Miért dőlünk be az álhíreknek? – tudománynépszerűsítés közérthető módon

2022 áprilisában jelent meg a Sarlatánok kora című könyv az Athenaeum Kiadó gondozásában. A kötet az áltudományok, a tudományellenesség és az összeesküvés-elméletek témáit járja körül 17 szakértő segítségével. A szerkesztőkkel, Falyuna Nóra nyelvésszel, tudománykommunikációs szakemberrel és Krekó Péter szociálpszichológussal, a Political Capital igazgatójával Pintér András Gábor a Szkeptikus Társaság elnöke beszélgetett. Az esemény helyszínéül az Angyal utcai Marika néni kávézója szolgált, amely (mint utóbb kiderült) az év nagy részében zárva tart, csak alkalmanként nyitja meg kapuit hasonló jellegű események előtt – a szervezők szavaival élve – egyfajta közszolgálati tevékenységként.

A hétköznapi nyelvhasználat során sokszor egyértelműnek vesszük egy-egy szó vagy fogalom értelmét, időről időre azonban fontos rákérdezni ezekre az alapvetőnek gondolt jelentésekre. Pintér András Gábor ezért is kérte elsőként a meghívottakat az álhír fogalmának tisztázására. Falyuna Nóra elmondta, hogy bármennyire is szeretnénk kézenfekvő válaszokat kapni, a szakma nem tud egyértelmű definícióval szolgálni. A tudomány kezdetben úgy határozta meg az álhíreket, mint olyan hírcikkek, amik valamilyen hamis tartalmat közölnek. Az újmédia megjelenésével és a hírközlés formájának változásával azonban további kérdések merültek fel. Hogyan határozzuk meg a hír fogalmát? Lehet-e egy Facebook posztra hírként tekinteni? Mihez képest döntjük el valamely tartalom hamisságát? Ezek megválaszolása újabb dilemmákat szül, amik aztán újabb magyarázatokat követelnek, és így tovább. Minél szerteágazóbb tehát egy jelenség, annál nehezebb szavakkal körülhatárolni.

Krekó Péter szerint békeidőben kevésbé jellemző a hamis információk és a tudománytagadó nézetek széles körű terjedése, míg válsághelyzetekben ennek az ellenkezője igaz. Szélsőséges eset például a háborús dezinformáció (tudatos félrevezetés igaz/hamis hír által), amikor a döntéshozók, vezető politikusok gondolatait átveszik a katonai alakulatok. Krekó azt is hozzátette, hogy az áltudományosság akkor válik igazán veszélyessé, amikor rátelepszik a politika. Az átpolitizált tudománytagadásnak ugyanis sokkal nagyobb a hatásfoka: adott esetben olyan fontos döntések meghozatalában befolyásolja az embereket, mint például egy oltás felvétele (lsd. Donald Trump volt amerikai elnök és a COVID). Falyuna szerint azt is nehéz eldönteni, hogy a „nincsen járvány” narratívának valójában ki a címzettje. Ez a kijelentés értelmezhető tudománytagadásként, de nem mindig a tudománynak szól: sokszor inkább a járványügyi helyzet kezelését kritizálja.

Ezt követően Pintér arról kérdezte a kötet szerkesztőit, hogy lehet-e összefüggés az álhírekre való fogékonyság és a személyes vélemények között. Krekó szerint alapvetően azokat a tudományos eredményeket könnyebben fogadjuk el, amelyek közel állnak a nézeteinkhez, ezért kognitív disszonanciához vezethet az, ha ennek az ellenkezője történik. Fontos továbbá, hogy az álhírekre való fogékonyságot nem lehet társadalmi osztályhoz, szociológiai csoporthoz kötni, ugyanis a tévtanokban való hit nem függ az egyén intelligenciájától. Falyuna mindezt azzal egészítette ki, hogy valamely információ áltudományosságának megállapítása attól is függ, hogy az adott információ hogyan, milyen csatornákon keresztül jut el az emberekhez.

A beszélgetés végéhez közeledve Pintér a tévtanok legbeváltabb technikáira volt kíváncsi. Falyuna a kötetben két tanulmányt is szerez, egyikben a lúgosító diétákról, másikban a laposföld-elméletről ír. Elmondása szerint a lúgosító diéta az áltudományosság iskolapéldája: fellelhetőek benne mindazon elemek, amelyek meghatároznak egy ilyen diskurzust. Ide tartozik például a létező kifejezések önkényes definíciója, a kitalált terminológia, a nemlétező szakemberekre való hivatkozás vagy éppen az érzelmekre apellálás. Krekó hozzátette, hogy vannak kevésbé felismerhető módszerek is, mint például egy-egy szakirodalmi részlet kontextus nélküli kiragadása. Ezért is fontos beszélni a jelenségről, hiszen végső soron az egyéni és társadalmi cselekvés a cél, a megoldást pedig az emberek bevonása és a részvételiség jelentheti.

Lényegében a Sarlatánok kora is ezzel az elhatározással született. A szerkesztők és a szerzők nem titkolt célkitűzése, hogy a könyvet a „szakkifejezésekkel és terminológiákkal elbarikádozott” egyetemi falakon túl a szélesebb közönség is kezébe vegye.

Fotók: Sarnyai Benedek

Author

Ajánlott cikkek