„Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz” – Az Én, József Attila századik előadása a magyar musical napján

2012 februárjában került bemutatásra dupla szereposztással, két premierrel az Én, József Attila (Attila szerelmei) musical. A mű József Attila szerelmi életét mutatja be epizódokon keresztül, kihangsúlyozva a költő első, illetve utolsó nagy szerelmét. A mű során felcsendülnek a költő versei csodálatos dalokba foglalva, amelyek segítik elmélyíteni a darab hangulatát. Németh Olivér írása.

A mű keletkezése tulajdonképpen a véletlennek köszönhető, hisz a zeneszerző – Vizy Márton – saját elmondása szerint sohasem gondolkodott egész estés zenés darabban. 2005-ben kiadott egy verslemezt, amelyben Tóth Dávid Ágoston, a darab szövegkönyvének írója látta meg egy musical lehetőségét.

A már kész darabbal pályáztak a Madách Színház 2009-ben meghirdetett Musical Pályázatára, melyben bár a legjobb hét darab közé bekerültek, a dobogós helyezést sajnos már nem sikerült megszerezni. A Madách Színház igazgatója, a darab későbbi rendezője Szirtes Tamás saját elmondása szerint viszont úgy vélte: „Ha József Attiláról egy magyar darab szólni akar, akkor annak egy színháznak teret kell adni.” A musical zenei vezetője Kocsák Tibor – a Madách Színház oszlopos tagja – lett, koreográfusa Tihanyi Ákos, a rendezői teendőket pedig Szirtes Tamás látta el. Főbb szerepekben: Posta Victor és Nagy Sándor mint József Attila, Muri Enikő és Balla Eszter mint Vágó Márta, valamint Polyák Lilla és Krassy Renáta mint Kozmutza Flóra.

Posta Victor mint József Attila és Muri Enikő mint Vágó Márta. Fotó: Jardek Szabina
(Forrás: jegy.hu)

A darab 2023. január 12-én ünnepelte 100. előadását és ezzel együtt több mint tíz éves pályafutását. Nem véletlen, hogy a századik előadás ezen a napon került megrendezésre, ugyanis január 12. éppen a magyar musical napja 2012 óta, így a kerek előadásra keresve sem találhattak volna megfelelőbb időpontot. Az est ünnepi hangulatban zajlott le, melyet a Madách Színház igazgatója, a darab rendezője, Szirtes Tamás nyitott meg ünnepi beszédével. A beszédben kitért a darab keletkezésének feltételeire, köszönetet mondott a darabban részt vevő összes dolgozónak, illetve az egykori és a jelenlegi színészeknek. Érdekesség, hogy a darab premierje óta a címszereplőt alakító Posta Victor egy nappal a 100. előadás előtt adta le a szerepet, így a kerek előadásra már mint egykori szereplő térhetett vissza. Az előadásra ellátogatott a darab mindkét „egykori Attilája” – Nagy Sándor és Posta Victor, valamint a darab „egykori Vágó Mártája” – Balla Eszter is.

A darab egykori és jelenlegi főszereplői (balról jobbra: Gallusz Nikolett, Jenővári Miklós, Posta Victor, Balla Eszter, Nagy Sándor, Szemenyei János és Muri Enikő). Fotó: Jardek Szabina
(Forrás: madachszinhaz.hu)

A Madách Színháztól sohasem állt távol, hogy kerek előadások vagy jubileum idején több szereposztást állítsanak színpadra egy előadáson belül. Ez ebben az esetben sem történt másképp. A darab első felvonásában Szemenyei János alakította a címszereplőt, a második felvonás pedig az újonnan beálló Jenővári Miklósé volt. Vágó Márta szerepében Muri Enikő, Kozmutza Flóráéban pedig Gallusz Nikolett volt látható. 

A teltházas előadás hatalmas sikernek örvendett. A közönség hosszan, állva tapsolt. Az előadást egy extra „jelenettel” zárták, melyben a darab összes közreműködője, egykori és jelenlegi szereposztása a színpadra állt és hallgatta, ahogy a három egykori főszereplő: Balla Eszter, Posta Victor és Nagy Sándor verset mond a költőtől. A szavalatokat aláfestette zongorajátékával a darab zeneszerzője, Vizy Márton. Egy csodálatos ünnepi hangulatú est után vonult a darab hosszabb szünetre.

A darab két új főszereplője (balról jobbra: Szemenyei János és Jenővári Miklós). Fotó: Jardek Szabina
(Forrás: madachszinhaz.hu)

A kiemelt kép forrása: https://madachszinhaz.hu/szindarab/en-jozsef-attila-attila-szerelmei

Author

Ajánlott cikkek