Gergely Ágnes a gyűjteményes kötetek költője. Kerek évfordulót szokás így ünnepelni, gondoljunk csak a Kemény István ötvenedik születésnapjára kiadott Állástalan táncosnőre, Szabó T. Anna ugyancsak …

Az ELTE hallgatói magazinja
Gergely Ágnes a gyűjteményes kötetek költője. Kerek évfordulót szokás így ünnepelni, gondoljunk csak a Kemény István ötvenedik születésnapjára kiadott Állástalan táncosnőre, Szabó T. Anna ugyancsak …
November 4-én Áfra János volt a VerShaker vendége a Kettőspont Színházban. A költő legújabb, Omlás című kötete került a középpontba, de egész életútja, a világról alkotott képe és a költészet szerepe is szóba került. Az esemény moderátora Zoltán Áron volt. Ocsenás Péter cikke.
A Komp Kollektíva tagjai nagy feladatra vállalkoztak. Elhatározták, hogy megzenésítik Weöres Sándor szimfóniáit. A Tizenegy szimfónia című verseskötet igazából 11 jól elkülöníthető szimfóniából áll, melyek a költő alkotói korszakait sorakoztatják 11 pilléren. Németh László a következő szavakkal jellemezte a kötetet: „Azok a művek, amelyeket ő maga szimfóniáknak nevez, mert úgy összegzik egy-egy költői korszakának jellegzetességeit, ahogyan a nagy zenei formák reprezentálják Mozart, Beethoven, Bartók vagy Sztravinszkij világát”. Az előadásnak az Auróra pinceszínpada adott otthont.
A magyar költészet napja alkalmából szerkesztőségünk kedvenc verseivel készült az ELTE Online olvasóinak.