Milyen a cheerleading valójában, és hogyan van jelen az ELTE-n? Miért választja valaki ezt a sportot, hogyan jut el a versenyzésig, majd válik később edzővé? Szabó Hanna Máriával, az ELTE Cheer Dance Team vezetőjével beszélgettem, aki amellett, hogy saját pályafutásáról, illetve a csapat eddigi eredményeiről és jövőbeli terveiről mesélt, segített abban is, hogy közelebbről is megismerhessem ezt a sportágat.
Sport
Határon innen és túl – Erről szól a KEK!
Március 2. és 4. között immáron 14. alkalommal rendezték meg a régió egyik legjelentősebb egyetemi szabadidősport-eseményét, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját, amely új rekordot ért el …
Köddé vált klubok nyomában – 1. rész
Dunaújváros egykoron a szocializmus mintavárosaként épült fel, és az ezredfordulón a sport fellegvára volt. A város életében meghatározó szerepet betöltő Dunai Vasmű sportegyesülete a rendszerváltást …
KEK 2023 – beszámoló a kosárlabda-eredményekről
Rekordlétszámú nevezés érkezett a 14. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának kosárlabda küzdelmeire. A budapesti, vidéki és erdélyi csapatok kiélezett mérkőzéseket vívtak a Ludovika Arénában. A nőknél kilenc …
KEK 2023 – beszámoló a röplabda-eredményekről
Három országból érkeztek nevezések a XIV. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának röplabda küzdelmeire. Idén két kategória képviselőiként férfi és női csapatok léptek pályára a Tüskecsarnokban és a …
KEK 2023 – beszámoló a darts-eredményekről
A csapatsportágak mellett az egyéni és különleges sportágak képviselőinek is évről évre lehetőséget biztosít a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának szervezőbizottsága. A 2023-as multisport-esemény jó hangulatú, izgalmas …
Véget ért a 14. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája!
A szombati napon folytatódott és egyben zárult is a 14. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, ami BEAC és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem társszervezésében valósult meg. Az eseményen …
KEK 2023 – beszámoló a futsal-eredményekről
Idén 14. alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) 2023. évi egyetemi futsaltornáját. Az esemény célja a sport által hidat teremteni a Kárpát-medence magyar …
Megkezdődtek a XIV. KEK küzdelmei – az első nap összefoglalója!
A csütörtöki megnyitó után pénteken már a sporté volt a főszerep az XIV. KEK-en, amely esemény a jelenlegi, igencsak gondterhes időkben is biztos pontként tud …
A szovjet klubmodell
A második világháborút követően a világ kétpólusúvá vált. Míg nyugaton a demokrácia és a piacgazdaság határozta meg a mindennapokat, addig a vasfüggöny keleti oldalán, a …