„A képtelenség és arctalanság ellen” – ilyen volt az idei ARC plakátkiállítás

Az ARC közérzeti kiállítás idén is megnyitotta (fizikálisan nem létező) kapuit az érdeklődők előtt. A plakátok szokás szerint a társadalmunkat jelenleg foglalkoztató kérdéseket, aktualitásokat igyekeztek bemutatni.

A mára a leglátogatottabb köztéri kiállításnak számító ARC idén is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. A 2000 óta megrendezésre kerülő programnak ebben az évben is a Bikás park szolgáltatta a helyszínt 2022. szeptember 9. és október 9. között. A kreatív szabadságnak köszönhetően a plakátok a fennálló politikai rendszer sajátosságait, a társadalmat jelenleg foglalkoztató kérdéseket és egyéb aktualitásokat is feldolgozhattak vizuálisan.

A 22. ARC kiállítás tematikájának a kulcsmondata a „Világ buborékjai, egyesüljetek!” volt. A pályázati kiírás kifejtette, hogy valójában mindannyian buborékban élünk: legyen szó a földgömb-buborékról, pénzbuborékról, nemzetbuborékról, „alkalmazottbuborékról”, látszatbuborékról, és sorolhatnánk a minket körülvevő és közvetlenül érintő buborékfajtákat még tovább. Alapvetően nem az emberek saját buborékjával, azaz saját véleményével, világnézetével, identitásával van a probléma, hanem azzal, ha képtelenek vagyunk elfogadni mások „buborékjait” és megismerni a dolgok különböző oldalait.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal, izgalmasan ábrázolt buborék-metaforákkal igyekeztek elindítani a szervezők a jövőbeli pályázók kreatív gondolatait az alkotáshoz.

BUDAI LÁNY: MINDEN OK

A beérkezett pályaműveket a szakmai zsűri csodálhatta meg először, mielőtt még a nyilvánosságot is gondolkodásra késztette volna a kihelyezett óriásplakátok rajzainak mögöttes mondanivalója, üzenete. A kiállítás megtekintése közben és után az emberek valószínűleg beszélnek a látottakról, újra felidézik a képeket, és megpróbálják értelmezni azokat. A szervezőcsapat egyik célja éppen az volt, hogy közösségi élményt és beszélgetésindító témákat tudjanak adni a látogatóiknak, ezáltal közelebb tudják őket hozni egymáshoz. Ennek oka egyszerűen megragadható: mindannyian érintettek vagyunk a kreatív módon megközelített kérdésekben.

Az idei kiállítás ismétlődő témái közül kiemelném azokat, amelyek a legtöbb kíváncsian fürkésző szemet vonzották oda, illetve amikről a legérdekesebb beszélgetésfoszlányokat kaphattam el a Bikás parkban tett látogatásom során.

A plakátok igyekeztek például szemléltetni az aktuális politikai rendszer sajátosságait, az országban felmerülő, sok embert vagy talán mindenkit érintő problémákat, változásokat.

MOLNÁR ROLAND: FIRST WORLD PROBLEM (THEY TOOK AWAY MY INCOME TAX BRACKET, MY MONEY, MY FUTURE, MY LIFE; BUT PLEASE, NOT MY ELFBAR…)

A gáz és áram árváltozásának kérdésköre is több kreatív pályázó fantáziáját megmozgatta:

BÓDI KATI: VALAMI HIDEG
RÉVÉSZ PÁL, MOLGA: SEMMI GÁZ

És természetesen a pedagógusok jelenlegi helyzete is visszaköszönt a plakátok színes papírján:

ÁGOSTON DÓRA: KELLEMES FELTÖLTŐDÉST

Továbbá a környezetvédelemre mint jelenleg – és mindenkor – fontos témára is igyekeztek a különböző alkotások felhívni a figyelmet:

CSÓTI REBEKA: ÉLÜNK MINT HAL A VÍZBEN

Nem csak a pályázók, de a kiállításra ellátogatók is megoszthatták saját véleményüket: az egyik plakát „parabuborékaiba” bárki beírhatta, így pedig közvetetten át is adhatta a gondolatait másoknak.

ARTHOFER MÁRK: SAJÁT PARABUBORÉKOT MINDENKINEK!

Kihívás lenne minden plakát tematikáját átfogóan leírni, hiszen a legtöbb alkotás magáért beszél.

HLATKY DOMINIKA: DON’T LEAVE ME HERE!

Akik idén lemaradtak vagy esetleg szívesen újraélnék a kiállítás adta élményeket, érzéseket, azoknak figyelmébe ajánlom az ARC hivatalos Facebook-oldalát, ahol elérhetők az idei kiállítás és az előző évek pályamunkái is.

Forrás: ARC hivatalos oldala

Képek forrása: ARC Facebook-oldala, saját fotók

Author

Ajánlott cikkek