„A legjobbak felvételt nyerhetnek a Roxfortba” – idén is lesz halloween az ELTE Füvészkertben

Idén is gazdag programokkal várja az érdeklődőket az ELTE Füvészkert halloween alkalmából.

Október 28-án színes programokkal várja az ELTE Füvészkert az érdeklődőket, akik halloween alkalmából részt vehetnek többek között vámpírvadászaton, virágjósláson, boszorkányteák kóstolóján és kézműves gyerekfoglalkozáson is. 17.30 és 19.30 között pedig a mesekuckóban Szurovecz Kitti írónő rémmesékkel várja az arra járókat. A felsorolt programok mellett lesz még vezetés a sötét Pálmaházban, méghozzá koboldlámpással, seprűlovaglás, boszorkány- és varázslóseprű-verseny, séta a Rémségek ösvényén, „dobozban matatás”, valamint zsákbamacska. Aki saját, faragott töklámpással érkezik az eseményre, benevezheti azt a tökszépségversenyre is különböző nyeremények megszerzéséért.

A seprűlovaglásnál és a boszorkány- és varázslóseprű-versenynél hozott seprűt is lehet használni, de a parkolásért fizetni kell – sajnos válság van. A Füvészkert üzemanyagot sem biztosít, hozott anyagból kell dolgozni: különböző káposztaféléket, lencsét, babot javasolnak „meghajtó anyagok” gyanánt. A seprűknek olyan, előre megadott normáknak is meg kell felelniük, mint a fantázianév, esetleg rendszám, valamint érvényes műszaki vizsga. Mivel közel vagyunk a nemzetközi légiforgalmi folyosóhoz, a seprűk reptetése csak földközelben lesz lehetséges. A legjobban teljesítők felvételt nyerhetnek a Roxfortba, amennyiben sikeresen átjutnak a 10,5-ös vágányhoz a lajosmizsei állomásnál.

A korábbi évek tapasztalatai alapján garantált a magas színvonal és a jó hangulat!

Felnőtteknek a jegy 3900 Ft-ba, 14 év alatti gyermekek számára 1500 Ft-ba kerül. Jegyek kizárólag online vásárolhatóak, a készlet erejéig.

A program 17 és 21 óra között zajlik, a beléptetés 20.30-ig folyamatosan történik.

Forrás: ELTE Füvészkert

Képek: elte.hu

Author

Ajánlott cikkek