Nyavalyáink a boncasztalon – Elolvastuk Benedek Ágota új könyvét

Milyen következtetésekre jutunk, ha – képletesen persze – a boncasztalra fektetjük magunkat, és szisztematikusan elemezni kezdjük a testünket, minden apró kis hibájával együtt? Végiggondoljuk a betegségeink, hangulatingadozásaink, ilyen-olyan nyavalyáink okait és hatásait, és arra jöhetünk rá, hogy minden mindennel összefügg – Éva és a teremtéstörténet a menstruációnkkal, a kollégisták étkezési szokásai az űrhajósok ételeivel, vagy éppen a hormonjaink és az anyagcserénk a mentális egészségünkkel. És ha már így feltártuk ezeket az összefüggéseket, van-e erőnk szembenézni is velük, vagy, hogy a könyv címét idézzem, inkább már most megdöglünk?

Benedek Ágota a karantén- és szorongásnaplók (Rumbarumbamm, Állva maszturbálok) után új könyvével, az Akkor inkább már most megdöglök című szubjektív ismeretterjesztővel, amely a Leányvállalat kiadónál jelent meg, nem árul zsákbamacskát, pontosan azt kapjuk, amire a fülszöveg alapján számítani lehet: humoros, mégis tűpontos megfigyeléseket a testünkről, az emberi kapcsolatainkról és a problémáinkról. Ahogy az előszóban is írja a kiadó, ezek a megfigyelések ugyan nem kínálnak gyógyulási lehetőséget és senkit nem bátorítanak az öndiagnosztizálásra, cserébe viszont jól szórakozhatunk rajtuk, és elgondolkodhatunk a saját problémáinkon.


A könyv külseje is nagyon különleges, és jól passzol a tartalomhoz: letisztult, ezüst színű, és pont úgy néz ki, mint egy kis boncasztal. Esküszöm, hogy a borító hatására bennem reflexből elindult az öndiagnosztizálási kényszer, és ezt a könyv tíz fejezetének olvasása közben sem tudtam abbahagyni.
Mindjárt a legelején Benedek Ágota, aki egyben a könyv narrátora is, elképzeli, hogy mi történne vele akkor, ha valamilyen oknál fogva (teszem azt, autóbalesetben) meghalna és a teste egy boncmester (aki leginkább Marc Maronhoz, a humoristához hasonlít) kezei közé kerülne. A boncmester persze sok mindenre következtethet abból, amit lát: például észreveheti, hogy az illető nem házas, hiszen nem visel gyűrűt, a ruhái és a kinézete alapján pedig egészen jómódú lehetett, már csak az a kérdés, hogy saját maga döntött-e úgy, hogy a kocsi elé lép, ami végül elütötte, vagy véletlen baleset volt az egész. Nem kell sokáig találgatnia, mert (akárcsak egy jó horrorfilmben) a halott egyszer csak felül az asztalon és megszólal. Sőt, mesélni kezd magáról meg az összes problémájáról, például arról, hogy milyen nőnek lenni ebben a testben. Vagy arról, hogy egyáltalán milyen nővé válni, és akkor már mindjárt beszélhetünk a menstruációval összefüggésben a teremtéstörténetről is, amihez kapcsolódóan a szerző viccesen megjegyzi, hogy tulajdonképpen Éva és az eredendő bűn okolhatóak ezért az „életen át tartó nyomorért”. És ha már a szenvedés került szóba, nem mehetünk el szó nélkül a hormonok, a hangulatingadozás és az inzulinrezisztencia témái mellett sem, amik szorosan összefüggenek egymással, és valósággal megkeserítik a szerző életét. Ezekhez az önmagukban is nehezen elviselhető kellemetlenségekhez rengetegféle mikroprobléma kapcsolódik, legyen szó fájdalmas vérvételről vagy kommunikációs nehézségekről az orvossal, és persze az sem egyszerű, hogy az ember megértesse a környezetével a betegségét – a szerző sokat ír az inzulinrezisztenciájáról, arról, hogy hogyan alakult ki, és egyáltalán hogyan lehet ezzel a diagnózissal együtt élni. Például megpróbál (orvosi felírásra) tökéletesen stresszmentes életet élni, eleget aludni, kerülni az egészségére káros ételeket, és türelemmel válaszolni a betegségét érintő naivan ostoba kérdésekre („Neked ez hogy lett?”, „És most akkor mit kell ezzel csinálni?”).

Benedek Ágota
Benedek Ágota

Mindezeket persze lehet, és talán kell is humorral viselni, és Benedek Ágotának sikerül is: a szubjektív ismeretterjesztés, azaz a különböző testi folyamatok vagy betegségek hátterében megbúvó lehetséges indokok és tudományos magyarázatok leírása mellett a könyv tényleg képes a szórakoztatásra. A felmerülő problémákhoz mind tartozik egy-egy vicces, néha meglepő asszociáció vagy utalás, ilyen például, amikor elgondolkodik rajta, hogy a köznyelvi néven szeretethormonnak nevezett oxitocin nevű hormon tulajdonképpen olyan, mint Cupido (vagy Ámor, esetleg Erósz, ki hogy nevezi). Ő pedig – ma divatos kifejezéssel élve – tulajdonképpen egy nepo baby, hiszen a szülei a káosz és a sötétség, más változatokban pedig a szerelem, szépség, és a háború istene. Előkelő származása ellenére azért még felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy egy sokszor repülő csecsemőként ábrázolt isten miért dönthet arról, hogy miként és kivel esünk szerelembe.

Arra a fontos létkérdésre, hogy vajon valóban porból lettünk és porrá leszünk-e, szintén van egy elmélete, ami Hoagy Carmichael Stardust (azaz csillagpor) című számához köthető: minthogy a minket alkotó anyagok valaha egy szupernóván keresztül csapódtak be a naprendszerbe, és azon keresztül belénk, kijelenthető, hogy mindannyian csillagporból vagyunk.

A humoros hangvétel ellenére az Akkor inkább már most megdöglök alcíme szerintem nyugodtan lehetne szorongásnapló is. A leírt (többségében inkább női) problémák ördögi körének mozgatórugója ugyanis nem más, mint a stressz maga: a könyv legvégén Benedek Ágota zanzásítva leírja, hogy mi mindennel kell megküzdenie egy olyan nőnek, aki közeledik a 30-hoz, vagy esetleg már túl is van rajta. Az, hogy hogyan őrizzük meg a szépségünket, milyen fényvédőt használjunk, mennyit sportoljunk, még egészen triviális kérdésnek tűnhet, ellenben az öregedés, a ráncok, a fogyás, de leginkább a saját és mások elvárásai a testünkkel és az egész életünkkel kapcsolatban kimondhatatlan szorongást eredményeznek – és ugyan kinek segített valaha az a mondat, hogy „ne aggódj”? Beszélni ezekről a témákról néha pláne kibírhatatlan, de mégiscsak szükséges, máskülönben az idők végezetéig küzdhetünk azzal, hogy egyáltalán kibírjuk a saját létezésünket. És mivel egyszer élünk, néha nem ártana jól érezni magunkat a bőrünkben.

Akit érdekel, van egy remek Könyves magazinos podcast adás a témában, ahol erről a könyvről és az irodalmi striciskedésről (és még sok minden másról is) beszélgetnek Benedek Ágotával.

Képek forrása: LeányvállalatKönyves magazin

 

 

Author

Ajánlott cikkek