Rakonczay Gábor – egy extrémsportoló története

Meglátogattam a Karrier Központ által megszervezésre került előadást, mely során Rakonczay Gábor extrémsportoló mesélt eredményeiről, kalandjairól.

Noha bevallása szerint jó gyermekkora volt, utálta a korlátokat. Azt várta, hogy felnőjön, és irány a horizont. Elmondta, hogy tízéves korában fogalmazódott meg benne először: kalandor akar lenni. Az osztályfőnökével is megosztotta, hogy át akar kelni az óceánon. A tanára azt mondta neki, hogy ez teljesen értelmetlen cél, és a felfedezők korának már ötszáz éve vége, már nincs mit felfedezni, nincsenek kalandok. Utána hozakodott elő a hegymászásról szóló terveivel, mire azt felelte – ez nem csak értelmetlen, de veszélyes is.  Végül bedobta a jolly jokert, hogy a Déli-sarkra is el akar menni. Az osztályfőnök ekkor végképp elképedt, és azzal fenyegetőzött, hogy behívja a szüleit: mivel tömik tele a gyerek fejét? Azt mondta, a világ már készen van, nincs mit hozzátenni, a rekordokat megdöntötték, csak válasszanak egy szakmát, és próbáljanak valahogy eljutni a nyugdíjig. Gábor azt hitte, az egy hely…

Már korábban rendszeresen részt vett tájfutó versenyeken. 13 évesen egy töriórán hallott először a maratonról, és azt hitte, hogy ez a legnagyobb ember által megtehető táv. Azon a héten vasárnap úgy döntött, lefutja. Titokban ment, hogy a szülei ne szerezzenek róla tudomást, a testvére biciklivel – és a rajta lévő kilométerórával – kísérte. 4 óra 22 perc alatt lefutotta, de nem vitt vizet és rosszul lett. Akkor a szülei akartak bemenni a tanárhoz, hogy mivel tömte tele a gyerek fejét? Ő nem könyvelte el sikernek; úgy gondolta, lassú volt, ráadásul egy kocsi miatt egyszer meg is kellett állnia – így ez bizonyára maximum két félmaraton. 15 évvel később jött rá, hogy ez igenis nagy teljesítmény volt.

Azt mondta, az egyetemen unatkozott, hajókat rajzolt az órákon, és hajós könyveket olvasott. Elhatározta, hogy ideje megvalósítani az álmát, és átkelni az Atlanti-óceánon.  Öt perc alatt meggyőzte a barátnőjét – a vizsgaidőszak előtt – hogy  vegyenek ki egy évet, és hajózzanak át. Akkor még semmit sem tudtak a hajózásról. Rájöttek, hogy hajózni bonyolult és költséges, így az evezés mellett tették le a voksukat. Sosem eveztek korábban. A kikötőben azt mondta a kikötőmester, hogy jogilag nem tudja meggátolni őket, csak éljék túl az első 20 km-t, ami még hozzá és az országhoz tartozik. 

51 nap alatt, felváltva evezve átértek a túlpartra, ami vegyes páros világrekord lett, és a maguk által barkácsolt hajójuk megkapta a formatervezési díjat. A Guinness-elismerés mellett Év Kalandja Díjat is szereztek.

Ezután már nem tudott egyhelyben maradni, jött-ment, a 16 éves öccsét is magával vitte egy hasonló útra. Beletanult a vitorlázásba. A negyedik átkelését egyedül hajtotta végre 77 nap alatt – méghozzá kenuval, mondván, hogy azt senki sem csinálta még. Azon aggódott, hogy valaki leelőzheti, ám azóta sem ért a nyomába senki. A 33. napon felborult a hajója, és majdnem elsüllyedt, a műholdas telefonja tönkrement, mindene elázott. Az volt a szerencséje, hogy egy hullám az utolsó pillanatban visszadöntötte a 400 kg-s kenut. Megjárt egy aktív vulkánszigetet, ahol csak hajótöröttek és sziklaugró pingvinek élnek.

„Szeretek élni, nem azért csinálom, mert a halálra vágyom. De ha nincs feszültség az ember életében, akkor lehet, hogy jobb, ha keres, mert úgyis szembe fog jönni vele az utcán, csak azt nem ő választja. Fejlődni nem lehet kényelemben, együtt kell mozogni a világ fejlődésével. Egy feladat kikerülése pont annyi energia, mint a megoldása, csak más irányba vezet. Azt is megtanultam, hogy az ember csak saját maga tartozik felelősséggel az életéért, és hogy néha neki kell menni a falnak ahhoz, hogy tudjuk, ott van.”

Ezek után az összes maratonra ment, minden felkészülés nélkül. Meggyőződése volt, hogy ez egy orvosilag  kitalált táv, a maximum, amit meg lehet tenni, egészen addig, amíg meghívták vidékre, hogy tartson egy előadást kisiskolásoknak. A tanárok pálinkát ittak és bográcsoztak a folyosón, és ő beszélgetett egy tesitanárral. Nagy arccal, lekezelően állt hozzá, amíg ki nem derült, hogy ő az egyik legjobb magyar ultrafutó, és szerinte a maraton csak reggeli edzésnek való, az embernek való táv 200 km felett kezdődik. Nem akart hinni a fülének. Azóta az egyik legjobb barátja. Természetesen azonnal a fejébe vette, hogy lefutja az ultramaratont – ezt meg is valósította.

„Addigra lett egy csapatom. Az én dolgom az volt, hogy sok ötlettel álljak elő, az övék az, hogy szelektálják, melyikbe nem lehet belehalni. Az egyik reggeli meetingen a Mont Blanc megmászását javasoltam, de leszavaztak, hogy az egy domb, még az is megmássza, aki csak eltéved a családjával. A végső döntés az lett, hogy én 0 métertől, a tengerparttól indulva mászom meg, futva. 11 ezer pozitív szintváltozás volt az út során, 848 km-t futottam le, ezzel világbajnok lettem. Ekkor jöttem rá, hogy az ember csak saját magát korlátozza fejben – senki nem mondhatja meg, hogy mi a határ”

Megosztotta velünk, hogy évente 13 futócipőt használ el, és naponta 14 000 kalóriát éget. Azt mondta, az ő tehetsége a minden helyzetben való higgadtság, és hogy a hibákat nem élesben, hanem a felkészülésben követik el az emberek.

Sikerült megvalósítania a legmerészebb vágyát, a Déli-sark meghódítását is. Erre azért már fel kellett készülni, kezdetnek Új-Zélandon volt polar trainingen. Az útitársa nem szólt hozzá, miután megtudta, hogy nem tud síelni. Több napot töltöttek így egy viharban, a sátorban fekve. Ezután 30 napot töltött Grönlandon, ahol 110 km/h-val fújt az alapszél, és –20 fok volt a sátorban – óránként kellett ennie. Az élelem gyorsan fogyott, és akikkel ott volt, már azt is felvetették, hogy valakit meg kéne enni. Ő csak azért maradt nyugodt, mert tudta, hogy a jó navigációs képességei miatt biztosan nem ő lesz az áldozat. Természetesen mindenki túlélte. Végül megkapta az engedélyt, hogy eljusson a Déli-sarkra. 44 napot töltött ott, a 3000 méter vastag jégen. Csak 8 percre lehetett egyszerre megállni, pihenni.

„Az utolsó napokat a nagy semmiben, fehérségben menetelve, egy fikcióba kapaszkodva tettem meg. Azt képzeltem, hogy az út végén ott vár rám a gyerekkori énem, akinek most teljesül az álma. Nem kell neki magyarázkodnom, mentegetőznöm. Azt hiszem, ez a legnagyobb eredmény, amit el lehet élni az életben.” A következő terve, hogy a kenu átépítése után újra 70-90 napos túrára indul az óceánon. Gratulálunk neki, és reméljünk, hamarosan hallhatunk majd újabb sikereiről, élményeiről, útja során megfogalmazódó inspiráló gondolatairól.

Képek: ELTE Online

Author

Ajánlott cikkek