Még keresed az (igazi) utadat? Akkor csak rád vár a Konnekt LIVE – az útkeresők fesztiválja!

Középiskolás diák vagy egyetemi hallgató vagy? Esetleg olyan felnőtt, aki még keresi azt a pályát, hivatást, amiben kiteljesedhet? Ha bármelyik kérdésre igennel válaszoltál, vagy csak szeretnél egy kis önismeretet gyakorolni, felfedezni, miben vagy igazán tehetséges, illetve megismernél inspiráló életutakat, akkor mindenképp látogass el november 25-én a Konnekt Egyesület által szervezett Konnekt LIVE rendezvényre.

A rendezvényre tehát 2023. november 25-én 10:00–17:00 között kerül sor, a CEU épületében (Budapest, Nádor utca 15.). A részvétel középiskolás diákok, egyetemi hallgatók és pedagógusok számára díjmentes, azonban regisztrációhoz kötött, amit a következő honlapon tehettek meg.

De ne szaladjunk ennyire előre, miért is érdemes ellátogatni a rendezvényre, milyen koncepció és programok révén segítenek a pályaválasztásban? A szervező egyesület 2015 óta működik, nyolcéves fennállása alatt pedig 5000 diákot ért el a tudatos pályaválasztással kapcsolatos programjaival, amelyeken több száz szakmabelit szólaltatott meg. A rendezvény és az egyesület egyaránt fontos célkitűzése, hogy tabumentesen, a sztereotípiákat ledöntve, őszintén beszéljenek a fiatalokkal a pályaorientáció kapcsán felmerülő kérdésekről.

Külön szimpatikus narratíva, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a különböző szakmák bemutatása mellett saját magunk megismerésének fontosságára is, hiszen lehetünk jók mondjuk biológiából, el is végezhetjük az orvosi képzést, de közel sem biztos, hogy tényleg jól éreznénk magunkat ezen a pályán. Az egyik, talán legfontosabb szempont a jövőnk tervezésekor, hogy ténylegesen olyan szakmát válasszunk, ami nemcsak azért jut eszünkbe, mert mondjuk ha valaki jó irodalomból és történelemből, akkor sok esetben jogász szakra megy, hanem azért, mert el tudjuk képzelni magunkat abban a szakmában.

De hogyan tájékozódhatunk egy szakmáról előzetesen? Hogyan kerüljük el azt a helyzetet, hogy az adott foglalkozást nem szívesen végezzük, amikor már megszereztük a végzéséhez szükséges diplomát?

Például látogassunk el a Konnekt Live rendezvényére, ugyanis – a teljesség igénye nélkül – találkozhatunk pszichológusokkal, orvosokkal, grafikusokkal, ruhatervezőkkel, újságírókkal, etikus hackerekkel, marketingesekkel és cukrászokkal is. Mindezt ne úgy képzeljétek el, mint a sokak által megszokott állásbörzéket, ahol bizonyos cégek mutatkoznak be standok és színes-szagos marketinganyagok mögül, sokkal inkább egy szakmabörzének képzeljük el, ahol minden érdeklődő kötetlenül beszélhet a szakmabeliekkel, meghallgathatja a mindennapos munkatapasztalatait, felteheti az őt érdeklő kérdéseit.

A kötetlen beszélgetések mellett érdekes életutakról és témákról hallgathattok előadásokat. A Fiatalok a bizniszben topik keretében olyan sikeres fiatalok számolnak be nektek saját sikereikről, mint a Munch vagy a Diverzum alapítói. Terítékre kerülnek olyan fontos témák, mint a mentálhigiéné a mindennapokban, megismerkedhettek az új felvételi eljárás részleteivel, elmélkedhettek a jövő munkavállalóján a mesterséges intelligencia és a soft skillek korában, megtanulhattok tudatosabbak lenni a pénzügyeitekben, illetve két olyan, a magyar fiatalok napjait talán leginkább meghatározó témával kapcsolatosan is hallgathattok tapasztalt előadókat, mint a zöld, környezetvédő aspektus a munka világában és a külföldre vándorlással kapcsolatos dilemmák.

Pillanatkép egy korábbi rendezvényről

A kötetlenebb, személyesebb beszélgetések és előadások mellett pedig részt vehettek workshopokon és fórumbeszélgetéseken, hogy még tudatosabbak lehessetek a különböző pályaorientációs lépésekben. A középiskolásoknak külön pályaorientációs workshoppal készülnek, hogy segítsék őket a tehetségük és persze irányultságuk megismerésében vagy felfedezésében, illetve a tudatos pályaválasztásban. De hasznos dolgokat tanulhatunk továbbá az énmárka- és az önfejlesztésről, valamint a stratégiai gondolkodásról is.

A Konnekt LIVE rendezvény Facebook-eseményét itt találod. 

Képek forrása: Konnekt Live 2023

Author

Ajánlott cikkek