Megjelenítve: 11 -20 / 30 eredményből

Közösségi „Buborék” a belváros szívében – Ellátogattunk a Kelet-Nyugati Alkotóműhely Hosszú Hétvégéjére

„Kulturális közösség a közösségi kultúráért!” – hangzik a Kelet-Nyugati Alkotóműhely mottója, és ez egyben tökéletesen jellemzi a december 1-3. között megrendezett Hosszú Hétvége programsorozatukat is. Az eseményre ezúttal az RS9 Színházban kerítettek sort. Egy hétvége tele előadásokkal, workshopokkal és interaktív programokkal, ahol a közösségi élményé a főszerep.

Variációk színház és archívum kapcsolatára – Színháztudományi konferenciát szervezett az ELTE

2023. szeptember 28–29-én Színház és archívum – történetek, emlékezetek, (kulturális) örökségek című konferenciának adott otthont az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának „A” épülete. Az esemény az ELTE BTK és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának színházi képzései közötti együttműködés része, ugyanis a két intézmény 2020 óta felváltva rendezi meg a szakma reprezentatív tudományos találkozóját. 2021-ben a pandémia miatt egyetemünk online formában szervezte a Színház és technológia című éves konferenciát, így 2023 lehetett az első év, amikor végre személyes, fizikai jelenléten alapuló színháztudományi konferencia házigazdái lehettünk. Hidi Boglárka tudósítása.

Korzózás a Gödöllői Kastélyban – Kritika a Scene Műhely Rómeó és Júlia sétáló színházi előadásáról

A sétáló színház egy olyan esemény, amely nem egy térben történő előadást jelenít meg, a nézőknek a jelenetek között egyik térből a másikba kell átmenniük – a Scene Műhely Rómeó és Júliája esetében ezek a Gödöllői Kastély külső és belső terei voltak. A műfaj egyik legnehezebb feladata fenntartani a nézők folyamatos figyelmét, hiszen a magyar színházkultúrában a frontális előadásokhoz szokott befogadó, ahol a sötétség, a zárt tér és a csönd összessége miatt figyelme fókuszálva van, sokkal nehezebben alkalmazkodik egy ilyen színházi környezethez.

Meg kell érteni az elveszetteket

Megnéztük a Weöres Sándor Színház Kutyabaj című előadását Horváth János Antal rendezésében. A produkció Samuel Bailey 2021-es Shook című drámájának fordítása és átdolgozása magyar környezetbe. Riyad (Kuttner Bálint), Cain (Hajdu Péter István) és Jonjo (László Gáspár), három fiatal fiú története a szabadságról, a félelmekről és a társadalomról.

Megelevenedik Somossy Károly Orfeuma az évezred első magyar operettjében – Zenés színházi kedvcsináló a 2023/2024-es évadra

Szeptember elsején elstartolt a Budapesti Operettszínház 2023/2024-es évada. Az előző szezon rendkívül eseménydús volt a teátrum művészei és dolgozói számára, de a lendület itt korántsem ért véget. A teátrumban ugyanis jelenleg is lázasan zajlanak a munkálatok, hogy a mostani idényt is még izgalmasabbá tegyék. Mindemellett a régebbi darabok továbbra is megtekinthetők a színházban.

Egyének tömegéből közösséget alkotni – Hosszú Hétvége a Kelet-Nyugati Alkotóműhely szervezésében az Aurórában

Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én című versének sorai jól szemléltetik a Kelet-Nyugati Alkotóműhely filozófiáját. „Verecke híres útján jöttem én, / Fülemben még ősmagyar dal rivall, / Szabad-e Dévénynél betörnöm / Új időknek új dalaival?” A frissen alakult társulat június 2. és 4. között rendezte meg Hosszú Hétvége nevű programsorozatát az Aurórában. A színes programkínálatból számos eseményre mi is ellátogattunk.

Hagyományok és megújulás – 32. Művészetek Völgye ajánló: 1. rész

Az idei évben harminckettedik alkalommal rendezik meg a hazai kulturális élet egyik legmeghatározóbb és egyre népszerűbb fesztiválját, a Művészetek Völgyét. Ez alkalommal is három falu, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont a rendezvénynek 2023. július 21-30-ig, amelyek számos helyszínen várják az érdeklődőket. Kétrészes cikksorozatunkban művészeti ágakra bontva mutatunk be néhány izgalmasnak ígérkező programot, azok rövid leírásával. Lássuk, miket várunk a legjobban elsőként a színház területéről.

Hosszú Hétvége – Kulturális közösség a közösségi kultúráért

2023. június 2. és 4. között Budapesten, az Aurórában kerül megrendezésre a Kelet–Nyugati Alkotóműhely évadzáró eseménye, a Hosszú Hétvége. A rendezvény alatt képzőművészeti kiállítással, színdarabokkal, irodalmi és filmes programokkal, koncertekkel és tematikus workshoppokkal várjuk az érdeklődőket és a vállakozó kedvű alkotókat az összművészetiség jegyében.