Gyilkos nyulak a középkorban

Bosszúszomjasak, kegyetlenek és vérengzők… igen, a középkori nyulakról van szó. Különböző középkori kéziratok és kódexek oldalszegélyein és illusztrációin gyakorta találkozhatunk olyan ábrázolásokkal, amelyeken ártatlanul tréfálkozó nyulakat láthatunk, mégis, valamely érthetetlen okból e szeretetreméltó lények képesek egyik lapról a másikra hidegvérű gyilkosokká változni. Ezek a sötét humorral átitatott képek a mai kor emberében megütközést kelthetnek, és épp ezért örvendenek nagy népszerűségnek a közösségi média felületein, vagy éppen olyan méltán híres filmek emelték be őket a köztudatba, mint a brit Monty Python társulat Gyalog galoppja. Ebben a kerekasztal lovagjai nem mással, mint Caerbannog gyilkos nyulával kénytelenek szembenézni, melynél „aljasabb, kegyetlenebb és rosszindulatúbb rágcsálót még nem hordott hátán a föld.”

A különböző nyúlábrázolások a XII. századtól már fellelhetőek a középkori művekben, melyre jó példa az 1170 körül a németországi arnsteini apátságban készített Arnsteini legendárium egyik ábrázolása. A kódexet egy katalogizálási projekt keretében a British Library kutatója, Ellie Jackson vizsgálta, aki a középkori nyúlábrázolások korai példájának tartja azt a „T” betűt akasztófaként megformázó iniciálét, melyen két nyúlalak lógat fel egy vadászt, akinek hivatását a vállára vetett vadászkürt teszi egyértelművé.

Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttam még ilyen csodát! –

Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet –

Zelk Zoltán: A három nyúl (részlet)

Nyulak akasztanak fel egy vadászt az arnsteini kódex egyik iniciáléján
(Arnstein, Németország, 1170 körül, forrás: blogs.bl.uk)

A hátsó lábukon álló emlősök egyfajta kéjes gyönyörrel szemlélik a felakasztott vadászt, jó példáját adva annak, hogy a középkori művészeket mi motiválta abban, hogy a nyulakat olykor ilyen erőszakos állatokként ábrázolják. A való életben a nyulak az emberrel szemben védtelen, sebezhető zsákmányállatok, akikhez a „gyávaság” állandó jellemvonása is társult az elmúlt évezredek közgondolkodásában (elég például Aiszóposz meséihez visszanyúlnunk ennek kapcsán). Ám a díszített kezdőbetűkben és a lapszéli (marginális) ábrázolásokon a középkori művészek gyakori törekvése volt, hogy a világot annak „kifordult” állapotában fessék le, ahol a hagyományos szerepek felcserélődnek, és a lehetetlen válik a hétköznapi normává. Ennek az irodalmi-művészeti jelenségnek leírására az orosz Mihail Bahtyin a „carnivalesque” kifejezést használta, és olyan középkori európai ünnepekhez kapcsolta, mint például a bolondok ünnepe vagy szamárünnep, és a farsangi karnevál, amikor is a káosz eluralkodik, és a rend a feje tetejére áll. Így válhatnak a nyulak is az emberek zsákmányából erőszakos vadászokká, akik méltó módon büntethetik meg az embereket ellenük elkövetett tetteikért. Mindamellett érdekesség, hogy a nyulakhoz a középkori gondolkodás a nemváltás képességét is tulajdonította: egyik pillanatban hím, a másikban nőstény… avagy félelmében azt se tudta, fiú-e vagy lány.

Az ilyen ábrázolások egyik legkidolgozottabb példájának a már idézett Ellie Jackson az 1340-es években, Londonban készült gyűjteményes kódex, az ún. Smithfield dekretális gyűjtemény lapszéli rajzait tartja. Ezek a rajzok, akárcsak egy mai képregényben, egybefüggő történetté állnak össze, és láthatjuk a stációit annak, ahogy jól megtermett nyulak véres bosszút állnak egy vadászon, akit miután íjjal megsebesítenek, törvényszék elé citálnak, és a halálos ítéletet követően végül kard által fejét veszik. Ezzel a nyulak azonban még nem elégednek meg, és hasonló módon járnak el egy vadászkutyával is, akit ugyancsak elfognak, majd a bíróság ítélete szerint nyakánál fogva egy fára akasztanak.

Nyulak elfognak, elítélnek és kivégeznek egy vadászt az ún. Smithfield dekretális gyűjtemény lapszéli rajzain
(London, 1340-es évek, forrás: blogs.bl.uk)

Az ezekhez hasonló nyúlábrázolások igen gyakoriak voltak a korszakban, de nyulakat ábrázoltak eltérő kontextusokban is, például bajvívás, illetve lovagi párviadal résztvevőiként. Renaud de Bar metzi püspök 1302-1303-as breviáriumában található egy olyan illusztráció, melyen egy lovagi összecsapás elevenedik meg: egy csigaháton vágtató nyúl és egy nyúl hátán lovagló véreb vív egymással párharcot, mindketten lándzsával és pajzzsal felfegyverkezve. Ha már lovagok: a latinul Tranes-nek nevezett, nyúlszerű testtel rendelkező karaktert Thomas Cantimpré Liber de natura rerum c. művében Plinius Maiorra hivatkozva a nyúlhoz hasonló kicsiny, de testben és lélekben erős teremtményként jellemzi, melyet a gondviselés a harcra való hajlandósága miatt sisakkal ruházott fel, hogy így védje meg a „vörös színű és a maga nemében legszebb” állat koponyáját. Nem csoda hát, hogy – Ellie Jackson humoros szavait idézve – a nyulak csakhamar „rákaptak a harc ízére”, s nem álltak meg hagyományos ellenfeleiknél, hanem a legbátrabb lovagok szívében is félelmet keltettek: a nemesi harcosok nyulakkal vívott párharcai szintén visszatérő elemei voltak a korabeli ábrázolásoknak.

Egy nyúlon lovagló véreb és egy csigaháton harcba szálló nyúl párviadala Renaud de Bar metzi püspök breviáriumában
(Metz, Franciaország, 1302–1303, forrás: blogs.bl.uk)
Egy sisakos nyúl Thomas Cantimpré Liber de natura rerum c. művében
(Németalföld, 1240 körül, forrás: bestiary.ca)
Egy lovag és egy nyúl – kissé egyenlőtlen – párviadala a Gorleston Psalterium egyik képén
(Anglia, 1310–1324, forrás: blogs.bl.uk)

A középkori kódexek széles tárházát nyújtják az érdekesebbnél érdekesebb vizuális alkotásoknak, melyek nemcsak a kutatóknak, hanem a történelem iránt fogékony átlagember számára is érdekes adalékot adhatnak a középkor kultúrájával kapcsolatban. Nem mehetünk el amellett sem, hogy a középkorban (de még a kora újkorban is) népszerűek voltak az ún. bestiáriumok, melyek mint „szörnygyűjtemények” egyes vadállatok természettörténetét és illusztrációit közölték. Szerzőik nem tettek különbséget a valóban létező és a képzeletbeli állatok között: a valóságot gyakran a fantáziával furcsán ötvöző teremtmények közt a távoli földrészek állatvilága mellett mitológiai lényeket (főnix, griffmadár, szatír) ugyanúgy találhatunk. Ezen állatok leírása egyben erkölcsi kérdések példázataként; a keresztény tanítás allegóriáiként is szolgáltak – az olyan elérhető adatbázisok és katalógusok, mint a Medieval Bestiary révén bárki szabadon tanulmányozhatja eme letűnt kor ősi panoptikumát.

A képek forrásai: Monty Python Wiki, Medieval manuscripts blog, Medieval Bestiary

Felhasznált források:

Medieval killer rabbits: when bunnies strike back (https://blogs.bl.uk/digitisedmanuscripts/2021/06/killer-rabbits.html, utolsó letöltés dátuma: 2024. január 24.)

Ludicrous figures in the margin (https://blogs.bl.uk/digitisedmanuscripts/2020/08/ludicrous-figures-in-the-margin.html, utolsó letöltés dátuma: 2024. január 24.)

Medieval rabbits: the good, the bad and the bizarre (https://blogs.bl.uk/digitisedmanuscripts/2020/04/medieval-rabbits-the-good-the-bad-and-the-bizarre.html, utolsó letöltés dátuma: 2024. január 24.)

Topsy-turvy rabbits (https://72-multiverse.blogspot.com/2023/04/topsy-turvy-rabbits.html, utolsó letöltés dátuma: 2024. január 24.)

Zelk Zoltán: A három nyúl (https://deske.hu/iras/html/harom%20nyul.htm, utolsó letöltés dátuma: 2024. január 24.)

Medieval Bestiary: Animals in the Middle Ages (https://bestiary.ca/, utolsó letöltés dátuma: 2024. január 24.)

 

Author

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük