Ocsenás Péter Bence November 4-én Áfra János volt a VerShaker vendége a Kettőspont Színházban. A költő legújabb, Omlás című kötete került a középpontba, de egész életútja, a világról alkotott képe és a költészet szerepe is szóba került. Az esemény moderátora Zoltán Áron volt. Ocsenás Péter Bence cikke.
A vendégek köszöntése után Zoltán röviden bemutatta Áfra eddigi pályafutását a JAK-füzeteknél megjelent első, Glaukóma című kötetétől egészen a 2023 októberében megjelent Omlásig. Áfra elmondta, hogy ugyan több minden foglalkoztatja (oktató a debreceni egyetemen, érdeklődik a képzőművészet iránt, műkritikus, szerkesztői munkát végez), elsősorban mégis szerzőként tekint magára. A képzőművészetnél maradva Zoltán kiemelte az Omlás borítóját, amelyen egy kortárs festmény, Herman Levente alkotása látható. Áfra sokáig keresgélte a megfelelő képet a borítóhoz. Röviden elemezte is választását: a disztópikus hangulatú képen egy asztal szerepel, felette egy lebegő kenyérrel. Ez (a kötet címével egyébként szemben álló) csodaként is értelmezhető. Megjelenik a vég és a kezdet játéka is, a képnek nincs horizontvonala, a végtelenbe nyúlik tovább.
Áfra az Ami el sem című versét olvasta fel, amelyben egy kiüresedett kapcsolat válsága elevenedik meg: „És koptatja rólunk kedvünket a szél”. Áfra az újraolvasás problémájáról beszélt, mert szerinte az eltelt idő változtat saját szövegének kontextusán – ez főleg rossz emlékezőképességéből ered, pozitívuma lehet viszont a vers objektív szemlélete és a pontos szerkeszthetőség. Kifejtette, hogy a verset egy berlini kiállítás és egy sellő ihlette. Zoltán gyerekkora óta tartó vonzalmát hozta fel a titokzatos és mitologikus lények iránt, míg Áfra a csodához való viszonyt nevezte meg mint fő érdeklődését: le kell-e mondani a csodákról a modern életben, lehet-e még kapcsolódni a spirituális élményekhez? Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy bár a zárlat borús, és sötét világképet nyújt, egyben reményteli is. Ha az ember elveszti a hitét, kiürül és sebezhetővé válik, de az üresség valami új közeledtét, a megújulás lehetőségét is sejtetheti. Minden ember másképp értelmezi a verseket, más hangulatot és élményvilágot kapcsol hozzájuk – példának hozta, hogy egy Freeszfe-hallgatókból álló csoport szélsőségesen különbözően értelmezte a felolvasott versét. Önmagában siker, ha egy szöveg az olvasóiban más-más érzetet képes kelteni.
Zoltán A városon átzúgó tengert olvasta fel: „Vénségükre kiürült házak várják a megemelkedő vizet”. Áfra elmondta, hogy gyerekkorában komoly kutatómunkát végzett a filozófia, a rítus és a vallás témájában. A transzcendenssel való kapcsolatkeresés, az önismeret és a trauma-feldolgozás vonzotta, vitte közel az irodalomhoz. Ugyan római katolikus nevelést kapott, kutatása során az összes többi vallásban is elmélyült; igaz, ezekre csak mint külső szemlélő tekinthetett eltérő kulturális és történelmi helyzete miatt. Zoltán megemlítette a számmisztikát: a kötetben öt ciklus, bennük tizenegy vers található. Áfra az Entrópia című ciklusról beszélt; a fogalom a rendszerek rendezetlenségi fokára vonatkozik. Az élet maga egy entrópia, hiába szeretne az ember rendet keresni a valóság működésében. A modern ember elszakadt a hagyományoktól, a spiritualitástól, ezeket a tudomány (többek között a mesterséges intelligencia és a ChatGPT) váltotta fel. Hasztalan épít magának az ember mesterséges narratívákat, teremt harmóniát, ez sosem lehet több illúziónál. Áfra a kötetében is reflektált a problémára – „A romok a fejlődés magvai”-mottót a ChatGPT írta meg. Áfrának ugyan megtetszett a mondat, de hangsúlyozta, hogy a program tulajdonképpen olyan szinten van, mint a legtöbb költő tizenhárom-tizennégy éves korában. Az efféle mesterséges vers csupán egy halom ragrím, túlhasznált jelző és kép. Áfra a mottó témájánál maradva kifejtette, hogy a munkaközpontú modern élet kiiktatja az élet ünnepeit, és emellett a halálfélelem is sokkal jellemzőbb, mint valaha, mivel az elmúlásra egyre kevésbé tekintenek beteljesülésként. Ha azonban eltűnik a hit és a spirituális szemlélet, nehéz is felismerni benne bármilyen beteljesülést. A mottó azt is jelentheti, hogy – amint azt a természet folyton és mindenütt igazolja – az élet mindig utat tör magának, ciklikus ismétlődés, a halál pedig csupán az ember által ismert rend szétbomlása, míg valójában a romok helyén valami új terem.
Zoltán Az úr, aki vagy című verset olvasta fel: „Úgy képzelik, valahol, valamiképp vagy”. Zoltán szerint Áfra verseiben és életművében is kiemelt jelentőségű a közösségkeresés. Áfra kifejtette, hogy a vallások tanulmányozása során mindig is közösséget keresett, a közös többszörös, az átjárók megtalálását; megtudni azt, hogy mi a közös a különböző vallások istenségeiben. A mítoszokban az ősi tudás jelenik meg a világról, a rítusok, a spirituális szemléletmód pedig közelebb vihetik az embert az önismerethez.
Az esemény zárásaként Áfra kihúzta a Facebookon meghirdetett játék győztesét, majd jó hangulatú beszélgetésre és dedikálásra kerül sor.
A képeket Oláh Gergely készítette.
