Megjelenítve: 1 -3 / 3 eredményből

„Holnapra megforgatjuk az egész világot” – A NÉKOSZ öröksége a mai szakkollégiumi mozgalomban

A NÉKOSZ öröksége a modern szakkollégiumi mozgalomban címet viselő februári előadás keretein belül Opauszki Hanna (Társadalomelméleti Kollégium), illetve Varga János (Rajk Szakkollégium) foglalkozott a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének (NÉKOSZ) történetével. Emellett arról is beszéltek, hogy hogyan él tovább a szellemisége ennek a kiemelkedő pedagógiai kísérletnek. Az esemény az Auróra x szakkolik projekt keretében kerülhetett megrendezésre, melynek révén az Auróra Közösségi Tér és a szakkollégiumok elmélyíthetik együttműködésüket, s e csoportosulások teret kapnak arra, hogy bemutassák társadalmi felelősségvállalásuk útjait.

Késelés Villával: Fedél Nélkül

A Késelés Villával irodalmi-kulturális beszélgetéssorozat különleges decemberi epizódján a Fedél Nélkül 30. születésnapját ünnepelhettük meg a Nyitott Műhelyben. A Fedél Nélkül az ország egyetlen olyan utcalapja, mely egyben otthontalan emberek műhelyeként is funkcionál. Az esten nem csak e lap múltjáról és jövőjéről, hanem a hajléktalansághoz kapcsolódó szerzőkről és az elsőként lakhatás szemléletéről is beszélgettek a meghívottak.

Késelés Villával: Női szerepek az irodalomban

A Késelés Villával irodalmi-kulturális beszélgetéssorozat novemberi epizódjára látogattunk el a Nyitott Műhelybe. A „Saját szobák” címet viselő alkalom azt volt hivatott tárgyalni, hogy milyen interakcióban lehet az anyaság és az alkotás, milyen női szerepek léteznek az irodalomban, illetve, hogy a pályakezdés milyen kihívásokat rejthet egy fiatal nő számára.