KEK 2023 – beszámoló a röplabda-eredményekről

Három országból érkeztek nevezések a XIV. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának röplabda küzdelmeire. Idén két kategória képviselőiként férfi és női csapatok léptek pályára a Tüskecsarnokban és a Szent Imre Gimnázium Sportcsarnokában.

Női röplabda

A hatodik alkalommal megrendezett bajnokság női mezőnyét kilenc csapat alkotta, akik három darab háromfős csoportba kaptak besorolást. A budapesti egyetemek mellett a Szegedi Tudományegyetem és a szabadkai Újvidéki Egyetem MTTK csapata nevezett az eseményre. A selejtezőként szolgáló csoportmérkőzéseket követően a győztesek a felsőházba, a második helyezettek a középházba, a harmadik helyen végzők pedig az alsóházba kvalifikálták magukat.

A felsőházban az „A” csoport győztese, az ELTE, a „B” jelű hármas, a BGE külker csapata és a „C” jelű trió első helyezettje, a Szegedi Tudományegyetem mérkőztek meg egymással. A körmérkőzéseket követően az első helyet a két győzelemmel az egész tornán szettveszteség nélkül diadalmaskodó Szegedi Tudományegyetem csapata nyerte el.

A női röplabdatorna helyezettjei:

  1. helyezett: Szegedi Tudományegyetem
  2. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem
  3. helyezett: Budapesti Gazdasági Egyetem

Pontkirálynő: Rummel Petra
MVP: Bárdos Ida

 

Férfi röplabda

A férfiak mezőnye tíz csapatból tevődött össze, akik két csoportban vívták meg selejtező mérkőzéseiket. A fővárosi egyetemek mellett a Szegedi Tudományegyetem és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem alakulata is parkettre lépett. A selejtezőt követően a két csoport első helyezettjei vívták meg a döntő mérkőzést. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) csapata magabiztosan nyerte meg az „A” jelű csoportot, azonban a „B” csoport küzdelmei sokkal kiélezettebbnek bizonyultak. A Semmelweis Egyetem és az Óbudai Egyetem csapatai is azonos pontszámmal zárták a küzdelmeket. Az egymás elleni eredmények tükrében az óbudaiak bizonyultak jobbnak, így ők küzdhettek meg a TF csapatával a március 4-én megrendezett döntőben. A KEK röplabda küzdelmeinek utolsó mérkőzésén a TF 2:0 szettarányban múlta felül az Óbudai Egyetem csapatát. A hatodik alkalommal kiírt Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának győztese a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem férfi röplabdacsapata lett.

A férfi röplabdatorna helyezettjei:

  1. helyezett: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
  2. helyezett: Óbudai Egyetem
  3. helyezett: Semmelweis Egyetem

Legtechnikásabb játékos: Mhani Mellion
MVP: Fenyő Balázs

 

A kupa, az érem és a játékos-különdíjak mellett a győztesek EFOTT napijegyeket, a második helyezett csapatok Decathlon-utalványt, a harmadik helyezettek pedig VIWA vitaminwater vízcsomagot kaptak. A dobogósok a Mayer Pincészet boraival ünnepelhettek, továbbá a bajnokok és különdíjasok a Csíki Sör ajándékcsomagját is átvehették.

Képek: Lucza Betti, Sarnyai Benedek

Author

Ajánlott cikkek