Az idei évben harminckettedik alkalommal rendezik meg a hazai kulturális élet egyik legmeghatározóbb és egyre népszerűbb fesztiválját, a Művészetek Völgyét. Ez alkalommal is három falu, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont a rendezvénynek 2023. július 21-30-ig, amelyek számos helyszínen várják az érdeklődőket. Kétrészes cikksorozatunkban művészeti ágakra bontva mutatunk be néhány izgalmasnak ígérkező programot, azok rövid leírásával. Lássuk, miket várunk a legjobban elsőként a színház területéről.
Kultúra
Amitől félünk – kritika
A horror reneszánszáról tanúskodó tendenciák arra engednek következtetni, hogy a posztmodern egyén szorongása régen látott magaslatokban jár, és talán ez a kollektív, konjunktúrában fogant közérzet eredményezte azt az irányvonalat, amelynek neves képviselője maga Ari Aster is.
Konferenciafelhívás – FiKon – Tudástranszfer a régiségben: mesterek, tanítványok, iskolák
Elsődlegesen, de nem kizárólag, irodalmi szövegekkel foglalkozó, maximum 20 perces, magyar nyelvű előadásokat várunk, amelyek a régiségben, azaz a középkortól a felvilágosodásig terjedő időszakban (1800-ig bezárólag) a kultúra és társadalom különböző területein megjelenő tudástranszfert tematizálják, illetve a tudás átadásának folyamataira, a szellemi áramlatok terjedésére reflektálnak.
Orfeumi hangulat magyar, francia és litván módra – Csárdáskirálynő Fesztivál a Budapesti Operettszínházban, a X. Színházi Olimpia keretein belül
Álom, álom édes álom vált valóra azáltal, hogy 2023-ban Magyarországot érte a megtiszteltetés, hogy otthont adjon a X. Színházi Olimpiának. A Nemzeti Színház által szervezett …
„Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra” – Csontváry-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
A magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alakja, Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170. évfordulója alkalmából a Szépművészeti Múzeum, a Janus Pannonius Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria rendezett kiállítást.
Hosszú Hétvége – Kulturális közösség a közösségi kultúráért
2023. június 2. és 4. között Budapesten, az Aurórában kerül megrendezésre a Kelet–Nyugati Alkotóműhely évadzáró eseménye, a Hosszú Hétvége. A rendezvény alatt képzőművészeti kiállítással, színdarabokkal, irodalmi és filmes programokkal, koncertekkel és tematikus workshoppokkal várjuk az érdeklődőket és a vállakozó kedvű alkotókat az összművészetiség jegyében.
„We have a city to burn” – megjelent a Neon Budapest, a háborúzó pózok eposza
Végre megjelent a Neon-Budapest, ELTE-s hallgatók kíméletlen fricskája a forradalomról, amit a valóságban szavakkal, a regény lapjain viszont vérre menően vívnak, hogy túlzó, kíméletlen, és nagyon vicces háborús narratívába ágyazódjon a komikus identitáspolitikai viaskodás, ami mindennap körülvesz minket. A Neon Genesis Kunság 3 memeoldal regényén olyan fiatalok dolgoztak, akik belülről élik meg a pózerkedésről, mintsem valódi értékítéletről szóló szócsatákat; a szélsőséges szekértáborok ütközetében létező jelenség pontos szatíráját látjuk, kérdés, hogyan reagálunk az abszurdumra, hol helyezkedik el benne az olvasó. Készen állsz szembesülni, Partizán?
Ellebegő szövegek – ilyen volt az Atmosphere első epizódja
Túlvilági hangulattal, elszállós beatekkel és sokszínű szövegekkel találkozhattak május 17-én az Auróra vendégei. Megrendezésre került ugyanis első alkalommal a Nyolc Ág Stúdió új rendezvénysorozata, az Atmosphere.
Nyárváró gyermekkoncert az ELTE BTK-n
Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézet másodéves Zenekultúra szakos hallgatói nyárváró gyermekkoncertet szerveztek.
A remény cselekvésre késztet – Dr. Jane Goodall előadásán jártunk a lágymányosi campuson
A világhírű csimpánzkutató, természetvédő és etológus, Dr. Jane Goodall május 9-én az ELTE Lágymányosi campusán tartott előadást, ahol a környezetvédelem és az éghajlatváltozás mellett új könyvének fő témája, a remény is szóba került.