Mezei Sándor Budapest XXI. kerülete természeti adottságai révén alapítása óta különleges helyet foglal el az itt élők szívében. Csepel, vagy ahogy sokan a köznyelvben emlegetik, a „Szigetköz” már az Árpád-korban lakott volt. Később a Weiss Manfréd alapította gyár és lakóközössége által formált terület a lokálpatriotizmus szinonimája lett – a helyiek sporteredményeikkel is ki akarták fejezni büszkeségüket.
Az alapítás és a pezsgő sportélet
Csepel és a munkásosztály összefonódását a XIX. század végén létrehozott gyár alapozta meg, melyet a második világháborút követő szocialista időszak tovább erősített. Az 1912-ben alapított Csepeli Atlétikai Klub a lőszergyár munkásaiból alakult, nevével ellentétben futball szakosztállyal. A gyár ekkoriban még csak támogatóként volt jelen, területén egy sportpályát is létesített az egyesület tagjainak. Később a klub neve Csepeli Testedző Körre (CSTK) változott. Létrehozói lakatosok, esztergályosok, öntők és más szakmák képviselői voltak, ezért eredetileg a név Csepeli Munkás Testedző Kör lett volna, végül a munkás szó nem került bejegyzésre. A klub díszelnöke Stern Richárd gyárigazgató volt. Az elnöki tisztséget Kux Sándor jogtanácsadó töltötte be. Az indulást követően alsóbb osztályokban szerepelt a labdarúgó csapat, melynek tagjai amatőr szinten űzték a sportot. A körülményeket nehezítette, hogy Csepel ekkoriban még nem volt Budapest része, ezért a nevezési díjon felül a fővárosi csapatok HÉV-költségeit meg kellett fizetniük. A labdarúgók életében a következő fejezet 1932-ben kezdődött el, amikor megalakult a Csepel FC, a CSTK profi csapata. Az addig legtöbbször anyagi gondokkal küzdő csapat problémáit egy 1937-ben kiadott kormányrendelet és a csepeli gyár oldotta meg. A rendelet előírta az üzemi sportegyesületek alakítását a legalább 1000 főt foglalkoztató vállalatok számára, biztosítva sportpályák építését és annak felszerelését. A név az amatőr egyesület esetében Weiss Manfréd Vállalatok Testedző Köre lett, a profi labdarúgóké pedig a Weiss Manfréd FC (WMFC) nevet vette fel. Az ország legnagyobb gyára több mint 15 ezer embert foglakoztatott, akik szerszámgépeket, kerékpárokat, varrógépeket, tűzhelyeket állítottak elő. A II. világháború előtt a termelés fegyvergyártással, harckocsik, terepjárók és repülők létrehozásával bővült. A gyárváros területén 1938. május 31-én kezdődtek meg a stadionépítés munkálatai.
A stabil pénzügyi háttér olyan jelentőssé tette az egyesületet, hogy ezáltal az ország egyik legnagyobb sportszervezete jött létre. Ekkorra már 15 szakosztálya működött az egyesületnek: atlétika, birkózó, ökölvívó, labdarúgó, kerékpár, női torna, tenisz, úszó, vívó, kajak, sportrepülő, tekéző, sakk, sporthorgász, turista. 1941-re készült el közel 100 000 m2-es területen a vállalat sporttelepe, amelyen a labdarúgópályán kívül három edző- és teniszpálya kapott helyet. Fedett részében a teremsportok is otthont találtak, sőt, 1400 személy befogadására alkalmas színpaddal és nézőtérrel berendezett termet is építettek, melyben kulturális és szórakoztató előadásokat tartottak. Az úszók és evezősök részére a vállalat a Királyerdőben vízitelepet is létesített, ahol a tagoknak a strandolási lehetőségét is biztosította. A turisták részére Szentendre mellett Kőhegyen gondoskodtak menedékházról, Szigetszentmiklóson pedig horgásztanyát létesítettek a sporthorgászok részére. A mérkőzésekre a nézők és a szurkolók stílusosan Csepel kerékpárral érkeztek.
Labdarúgó sikerek
Az 1937-ben létrejött WMFC a másodosztályba kapott besorolást, ahonnan 3 év múlva, 1940-ben jutott fel. Az első élvonalbeli mérkőzést a Csepel a miskolci DIMÁVAG (ma DVTK) ellen játszotta. Ez idő alatt a bécsi döntések következtében Magyarország területe megnőtt, a labdarúgó szövetség pedig igyekezett elősegíteni a visszacsatolt területek új bajnokságba való integrálódását. Erdélyi kupa néven nyolc csapatos tornát szervezett, melynek döntőjében a Ferencváros utazott Csepelre. A mérkőzést a rossz idő ellenére is 7000 fő tekintette meg, ami rekord nézőszámnak bizonyult. A Képes Sport megemlíti, hogy az ekkor már a „b-közép” néven megalakult vendég szurkolóknak komoly gondot jelentett az utazás.
„Az 58 filléres autóbuszjeggyel ugyanis csak a községházáig lehet eljutni. S innen BART-autóbusszal kell folytatni az utat, amelyen új jegyet kell váltani. így azután 2×74 fillérbe kerül csak a közlekedés, ami bizony 1,48 pengőt tesz ki. Ezen valahogy változtatni kell, mert a labdarúgás szemlélése főleg népi szórakozás. Ez az osztály pedig nem tud csak a közlekedésre másfél pengőt költeni.”
Egy átlagos munkás éves bére ekkoriban 1374 pengő volt. Ami körülbelül 4,79 pengős napi bért és 0,57 pengős órabért, átszámítva 57 fillért jelentett. A sporthetilap ára 20 fillér volt.
A döntőt végül a hazai csapat nyerte meg 1:0 arányban. Az első siker után a bajnoki kiírás végén elfoglalt hatodik helyezés azt jelentette, hogy a WMFC nagy eséllyel indulhat a következő szezonban, hogy elhódítsa története első trófeáját. Az 1941/42-es bajnokságot jól kezdték a csepeliek, az év végén az Újpestet megelőzve lett először magyar bajnok a Weiss Manfréd Football Club. A bajnokcsapat tagjai között nemcsak átigazolt, hanem helyi, saját nevelésű játékosokat is találni. A csapatkapitány, Gere József egész pályafutását a WMFC-ben, illetve a jogelőd CSTK-ban töltötte. A balszélső Pintér József is a Duna partján nőtt fel. A következő kiírásban a csapat megvédte címét. A szinte változatlan kerettel induló alakulat 1943-ban a Nagyváradot három ponttal megelőzve lett a 16 csapatos bajnokság legjobbja.
A II. világháború eseményei Magyarországot is elérték. A háborúba való belépés idején a gyárat hadiüzemnek nyilvánították, s ezért az ott dolgozó futballistákat egy ideig nem vezényelték a frontra. Néhány héttel később a német megszállás alatt azonban a tulajdonosokat származásuk miatt a németek letartóztatták, dolgozókat és sportolókat frontszolgálatra vezényeltek. A futballisták még a Csepel Football Club név alatt kezdték meg a szezont, már Csepeli Gyári TK, azaz CSGYTK néven fejezték azt be.
A második világháborút követően az államosítás idején a Weiss Manfréd alapította gyár neve 1948-ban WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalat lett; a csapat az alakuláskor is bejegyeztetni kívánt Csepel Munkás Testedző Kör nevet vette fel. A megváltozott név újabb bajnoki címet eredményezett. A küzdelem az egész szezon során kiélezett volt, az utolsó forduló előtt három csapatnak is lehetősége volt megnyerni a trófeát. A mindent eldöntő mérkőzésen a Ferencváros látogatott a Béke téri stadionba. Az eredetileg 18 000 néző befogadására alkalmas létesítményben kétszer ennyien gyűltek össze. A mérkőzést politikai vezetők is megtekintették, Dinnyés Lajos miniszterelnök, Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter, Vas Zoltán miniszter, Ortutay Gyula kultuszminiszter, Révai József nemzetgyűlési képviselő, Hegyi Gyula államtitkár, Farkas Mihály, a Teniszszövetség elnöke; Münnich Ferenc dr., a rendőrfőkapitány, Kádár János nemzetgyűlési képviselő, Donáth Ferenc államtitkár és Hidas Ferenc, az MLSZ helyettes elnöke. A mérkőzést végül 4:3 arányban a Csepel MTK nyerte meg, ezzel harmadik bajnoki címét ünnepelhette.
Az 50-es évek politikai változásai a magyar futballra is hatást gyakoroltak, a szovjet mintára átalakított kluboknál gyakori volt az erőltetett átigazolás és a sportesemények propagandahatásának kihasználása. Az intézkedések érdekes módon a magyar futball egyik aranykorszakát eredményezték. Az ekkor már Csepeli Vasas néven szereplő együttes a csapategységben találta meg erejét. Az Aranycsapat balszélsője, Czibor Zoltán a Fraditól igazolt Csepelre, de egy szezont követően politikai nyomásra a Honvédba kellett szerződnie. Az ekkoriban politikai célt nem szolgáló Vasas stabil középcsapattá esett vissza, azonban a szurkolók szemében a lokálpatriotizmust jelentette. Az ekkor már Budapest részévé csatolt helybéliek büszkeségét tovább erősítette, hogy a klub edzői posztját korábbi közönségkedvenc játékosok töltötték be.
Az ’56-os küzdelem színtere a lakóterületekről áttevődött a gyárakba, és főként a Csepel Művekben folytatódott, a forradalom utolsó heteiben 500 milliós termelés esett ki. Az események után az egyesület Csepel Sport Club néven szerepelt a bajnokságban. Két évvel később ismét bajnokságot nyertek a XXI. kerületiek. Az 1959/60-as bajnoki kiírásban, a BEK selejtezőjében nemzetközi mérkőzést játszott a csapat. A selejtezőben a török Fenerbahçe SK ellen estek ki. Később a Csepel már nem szerzett bajnoki címet, de stabil első osztályú csapatként vett részt a küzdelmekben. 1981-ben a közép-európai kupa döntőjéig meneteltek, ahol az olasz Calcio Como csapatától szenvedtek 2:1 arányú vereséget. 1984-ben egy vesztegetési botrány érintett több játékost is, melynek következtében több meghatározó játékost is eltiltottak. Ezt követően osztályváltások következtek, volt, amikor az élvonal alsóházában, volt, hogy a második ligában küzdöttek a feljutásért. Az 1997-es kiesést követően a klub már nem tudott a visszajutásért küzdeni, a Csepel a gyár bezárásnak következtében folyamatosan veszített a támogatókból és a szurkolói bázisból egyaránt. A labdarúgó élvonalban 51 szezont töltő csapat az ezredfordulót követően az NB III-ban, később a budapesti bajnokságban szerepelt. A csepeli futballhagyományok felélesztése jelenleg sportszakmai alapokon nyugvó politikai kérdés, hiszen nem csak az egyesület, de a létesítmény is komoly rehabilitációt igényel.
Forrás: csepelsc.com
Forrás: csepelsc.com
Kísérlet az újraélesztésre
A Duna közelsége, a fizikai munkások ereje és az utak elhagyatottsága hozzájárultak ahhoz, hogy az eredetileg labdarúgó szakosztállyal megalakuló WMTK más szakosztályainak sportolói is komoly sikereket érjenek el. A kezdetekkor az ökölvívók, a birkózók és kerékpárosok értek el kiemelkedő eredményeket. A Dunán is hamar beindult a sportélet. Az evezősök és kajak-kenu sportolók csónakjai lepték el a folyót és holtágát. A WMTK, később Csepel SC atlétái számos országos bajnoki cím mellett 20 olimpiai, 68 világbajnoki és 47 Európa-bajnoki címet szereztek. Azonban a Csepel Művek leépülésének következtében rozsdaövezetté vált, valamint a rendszerváltás után az önkormányzat tulajdonába került az egyesület és létesítményei, és financiális okokból már nem élveztek prioritást. A sporttörvényi változások nem kedveztek a sok szakosztályos sportkluboknak. Ezért több szakosztály is kivált a Csepel SC-ből.
A 2010-es években egyre több politikus kezdett foglalkozni a sporttal, számos klub és szövetség elnöki posztját töltötték be parlamenti képviselők. Ekkor került újra elő az egységes Csepel SC kérdése is. A nagyszabású tervek ígéretesek voltak, kiterjedtek az infrastrukturális és sportági fejlesztésekre is, azonban a megvalósulás tervei már hamar társadalmi konfliktushoz vezettek. A jelenlegi helyzet sokkal inkább már politikai és gazdasági döntéseket igényelne – a sportszakmai érdekek mára másodlagossá váltak.
Források: Pluhár István: Az Országos Sportközpont kebelében működő magyarországi sportegyesületek története; Dénes Tamás – Sándor Mihály: Baj-nok-csa-pat!
Kiemelt kép: MTVA Archívum
