Bánsági Ildikó – a Nemzet Művésze az ELTE ÁJK-n!

Az ELTE ÁJK filmklubja legújabb vetítésére várja kedves résztvevői dr. Rácz Anna, az ELTE NFI Egyetemi Filmklub vezetője. 2021 nyarán érkezett a megkeresés a Nemzeti Filmintézettől azzal a kezdeményezéssel, hogy az ELTE-n belül is szeretnének egy régi hagyományt feleleveníteni, ugyanis a korábbi időkben az ELTE-n is működött egyetemi filmklub.

A Filmklub repertoárjában soron következő előadás november 9-én a Bizalom címet viseli, amely Szabó István talán egyik legkevésbé ismert filmje. A szocializmus egyik legjobb filmjének lélekábrázolása bergmani mélységekig hatol. Az 1979-es Bizalom című alkotás arról az időszakról is sokat mond, amelyben készült. A film hűen megjeleníti azt a hangulatot, amit a szocializmusban átéltek az emberek, valamint a nyilasok előli bujkálást, a mélyre ható szorongást. Ezt az időszakot átíveli a bizalmatlanság, az állandó félelem – még a közeli ismerősöktől, barátoktól és szomszédoktól is. A Bizalom központjában a szerelem áll, amely a háború alatt különös bonyolultságokat hordoz magában. A két szerelmes állandó csatát vív; a lángoló szerelem hol boldogságot, hol szomorúságot hoz életükbe. Féltékenységek, játszmák és érzelmes pillanatok tanúi lehetnek a nézők. Hogy élik meg ezeket a szereplők a szocialista világ fogságában? – Bizalommal.

A vetítés után meghívott vendégként ad választ megannyi feltett kérdésre a Bizalom című film főszereplője, Bánsági Ildikó, aki a Nemzet Művésze címmel büszkélkedhet. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társasága és a Magyar Művészeti Akadémia tagja Kisteleki Károly jogtörténésszel, a Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék adjunktusával fog az est folyamán szerepelni.

A Bizalom című filmről bővebben itt olvashattok, az eseményhez tartozó elérhetőséget pedig ide kattintva találjátok.

dr. Rácz Anna, az ELTE NFI Egyetemi Filmklub vezetője

Minden kedves érdeklődőt vár az NFI Filmklub, nem csak az ÁJK-ról, hanem minden karról; hallgatókat, oktatókat, adminisztratív dolgozókat egyaránt.

Jó szórakozást kívánunk!

Author

Ajánlott cikkek