjobbnak.

Ha hiányzik a gyerekkorod: Scene-műhely a Négyszögletű Kerek Erdőben

Szerintem kezdjük azzal, hogy egy barokk színházteremben ülünk. Nem, nem színháztörténeti visszatekintést akarok kezdeményezni, hanem képzeljük el, hogy 2023-ban, a Gödöllői Kastély színháztermében ülünk, ami valóban úgy néz ki napjainkban is, ahogyan egy-kétszáz évvel ezelőtt tündökölt királyoknak, királynőknek és nemeseknek. A darabok és azok előadásmódja már kicsit megváltozott, de a színház, funkcióját tekintve, megmaradt.

„Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz” – Az Én, József Attila századik előadása a magyar musical napján

2012 februárjában került bemutatásra dupla szereposztással, két premierrel az- Én, József Attila (Attila szerelmei) – musical. A mű József Attila szerelmi életét mutatja be epizódokon keresztül, kihangsúlyozva a költő első, illetve utolsó nagy szerelmét. A mű során felcsendülnek a költő versei csodálatos dalokba foglalva, amelyek segítik elmélyíteni a darab hangulatát. Németh Olivér írása.

Biztos hely pedofiloknak – A TÁP Színház A Menedék című előadásának kritikája

Jennifer Haley, amerikai drámaíró műveinek egyik legtöbbet tematizált kérdése a technika fejlődése, és az ezzel járó, jövőt érintő tárgykörök, etikára, emberi kapcsolatokra, identitásokra és vágyakra vonatkoztatott témák, általában a virtuális valóság környezetében. Nem is olyan távoli jövőképek, emellett pedig egyszerre építkeznek az ember alkotta “második” valóságból és a legelemibb tulajdonságokból, ösztönökből, az emberi jellemből. Ettől lesznek egyszerre izgalmas sci-fik és heves érzelmi reakciókat kiváltó, köznapi szereplőket és problémákat felsorakoztató történetek.