Lelki támogatással és adománygyűjtéssel segíti az ELTE a földrengés érintettjeit

Az ELTE konzultációkat szervez lelki segítségnyújtás céljából törökországi és szíriai hallgatóinak, valamit adománygyűjtéssel vesz részt a földrengés érintettjeit segítő humanitárius akciókban.

2023. február 6-án Törökország déli és központi, valamint Szíria északnyugati és északi részét 7,8-as és 7,5-ös erősségű földrengések rázták meg. A földmozgás tíz törökországi tartományban, valamint Szíriában okozott komoly károkat. A Telex felületén közölt cikk szerint a halálos áldozatok száma meghaladja a 46 ezer főt, és bár a mentőcsapatok még 12 nappal az első rengés után is találtak túlélőket, erre egyre kisebb az esély. Az emberi szervezet ugyanis csak korlátozott ideig képes víz nélkül életben maradni, a legtöbb mentés pedig a katasztrófát követő első 24 órában megtörténik. A megsemmisült lakások száma 345 ezerre tehető. Az Index arról számol be, hogy a mentésben már a NASA is részt vesz csúcstechnológiás eszközeivel: eljuttattak például az országba egy szívverés-érzékelő eszközt is a romok alatti túlélők megtalálására. Február 18-án, este fél kilenc körül az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ közlései szerint újabb, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Törökországot.

Az egyetemen jelenleg 243 törökországi és szíriai hallgató tanul, akiket az intézmény közössége támogatásáról biztosított. Az egyetem egy közleményben arra kérte oktatóit, hogy a Törökországból és Szíriából érkezett hallgatók felé fokozott empátiával és figyelemmel forduljanak. A fennálló helyzettel kapcsolatban rámutatott arra is, hogy az ELTE hallgatói követelményrendszerének 143. §-a alapján a hallgató családi és életkörülményeit befolyásoló rendkívüli és bizonyított események okán méltányosság kérhető az adott kar dékánjától egyes kötelezettségek teljesítését illetően – azzal a megkötéssel, hogy a tanulmányokat mindenképpen teljesíteni kell.

Lehetőségük van továbbá az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán működő életvezetési tanácsadóhoz fordulni azoknak az érintett hallgatóknak, akik úgy érzik, hogy lelki támogatásra van szükségük. Itt felkészült szakemberek próbálnak segíteni nekik megküzdeni a fennálló helyzettel, 1-3 alkalmas, angol nyelvű, személyes és online konzultációk alkalmával.

Az ELTE felhívta a figyelmet arra is, hogy polgárai számos humanitárius akcióban vehetnek részt: az ELTE BTK török szakos hallgatóinak kezdeményezésére például az egyetem több hallgatói önkormányzata is részt vesz már a Török Nagykövetség gyűjtésében. A gyűjtőpontokra az adományozni szándékozóktól elsősorban tisztálkodószereket, női higiéniás termékeket, gyógyszereket és egészségügyi cikkeket, tartós élelmiszereket, sátrakat, takarókat, hálózsákokat várnak, mivel ruhaneműből már hatalmas mennyiséget fogadtak.

Az adományokat egyelőre a Bölcsészettudományi Kar HÖK-irodájában lehet leadni, de a gyűjtőhelyek listája hamarosan bővülni fog. A HÖK-iroda hétköznapokon 10:00 és 15:00 óra között van nyitva, további információ a +36 1 485 5200/5470-es mellékszámon kérhető.

Források: elte.hu, telex.hu, index.hu

Képek forrása: portfolio.hu (Cemal Yurttas / dia images via Getty Images), telex.hu (Fotó: Ozan Kose / AFP)

Author

Ajánlott cikkek