Gecse Zsófia A Pierre-August Renoir képeiből válogató tárlat szépen illeszkedik az elmúlt években a Szépművészetiben bemutatott impresszionista vagy posztimpresszionista festőinek sorába: Monet, Van Gogh vagy Cezanne után időszerű volt, hogy valamikor Renoir munkássága is sorra kerüljön. A kiállítás apropóját azonban az is adja, hogy néhány évvel ezelőtt a múzeumnak sikerült megvásárolnia a francia festő egyik akt képét, a Fekvő női akt (Gabrielle) című művet, amit a közönség először tekinthet meg Budapesten.
Az 1841-ben született festőt ma már ugyan az impresszionista művészet egyik legnagyobb alakjának tartjuk, akinek a festményei milliókat érnek, ám a szegény munkáscsaládból származó Pierre-August eredetileg sokkal inkább az éneklés, mint a festészet iránt érdeklődött. Remek énekhangjára a zeneszerző Charles Gounod is felfigyelt, és szeretett volna teljeskörű zenei oktatást biztosítani a fiúnak, de Renoir családja nem engedhette meg magának, hogy énekórákra járassák a fiukat. Ehelyett 13 évesen porcelánfestést kezdett el tanulni, ahol szintén korán felfigyeltek tehetségére, és komolyabb feladatokat is rábíztak. Az 1860-as évektől már Charles Gleyre műhelyében tanult festészetet, a műhelyben pedig összeismerkedett Alfred Sisley-vel és Frédéric Bazille-lal, valamint itt kezdődött évtizedekig tartó barátsága is Claude Monet-val. Az ígéretes kezdetek ellenére pályafutása elején állandó anyagi problémákkal küszködött, gyakran ételre és festékre sem volt pénze, és azzal is gondjai akadtak, hogy vevőt találjon a festményeinek.
Az 1870-es években önkéntesként bevonult a lovassághoz a porosz-francia háborúba, de nem került a hadszíntér közelébe, mert vérhast kapott és hamar leszerelték. Párizsba visszatérve ismét kapcsolatba lépett barátaival, Sisley-vel és Monet-val, valamint Paul Cezanne-nal és Édouard Manet-val is, akikkel egy egészen új festészeti irányzat, az impresszionizmus kidolgozásán munkálkodtak és lettek végül az első, és egyben az egyik legjelesebb képviselői is.
Renoir anyagi helyzete ezekben az években gyorsan javulásnak indult annak köszönhetően, hogy megismerte a kiadóként dolgozó Georges Charpentier-t,aki megbízta a festőt, hogy készítsen egy festményt a feleségéről és a gyerekeiről. A Madame Charpentier és gyermekei címet viselő kép hatalmas sikert aratott, Renoir rövid időn belül rengeteg megrendelést és felkérést kapott portréfestésre vagy folyóiratok és könyvek illusztrálására. Émile Zola Patkányfogók, illetve a Charpentier által kiadott La Vie moderne nevet viselő hetilaphoz is készített rajzokat, ezek a kiállításon szintén megtekinthetőek több híres, ebben az időben készült festményével egyetemben, ilyen például a fényhatásokkal nagyon jól játszó A hinta, vagy az Ebéd után című képek.
Renoir szívesen festette meg barátok vagy családtagok portréit is, későbbi feleségét, Aline Charigot-ot is úgy ismerte meg, hogy a nő többször is modellt állt neki, például A tengerparton című képhez is. Figurális festőnek tartotta magát, érdekelte a női szépség ábrázolása, és arra törekedett, hogy harmonikus, élettel teli pillanatokat örökítsen meg. Egykori mestere sokat kritizálta amiatt, hogy szerinte nem vette elég komolyan a festészetet, inkább csak szórakozásból csinálta, de Renoir élet – és művészetfelfogásához éppen ez a könnyedség állt közel, szeretett hétköznapi, vidám szituációkat ábrázolni, legyen szó a gyermekét szoptató anyáról, táncmulatságról, zongoraóráról, vagy éppen kalaptűzésről. Modelljeit is gyakran derűs, életörömet vagy éppen kiegyensúlyozott nyugalmat sugárzó pillanataikban örökítette meg. Élete során sokat kísérletezett: az 1881-es olaszországi útja után Raffaello és Ingries művészete iránt kezdett érdeklődni, próbálkozott realistább, visszafogottabb női és férfi aktokkal is. Az akt képek számára a „művészet nélkülözhetetlen formáját” jelentették, a testábrázolás, a fényhatásokkal való játék és a modern kiegészítőket és tárgyakat nélkülöző, csupán a meztelen testet ábrázoló képei a késői korszakának meghatározó alkotásainak számítanak. A fentebb már említett Fekvő női akt (Gabrielle) című festmény, amihez Renoir feleségének unokatestvére, Gabrielle Renard állt modellt, tökéletes példa erre.
A kiállításra egyébként hatalmas az érdeklődés, ami talán annak is köszönhető, hogy a két francia múzeum segítségével sikerült egy valóban nagyszabású és átfogó kiállítást szervezni; a festményeken kívül Renoir két szobrát, különböző rajzait és vázlatait, illetve még a festékes palettáját is megtekinthetjük. Minthogy élete során több mint 4000 képet festett, a Szépművészetiben megtekinthető 70 mű összeszedése is gyakorlatilag történelmi jelentőségű, ráadásul a tárlat még pont kellemesen befogadható, és egyáltalán nem tűnik hiányosnak – ezeken az alkotásokon keresztül Renoir életének főbb állomásait, ars poéticájának, illetve művészetének fejlődését remekül nyomon követhetjük.
Képek forrása: Szépművészeti Múzeum, Papageno
