A magyar költészet napja alkalmából szerkesztőségünk idén is kedvenc verseivel készült az ELTE Online olvasóinak, fotósaink pedig a szövegekhez illő képeikkel teszik még teljesebbé a versolvasás élményét.
József Attila
Kinek a klasszikus, kinek a kortárs, de mindenkinek a költészet! – Programajánlónk a magyar költészet napjára
Április tizenegyedikén, József Attila születésének 118. évfordulóján a magyar költészet napját ünnepeljük, a főváros és egyéb települések pedig ismét bővelkedni fognak irodalmat ünneplő és éltető programokkal. Egyes események hazánk klasszikus szerzői előtt tisztelegnek, mások a kortárs irodalmat népszerűsítik. Mindkét esetben találkozhatunk interaktív programokkal, előadásokkal, kortársak esetében pedig több kötetbemutatón és felolvasással egybekötött beszélgetésen is részt vehetünk.
„Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz” – Az Én, József Attila századik előadása a magyar musical napján
2012 februárjában került bemutatásra dupla szereposztással, két premierrel az- Én, József Attila (Attila szerelmei) – musical. A mű József Attila szerelmi életét mutatja be epizódokon keresztül, kihangsúlyozva a költő első, illetve utolsó nagy szerelmét. A mű során felcsendülnek a költő versei csodálatos dalokba foglalva, amelyek segítik elmélyíteni a darab hangulatát. Németh Olivér írása.