Megjelenítve: 1 -6 / 6 eredményből

Késelés Villával: Női szerepek az irodalomban

A Késelés Villával irodalmi-kulturális beszélgetéssorozat novemberi epizódjára látogattunk el a Nyitott Műhelybe. A „Saját szobák” címet viselő alkalom azt volt hivatott tárgyalni, hogy milyen interakcióban lehet az anyaság és az alkotás, milyen női szerepek léteznek az irodalomban, illetve, hogy a pályakezdés milyen kihívásokat rejthet egy fiatal nő számára.

Mesterséges intelligencia kutatásban is az élen – ELTE Sikerek Kerekasztal

2023. október 4-én a mesterséges intelligencia kutatási lehetőségei, mindennapi életünkre gyakorolt hatásai, illetve alkalmazásának módozatai kerülnek terítékre az Aula Magnában. Az ELTE Alumni Központ sorozatának keretében ELTE Diplomások beszélgetnek egy adott, korunkat érintő témáról, és osztják meg tapasztalataikat, sikereik történetét a hallgatósággal.